In memoriam Arthur Miller

Arthur Asher Miller 1915. október 17-én látott napvilágot New Yorkban, lengyel bevándorlók gyermekeként. Édesapja sikeres vállalkozó volt, aki saját ruhagyárral és üzlettel rendelkezett, ám az amerikai gazdasági válság idején teljesen tönkrement, így a család sora némileg rosszra fordult. Millerből elsőre senki sem gondolta volna, hogy drámaíró lesz, fiatalkorában ugyanis inkább a sportra koncentrált, és minden más hidegen hagyta. (Sőt, kritikusa szerint azért nem vették fel elsőre az egyetemre sem, mert nem tudott helyesen írni.) Ám miután elolvasta Dosztojevszkij Karamazov testvérek című regényét, érdeklődése hatalmas fordulatot vett, és elhatározta, hogy az irodalomnak szenteli az életét, és belefogott a drámák tanulmányozásába. Miután 1932-ben befejezte a középiskolát, egy autóalkatrészeket tároló raktárban dolgozott kétkezi munkásként, hogy tandíját össze tudja kaparni a michigani egyetemre. 1934-ben végre felvételt nyert és újságírást tanult, majd később az angol szakot választotta, de ő szerkesztette az egyetem lapját. Ezekben az években alkotta meg első színdarabját is, a No Villain-t (1936), amivel Hopwood-díjat nyert. Később tiszteletből már ő alapított díjat az alma materében. 1938-ban lediplomázott, és visszatért New Yorkba, ahol kezdetben rádióműsorokhoz írt szövegkönyveket. Két évvel később feleségül vette egykori iskolatársát, Mary Slatteryt, akitől két gyermeke született. A második világháború ideje alatt azonban többször is meggyűlt a baja a hatóságokkal: először örülhetett, mert megúszta a katonai szolgálatot és régi sportsérülés miatt, de hamarosan a barátjának hitt Elia Kazan író-és filmrendező feljelentette, mert állítólag kommunista gyűlésekre járt. Az úgynevezett „politikai boszorkányüldözés” időszakában nehéz volt hinni bárkinek, ám 1957 májusában Millert bűnösnek találták törvénysértés címén. Büntetése harminc nap börtön és 500 dollár pénzbüntetés volt, emellett felkerült a „hollywoodi feketelistára” is. 1958 augusztusában azonban felmentették a vád alól. 

 

 

Élete 1956 júniusában vett újabb fordulatot, mikor elvált feleségétől, hogy elvehesse a nála 11 évvel fiatalabb Marilyn Monroe-t, az évszázad szex-szimbólumát (aki a kedvéért áttért a zsidó vallásra is). Hogy mi vonzotta a színésznőt, nem tudni, mindenesetre Miller egy tévéadásban közölte vele, hogy tulajdonképpen feleségül óhajtja venni őt. Az okos író és a gyönyörű színésznő kapcsolata végig ellentmondásos és viharos volt, amiben közrejátszott az is, hogy Monroe többször elvetélt, sőt, a nő paranoiája és gyógyszerei már az őrületbe kergették. 1960-ban, négy év együttélés után szinte megváltás volt a végleges szétválás. A színésznő egy évvel később hunyt el, de Miller még a temetésére sem ment el. 1964-ben viszont megírta A bűnbeesés után című önéletrajzi ihletésű drámáját, amivel hatalmas botrányt kavart. Bár sokan nem kedvelték, a szakma elismerte, mivel hamarosan a Nemzetközi Irodalmi Szövetség (International PEN) elnökévé választották. Bánkódni sem bánkódott sokat, mivel Marilyn Monroe után újabb múzsára lelt Inge Morath osztrák származású fotográfus személyében – ez a házasság viszont már élethosszig kitartott, és két gyermeket hozott, akik közül az egyik Down-kórral született. A fiút egy intézetben helyezték el, és az írót olyan mélyen érintette az eset, hogy élete végéig nem volt képes feldolgozni. Felesége 2002-ben halt meg, ugyanebben az évben Miller megkapta a spanyol „Asturias hercege” nevű tekintélyes irodalmi díjat, „a modern dráma vitathatatlan nagymestere” indoklással. 2004-ben a 89 éves író nyilvánosságra hozta, hogy együtt él a 34 éves Agnes Barley festőművésznővel, és rövidesen összeházasodnak, erre a frigyre azonban Miller halála miatt már sajnos nem kerülhetett sor. Arthur Miller 2005. február 10-én szívbénulás következtében elhunyt.

 

 

Bár kétségkívül furcsa, magának való ember volt, szakmai tekintélye és intelligenciája vitathatatlan. Legismertebb műve Az ügynök halála volt, mellyel 1949-ben megnyerte a Pulitzer-díjat, a Tony-díjat, és a New York-i Drámakritikusok Körének díját is. Stílusában a realista irodalmi irányzatot követte, és egyszerű, közérthető nyelvezettel dolgozott. Céljaként az amerikai embereknek állít hol görbe, hol homályos, hol kristálytiszta tükröt, kiváló pszichológiai érzékkel. Nyugodjék békében!

Szólj hozzá a cikkhez