Hol kezdődik a hűtlenségem?

Hol kezdődik a hűtlenségem? Mikor vágom át nagy titokban a tiltott zóna selyemszalagját? Mikor nevezem veszélyesnek és kockázatosnak a vizeket, ahol evezek? És melyik az a pont, amikor a párkapcsolat megszokott, megnyugtató, szelíd vizeiről a hűtlenség zavaros, háborgó, zátonyokkal teli tengerében próbálok a felszínen maradni?

Különbözőek vagyunk. Mindenkinek máshol helyezkedik el a tiltott zónát jelző vészsorompó, máshol látszanak a figyelmeztető bóják és a vigyázz, mély víz felirat. Az egész fejben kezdődik, befészkeli, beeszi oda magát, mintha valami építő jellegű gondolat lenne, valami, ami a hasznomra válhat. Pedig dehogy. Ő egy teljesen fölöslegesen cirkuláló, ám annál kellemesebb információhalmaz az agyamban, nem tudom és nem is akarom elkergetni. A végén a legrosszabb, olyan, mint egy leküzdhetetlen láz, hiába csillapítom, vagy fókuszálok másra, ott marad és éget, a fejbőröm is bizsereg tőle.

Vajon hűtlen vagyok-e már azokban a pillanatokban, amikor elmélázva és homályos tekintettel, kipirult arccal szúrom a villámra a farfallét, és életem párja hiába próbál kapcsolatba lépni velem a vacsoraasztalnál? Csak a testem van jelen, gépiesen bólogatok, igennel és nemmel, vagy tőmondatokban válaszolok. Ez nem a kettőnk romantikus vacsorája kellene, hogy legyen? Nem vagyok már ott, nem vagyok jelen, hanem inkább jó nagy jelzőtüzet gyújtok odabent annak a másiknak, vegyen észre, csatlakozzon hozzám, legalábbis így, gondolati síkon. Életünkben útkeresők vagyunk. Vannak, akik azonnal megtalálják a számukra kijelölt utat, és töretlenül, következetesen, kifinomult erkölcsi érzékkel haladnak rajta egy életen át. Nincs kísértés, nincsenek mellékutak, titkos ösvények, eldugott találkahelyek. Számukra a hűtlenség már fejben elkezdődik azon a ponton, amikor egy harmadik befészkeli magát a gondolatainkba, és a fent illusztrált példához hasonlóan levegőnek nézzük a társunkat. Mondhatjuk, semmi nem történt. Valóban semmi? Fantáziálok valakiről, kutatok utána, rákeresek, tudatosan úgy irányítom a dolgokat, hogy „véletlenül” találkozzunk. A társam gyakorlatilag megszűnik létezni, ignorálom, pihentetem, parkoló pályára rakom. Fizikailag érintkezünk, testiség is van közöttünk, mégis a gondolataim máshol járnak.

Egy harmadik megjelenését sokan boostnak élik meg, szenvedélylöketnek, kapcsolatvitaminnak. Hideg fejjel képesek különválasztani az otthont és a tiltott zónát, gyakorlatilag kettős személyiséggel, váltogatják a két helyszínt. Az otthon megnyugtató biztonságában családanyák és odaadó feleségek, vészsorompó félhomályos takarásában pedig pajzán vadmacskák. A kettős élet tartósan fenntartható, csak jó vastag arcbőr és nulla beleérző képesség kell hozzá. Vannak, azonban érzékenyebb, empatikusabb emberi lények, ők a harmadik megjelenésével egy időben hihetetlen lélekháborgást, lelkiismeret furdalást élnek át. Ők is áthajtottak a hűtlenség vészsorompóján, a tiltott zóna keservesen édes labirintusából próbálják megtalálni a kiutat. Számukra napnál világosabb, hogy érzelmileg távolodnak a társuktól, mert jelenleg valaki más ragyogtatja őket.

Hogyan reagálhat, mit érez a megcsalt fél? Vannak, akik struccpolitikát folytatva ismételgetik, ha nem tudom, nem fáj. Nem nyomoz, nem von kérdőre, nem installál nyomkövetőt, nem fogad fel magánnyomozót. Tagadásban él, holott tudja, hogy valami nagyon nincs rendben. Aztán van, aki türelmesen vár. Megvárja, amíg elmúlik az őrület és a tékozló fiú/lány végre észhez tér és hazatalál. Egyik hozzáállás sem célravezető. A problémával igenis szembesíteni kell egymást, és nem erőszakkal, de mély szeretettel és odafigyeléssel azonnali ébresztőt fújni egy elaludni vagy lanyhulni készülő párkapcsolatnak. Mert valljuk be, ahol minden rendben van, nincs érzelmi és szexuális ridegtartás és mindkét fél jóllakott, ott egy harmadik számára tilos a bemenet.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!