Mondd, hova tűntek az érintéseink, miért tűntek el egyáltalán? Ugyanúgy szükségünk van rájuk, pont úgy, mint a legelején. Amikor még természetes volt, amikor még ösztönösen nyúltam a kezed után, és te az enyém után.

Nem változott az igényünk ezzel kapcsolatban, nem változhattunk meg teljesen - mégsem csináljuk. Nem akarod megfogni a kezem mindenáron, nem hajolsz közel a nyakamhoz, amikor csak tudsz, nem simogatsz álomba és már nem öleled ki a levegőt belőlem. Hiányzik ez, hiányzol nekem.

Hiányzik, hogy hozzám bújj a kanapén, akkor is, ha úgy nem kényelmes annyira. Átölelj, amikor kavargatom a tűzhelyen a vacsorát, hogy úgy menj el mellettem, mint aki szívesen ér hozzám. Hiányzik, hogy a fülemmel játssz, hogy a hajamat csavargasd, hogy egy kis energiát ezekre szánj. Mert régen mindegy volt hogyan, hozzámértél, csak valami érintés legyen. Állandóan az aurámban voltál, ha módodban állt, állandóan kereste a szád a szám. Szerettem.

Hiányzik, hogy hozzám érj, a szavaiddal is. Hogy egyáltalán el akarj érni hozzám. Mert órákat beszélgettünk, mert órákat töltöttünk csak egymással. Több időnk lett volna? Vagy csak képesek voltunk elég időt szánni egymásra? Hiányzik az udvarlásod, a figyelmesség és az intimitás. Mert mindig magamon éreztelek, mindig velem voltál. Legyen szó testről vagy lélekről.

Hiányzik, hogy tudjam, szeretsz. Mert nem kellett kimondanod, tudattad velem te ezerféleképpen. Aztán elkényelmesedtünk, szokásokat alakítottunk ki, majd elvesztünk bennük. Nem csináltunk újat, nem csináltunk mást. Végül nem csináltuk a régi dolgokat sem. Ebből gondolom, hogy talán már nem szeretsz.
Régen ért már a lelked az enyémhez, régen néztünk már úgy igazán egymás szemébe.

• érintés érzelmek érzések lélekhangok

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!