Ha valaha szerettél – Szőke Nikoletta – PUBLiCUM PORTRAIT
Szőke Nikoletta maga a csoda. Minden egyes hang, már a kezdetektől. Önbizalmat ad a hallgatóknak, önbizalmat a nézőknek, és ami különösen fontos, önbizalmat a nőtársainak is.
Annak idején még a Budapest Jazz Clubban láttam először, azóta pedig szinte mindenhol. A PUBLiCUMBAN ültünk le beszélgetni az útról, az ezer csodáról, és mindenről. Belevágtam a közepébe.
Ha lenne például egy Jazz tévé, akkor az emberek szerintem jobban szeretnék a Jazzt.
A két évvel ezelőtti Eurovíziós dalfesztivál után volt egy éles hangvételű posztom, amiben arról írtam, hogy azoknak az embereknek, akiknek lenne lehetőségük a szépet és a jót mutatniuk, igenis felelősségük, hogy meg is mutassák azt.
Miből fakadhat, hogy sokszor szinte eldugják a minőséget? Az igénytelenségből, vagy a biztonsági játékból?
Például volt olyan kiadó, ahonnan azzal küldtek el, hogy túl jó vagyok. Azt gondolom, hogy a biztonsági játék lehet a felelős.
Azt nehezen értem, hogy például Quincy Jones bátran nyúlt olyan emberekhez, mint Amy Winehouse, vagy Michael Jackson, itthon pedig mintha félnének a jótól.
Amy Winehouse jó példa, ameddig nem volt ott a show, addig nem jutott el tömegekhez. Sok zenésznek megterhelő a körítés. Főleg azoknak, akik a zenére szeretnének koncentrálni, és tegyük fel, hogy introvertált személyiségek.
Akkor Diana Krall például a jó példa.
Ekkor érkezik az étel.
A nőktől hihetetlen szeretet árad felém. Az életvitelemmel is igyekszem példát mutatni.
A család együtt a karrierrel maga a csoda.
Ne higgye senki, hogy csak smilekból áll az életünk, én is sokszor vagyok fáradt. Régebben, mint általában a fiatalok, én is sokszor türelmetlen voltam. Most itt vagyok harminchat évesen, és azt érzem, előttem van minden. Bobby McFerrin is azzal kezdte, hogy türelmetlen minden fiatal. Hiteles, hiszen ő sem fiatalon lett sztár.
A nőket nagyon erősnek tartom a mai napig. Jó lenne, ha a férfiak egy kicsit hagynák őket hátradőlni.
A keménység éppen azért alakul ki, mert a család védelme mindennél fontosabb, és azt gondoljuk, hogy amennyiben egy kicsit is kiengedünk, oda a harmónia. Fontos, hogy néha legyen másfél óra. Nálam például egy húzós nap után egy kádba beülni és teljesen kikapcsolni, filmet nézni, lazulni.
Régi gondolatom, hogy a felépült stadionokban milyen jó kis koncerteket lehetne tartani. Például az MTK Stadion simán tele lenne, de szerintem a nagyobbak is.
Szerintem is így van, ha megvan a megfelelő média-háttér, akkor egészen biztosan minden tele lenne mindenhol. Egy amerikai simán hisz magában. Hihetetlen, hogy mennyiszer sokszor agyban dőlnek el a dolgok. Amikor elhiszed magadról, hogy rendben lesz minden, az már félsiker. Egykori énektanáromtól kérdeztem, hogy vajon tévút-e, hogy azt gondolom, hogy a Glastonbury fesztiválon énekelek? Azt mondta, hogy ez a legjobb út, mármint, hogy erre gondolok!
Azt gondolom, hogy mi nagyon jók leszünk, hihetetlen mennyiségű jó zenész van! Simán elférünk.
Az érzelgősség megvan bennünk, és szerencsére nem tanultuk meg a felületességet. Így valamiért sokkal erősebbek vagyunk. Amikor a legutóbbi lemezemet vettem fel 2016-ban, akkor jött az izraeli producer Helik Hadar, és volt egy nap, amikor ketten maradtunk bent a stúdióban. Javítgattam a dolgokat. A nap végén azt mondta, hogy azokkal vedd magad körül, akik segítenek abban, hogy te szárnyalj. Aki le akarnak húzni, azokat nem tudod megváltoztatni, hanem ki kell iktatni őket. Akkor nem vettem komolyan, de idővel rájöttem. Nincsen türelmem, jó akarom érezni magam. Ha valaki meg akar változtatni, akkor már nem úgy cselekszem, mint régen, hanem elfogadom úgy ahogy van, csak legyünk tisztes távolságban. Mindenkit elfogadok, csak valakinek azt mondom, hogy nincs közös utunk.
Milyen álmaid vannak? Mondjuk mit szólnál egy Jazz Show-műsorhoz valamelyik tévében?
A Virtuózokat és a Fölszállott a pávát tekintve látjuk, hogy a tálalás mennyit is számít. A Jazznek egy nagy arculatváltásra van szüksége. A körítésre gondolok. Éreztem pár évig, hogy volt egy furcsa tartózkodás az emberekben a jazzel szemben. Nem mindegy, hogy hogyan áll a műfajhoz ember. A távolságtartást érdemes lenne lebontani a jazz körül. Három évvel ezelőtt teljesen tudatosan döntöttem úgy a sajtómenedzseremmel, Szondy Rékával, hogy egészen másféle kommunikációs stratégiát követek, mint mások. A hitelesség nagyon fontos, ma már kimondottan miattunk jönnek el a koncertjeinkre. Lesz, ami lesz, de benne vagyunk a játékban.
Hogy tökéletes legyen a csoda, a cikk megjelenésének napján kaptam valamit Szőke Nikolettától. Egy új dalt. A PUBLiCUMNAK nagyon szépen köszönünk mindent. Íme a dal!
Ha valaha szerettél!
Csoda!
Minden pillanatában!
Bokros László
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez