PUBLiCUM PORTRAIT - Voga Viki

Voga Viki világa erőről szóló világ.

A dalai nagyon mélyről érkeznek, az első pillanattól érzi az ember, hogy ott van bennük minden egyes aktuális lélekrezdülés, és az is ott van, amikor minden kiszakad, és a felszínre tör. Koncerteken is ez a szunnyadó vulkán effektus figyelhető meg, az érzéki soul magáért beszél, éppen úgy, ahogyan a kirobbanó funk, vagy sub-basszussal megdelejezett elektronikus hangzás. A PUBLiCUMBAN ültünk le beszélgetni, nyakig benne a télben, egy nagyon jó rezgésű nap, nagyon jó hangulatú estéjén.

Milyen lesz az új lemez? Milyen stílusokkal játszol?

Ugyanúgy a funk-soul, a pop, picit a jazz ötvözete. Ami viszont újszerű, az a hangszerelés és a dalok hangulata. Energikusabb, dögösebb, populárisabb az egész. Ellépek a lounge hangzástól.

Ez mit jelent? Több hard-disket, kevesebb szerelmes dalt, vagy valami egészen mást?

Igen, ezúttal a szabadság és életöröm témája győzött a szerelemmel szemben, a hangszerelést tekintve pedig élő- és elektromos dob vegyítését, különböző torzítókat, vokáleffekteket kezdtem használni. Már kezdetben is ez volt a tervem, azonban a zeneszerzés, és a zenekar-szervezés elviszi az ember agyát. Mindenbe egyenként bele kellett tanulnom. Mostanra bejártam egy nagy kört, és nem félek attól, hogy bátran azt csináljam, amit szeretek. A zenekar is vadonatúj felállással érkezik. Nagyon friss, nagyon lendületes a csapat.

Kik a kedvenceid? Kiket hallgatsz szívesen?

Természetesen a nagy öregekkel kezdem a sort. A Beatlest nem hagyhatom ki, dallamos, énekelhető nótákat hagytak ránk, Sting létrehozta azt a zenei univerzumot, amiben szinte minden stílus megfér egymással, vagy a nagy kedvencem Aretha Franklin, aki már nem is énekel, hanem mesél a hangjával. Nagyon szeretem azokat az énekeseket is, akik rendkívüli technikával énekelnek, viszont elsősorban nem ők fogtak meg, hanem azok, akiknek átjön a személyiségük. Aretha Franklin például ilyen. Érzem az embert a hang mögött, nem pedig a dalt, amit valaki el akar színészkedni.

Jazz vonalon nagyon szeretem a Weather Reportot, vagy az őserőt a rockban, gondolva itt a Deep Purple-re, vagy az AC/DC-re. És persze Prince-t sem hagyhatom ki, a zsenit, az embert, aki 27 hangszeren játszott jól, illetve van egy különleges kedvencem, Joe Jackson, akit szinte senki sem ismer. Vele kapcsolatban van egy kis anekdotám is. Volt egy albuma, amelyet szalagos magnóról minden családi összejövetelen meghallgattunk. Rajta a kedvenc nótám, amit rongyosra hallgattunk. Aztán teltek az évek és megtanultam angolul, és megint előkerült ez a dal….nagy meglepetés volt, hogy annak az ünneplős vidám dalnak a címe az volt „Everything gives you cancer” azaz „Minden rákot okoz”. Elég morbid egy szülinapi zsúron, ha belegondolsz, de aztán végighallgatva a szöveget rájöttem, hogy valójában csupán arról szól a nóta, hogy nem kell mindentől félni, éljél szabadon. Szóval így már nem is olyan gáz.

Mennyire fontos neked az önismeret?

Apuval beszélgettük erről, hogy mitől hiteles valami, és arra jutottunk, hogy mindegy, hogy milyen, de valamilyen legyen a produkció. Ha már nem semmilyen, akkor valamilyen és lehet szeretni, vagy nem szeretni. Az önismeret nagyon fontos. Onnantól leszel hiteles, ha magadat adod. Persze, létezik olyan, aki jó másolatént is működik, de ez engem egyáltalán nem mozgat meg. Akkor már inkább hallgatom az eredetit. Persze ez nem azt jelenti, hogy mindenki feltalálja a spanyolviaszt, hanem, hogy a saját szűrőjén keresztül mutatja meg a világot.

Ha jól érzem, most összeáll minden.

Én ezt úgy látom, hogy minden puzzle, akár a 4500 darabos is az utolsó darabbal lesz teljes. Mindig kemény munka megy, mégis, amikor az utolsó darab bekerül, akkor lesz robbanásszerű az élmény.

A dalaidban mindig ott van a dög, akkor is, ha éppen egyik-másik csendesebbnek tűnik.

Így van. Vokálcentrikus dalokat szeretek írni, de mindig ott van bennük, az általad említett dög. Közérthető zenei alapok vannak, amikre lehet építkezni és ezekre támaszkodva el tudok szállni teljes zenei szabadsággal.

Rengeteg munka van mögötted, sok dalt írtál és hangszereltél már, saját zenekarodat vezeted, tervezed az arculatot, fotókat készítesz. Nem lenne jobb, ha egy csapat a kezed alá dolgozna?

James Taylornak van egy nótája, a Whenever You're Ready, arról szól, hogy ha szeretnél valamit elérni, előbb meg kell érned rá, de ha készen állsz, akkor jön minden, aminek kell. Nekem kellett ez a tanulási folyamat, hogy lássam, mire vagyok képes, és mástól is elvárhassam legalább ezt a szintet. De ráéreztél, éppen ma tárgyaltam egy csapattal, akik levesznek a vállamról egy kis terhet. Eddig ugyanis, mire eljutottam magáig a koncertig, már hulla voltam. Összeszervezni mindent - a próbáktól kezdve egészen a színpadra lépés pillanatáig -, eléggé fárasztó.

Kik a kedvenceid, ha kicsit kitekintünk a zenéből?

Oscar Wilde-ot pl. nagyon szeretem, nagyon jó humora volt. A családi bulik alkalmával gyakran előkerül a neve. Állítólag az utolsó mondata a halálos ágyán így hangzott: „Ez a tapéta nagyon csúnya, egyikőnknek mennie kell!”

A kapcsolatokban nem hitt, de ez az ő baja.

Édesapád (Voga János) mennyire szól bele a dolgaidba?

Semennyire, sőt ő van sokszor meglepődve, hogy milyen jó dolgokat csinálok. Amit kaptam tőle, az az, hogy a zene az életemben alap, természetes, és hogy mindig archiváljam magam, mert az ihlet nagy kincs. Nincs rosszabb érzés egy elfelejtett dalnál, amit már soha nem tudsz felidézni. Erre már nagyon korán, általános iskolától kezdve technikai lehetőséget adott. Először egy pici 4 sávos keverővel és kazettás magnóval, amire felvehettem a kezdeti stílusgyakorlat-szerű első dalaimat. De mindig is rám volt bízva minden, szabad kezet adott mindenben.

Ekkor érkezik Vikinek a királyrákos cézár saláta és a nekem a jól bevált bécsi szelet.

Lehet, hogy most egy ideig nem fogsz tudni velem beszélgetni, mert picit eltűnök a tányéromban. Annyira szeretem a királyrákot, ez annyira finom!

Minden összeáll.

Májusban lesz egy lemezbemutató koncert, impozáns helyen, az lesz a premier, és ebből szeretnénk majd többállomásos turnét csinálni a csapattal. Monori Gabriella és Pusztai Kabelács Rita, akik nagyon régóta barátaim is, mindenképpen ott lesznek vokál fronton, a többiek neve is időben kiderül.

Azt gondolom, hogy amikor kitör majd a vulkán, akkor még azok is meglepődnek, akik jól ismernek.

Néha akkora energiával éneklek, hogy látom sok embernek elerednek a könnyei. Ilyenkor én is beleszédülök sokszor. Nem is a kipréselt levegő miatt, hanem akkora energia megy át az emberen keresztül, hogy meg kell kapaszkodnom.

A magánélet mennyire befolyásolja a zenédet?

Abszolút. Ezért született mindegyik második dalom a szerelemről. Mintha ez lett volna az életcélom és azt hiszem rossz helyen keresgéltem. Most ezért íródnak az új dalok a szabadságról, mert elérkeztem oda, hogy magamban van az, amit eddig másban kutattam. Szinte mindegyik kapcsolatomban alárendelt szerepben éreztem magam. Éppen Jane Fondáról néztem egy dokumentumfilmet. Ő azt mondta, hogy világéletében szeretett volna megfelelni a mellette lévő férfinak, és nem lehetett önmaga. Én is így voltam ezzel. Vagy nagyon nagy energiámat vitte el a kapcsolat életben tartása, vagy nem lehettem önmagam, kicsit másnak kellett mutatnom magam, hogy megfeleljek, vagy egy részemet el kellett fedni. Mostanra rájöttem, hogy nem feltétlenül akkor vagyok egész, ha van mellettem valaki. Elkezdtem újra megszületni.

Hamarosan tehát új lemez, turné, minden bizonnyal óriási stenk, és ahogyan most látszik, a vulkán éppen kitörni készül. A közönség pedig, soraikban velünk nagyon várja a visszatarthatatlanul áramló energiát.

Bokros László

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!