Vannak, akik azért választanak egy bizonyos hivatást, hogy hatalomérzethez jussanak. Sokan ezért lesznek politikusok, orvosok vagy épp tanárok (persze koránt sem mindenki). Akiket a hatalomvágy vezérel, rendszerint visszaélnek azzal, hogy tekintélyszemélyek. Saját magukat a többi ember fölé helyezik, felsőbbrendűnek hiszik magukat, és lenézően, lekicsinylően bánnak másokkal. Akinek ismerős ez a bánásmód – például gyerekként a szülei is visszaéltek a hatalmukkal – könnyen áldozataivá válhatnak ezeknek a „ragadozóknak”, és úgy érezhetik, esélyük sincs velük szemben. Elhiszik, hogy gyengék, elnyomhatóak, és az ő véleményük nem számít.
A példa kedvéért vegyünk most egy orvos-beteg szituációt. Vannak olyan orvosok, akik hivatástudatból, a segítés önzetlen szándékából lettek orvosok. Ők rendszerint nem helyezik magukat a beteg fölé, hanem egyenrangú félként bánnak vele, és a tudásukat nem a hatalmuk fitogtatására használják, hanem igyekeznek azt átadni a betegnek, hogy minél jobban megértse a helyzetét. Ők alázatosak, törődőek, figyelmesek. Nem a beteget igazítják az elképzeléseikhez, hanem a pácienst igyekeznek minél jobban megismerni, és ehhez rendelik hozzá a tudásukat, hogy a lehető legjobb kezelést válasszák ki.
És vannak olyan orvosok is, akiket nem annyira a segítő szándék, mint inkább a hatalom megélése vezérel. Ők a beteg fölé helyezik magukat, és a pozíciójukkal visszaélve felülről lefelé kommunikálnak: kioktatják a pácienst, megmondják a tutit, és félresöpörnek mindent, ami nem egyezik az elképzelésükkel. Az orvos-beteg találkozó ilyenkor nem a segítésről szól, hanem egy alá-fölé rendeltségen alapuló játszmahelyzet, ahol az orvos a tettes, a beteg pedig az áldozat.
Az orvos, visszaélve a hatalmával azt hiteti el, hogy ő mindent tud, a páciens pedig semmit. Ez a betegnek egy megalázó helyzet, ahol azt érezheti, hogy ő alacsonyabb rendű, mint az orvos, és nincs más választása, mint engedelmeskedni a fehér köpenyes tekintélyszemélynek. Ez persze sokszor nem is tudatosul – sok embernek még tetszik is, hogy az orvos milyen „határozott”, „karizmatikus”, „mennyire érti a dolgát”. De ez csak a látszat. Valójában ez egy manipulációs technika. A lehengerlő stílussal azt próbálja elérni, hogy a páciensnek még csak eszébe se jusson megkérdőjelezni őt, tehát megőrizze felette a kontrollt, az irányítást. És pont azért tud ez működni, mert a páciens nem veszi észre. Már csak azért sem, mert kiszolgáltatott helyzetben van, segítséget remél, és ez a vágy nagyon erős benne, érthető módon. Ezzel a kiszolgáltatottsággal és gyógyulási vággyal él vissza a segítő (természetesen nem csak orvos lehet).
Honnan lehet ismerős ez?
Sokan olyan családban nevelkedtek, ahol a szülők ugyanígy visszaéltek a hatalmi helyzetükkel. Természetesen a szülő-gyermek viszony alá-fölé rendeltségi viszony – a szülőnek kell, hogy legyen tekintélye, hiszen ő a felnőtt. Nem ezzel van a baj, sőt fontos is, hogy a szülő legyen a főnök, nehogy a gyerek vegye át ezt a szerepet, vagy nehogy egyáltalán ne legyen főnök. A hatalommal való visszaélés ott kezdődik, amikor a szülő egyáltalán nem hagy teret a gyereknek: félresöpri, figyelmen kívül hagyja, legyint rá. Ez már bántalmazás.
A gyerek ebből azt tanulja meg, hogy hiába szeretne vagy nem szeretne valamit, hiába fejezi ki az akaratát, mindig falakba ütközik, sosem ér el vele semmit. Azt tanulja meg, hogy az ő véleménye, szükségletei, igényei nem számítanak. Alapvetően kétféle stratégiát alakíthat ki: vagy örökösen visszafogja magát („minek fejezzem ki, mit szeretnék, ha úgysem érek el vele semmit?”), vagy épp ellenkezőleg, minden áron – akár tisztességtelen úton is – eléri, amit akar. Hiszen azt tanulta meg, hogy egyenesen nem, csak kerülőúton, csalással vagy másokon átgázolva érheti el a célját. Előbbiből lesz az áldozat, utóbbiból a tettes (persze helyzettől függően a szerepek változhatnak, felcserélődhetnek).
A hatalmaskodás elválaszt az erődtől
Aki gyerekként el volt nyomva a szülei és más tekintélyszemélyek által, akit nem hagytak kibontakozni, az soha nem tapasztalta meg az erejét. Mivel mindig mások uralkodtak fölötte, egy bábbá vált, akivel mindenki azt csinál, amit csak akar. Vagy ő is hatalmaskodó lett, és hogy elkerülje, hogy mások irányítsák, inkább ő irányít másokat.
Egyik sem valódi erő. Aki áldozati üzemmódban éli az életét, arra rendezkedett be, hogy mindig másokra figyeljen, és azt tegye, amit a környezete vár tőle. Aki pedig a másik utat választotta, és hatalmaskodik, irányít és manipulál másokat, visszaél a pozíciójával, és a „gyengébbeken” éli ki a hatalomvágyát. Ez nem valódi erő, hanem erőfitogtatás, erőszak. Az igazi erő nem igényel egy „gyengébb” felet ahhoz, hogy megmutatkozzon.
Akkor tudod megtapasztalni az erődet, ha felismered a bántalmazást, a bántalmazó helyzeteket, és jogot formálsz magadnak arra, hogy kilépj ezekből. Ehhez az kell, hogy legalább saját magaddal ne bánj bántalmazó módon.
Ne érvénytelenítsd el magad úgy, ahogy egykor a szüleid tették! Ne legyints magadra! Ismerd fel az értékességedet és állj ki az igazadért! Legyél önmagaddal megértő, barátságos, szeretetteljes, és bátorítsd magad! Ismerd meg, mire vágysz valójában, mik a legbelső szükségleteid, mi fakad belőled, és adj teret ennek! Fejezd ki, ami benned van! Találj olyan támogató közeget, ahol megértenek, megerősítenek és bátorítanak. Így fokozatosan ki tudsz törni a bántalmazó közegből – fizikailag is eltávolodhatsz a mérgező emberektől, és a benned élő bántalmazó hangokat is elhalkíthatod, felcserélve őket a megértés, a gondoskodás és a szeretet hangjára.
Az önismeret pont ebben segít, támogat: hogy elszakadj a régi mintáktól, amelyek akadályoznak, és megerősödj önmagadban. Hogy visszatalálj az erődhöz, ami mindig is ott volt, csak sokáig el volt nyomva. Ez visszaadja a szabadságot az életed irányítása felett. Erővel tölt el és felszabadít. Ha szeretnéd ezt megtapasztalni, szeretettel várlak egyéni vagy csoportos szomatodrámára, ahol élményeket szerezhetsz önmagadról, a belső világodról, és tudatossá válhatsz.
További írásaimat a Facebook oldalamon, valamint a honlapomon olvashatjátok.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez