Gondolatok az örökbefogadásról

Vannak sorsok, melyek egymásra találása nem a fogantatással kezdődik. Két felnőtt kapcsolatának gyümölcse a gyermek, azonban nem mindenkinek adatik meg különböző okokból a gyermekáldás.

Az örökbefogadást legtöbbször hosszas mérlegelés, töprengés előzi meg, majd végül megszületik az elhatározás. Nagy elszántság és még nagyobb gyermek iránti vágy motiválja azokat a házaspárokat, akik az örökbefogadás mellett döntenek, s legtöbbször azt követően, hogy már számos, éveken át tartó orvosi beavatkozáson vannak túl. Ez mindkettőjük, de főként a hölgyek számára pszichésen nagyon megterhelő. Nem szabad azonban figyelmen kívül hagyni a pozitív gondolkodásnak azt az aspektusát, hogy mindennek meg van az oka, az értelme. Másképpen nem is lehet kibírni, átvészelni a kudarcokat, a veszteségeket, amiket átélnek a házaspárok, csak úgy, ha titkon elhiszik, hogy ez az útjuk, s más módon teljesülhet be szülői szerepük. Az együtt megélt nehézségek legtöbbször még inkább megerősítik a férj és a feleség egymáshoz fűződő érzelmi kötődését. Más oldalról is megismertetik, megmérettetik párjuk, felerősödnek személyiségük erősségei, s egyre nagyobb bizalommal indulnak el egy új, közös úton, az örökbefogadás útján. Természetesen van kapcsolat, ami megszenvedi a próbálkozásokat, s érzelmi megerősödés nélkül a „már csak azért is végig csináljuk” elszántság kerekedik felül. Ilyen esetben már nem a két ember kapcsolata, hanem a cél az, ami még egyben tartja a párt. Ha ez tudatosul valamelyik félben, szerencsésebb, ha útjaik elválnak. Az a tapasztalatom, előbb-utóbb a cél-orientált kapcsolat esetében ez meg is történik. Csak akkor már ott van mellettük egy gyermek, akiért felelősséggel tartoznak.

Többen értetlenül állnak az örökbefogadással kapcsolatos procedúrák előtt. „Miért kell megtudnunk, hogy alkalmasak vagyunk-e, hogy örökbefogadjunk egy x éves gyermeket? Ha természetes úton lenne gyerekünk, akkor nem vizsgálja senki, hogy beértünk- e a szülővé válásra.”- aggodalmaskodnak a párok. Megjegyzésként említem, hiányosságnak is tartom ezt. Lehet, hogy sok válás megelőzhető lenne, ha tudatosan készülnének a párok a gyermek születését követő változásokra – egyéni szükségletek, szereposztások, munkamegosztások, időbeosztás, stb. Éppen ezért ajánlom minden kedves leendő házasulónak, illetve gyermekáldásra vágyóknak a Nász-frász c. film megnézését. Sok kérdésnek a letisztázása megtörténik az örökbefogadást megelőző tanácsadáson, alkalmassági vizsgálaton, felkészítő képzésen, azonban amikor hosszú várakozás (1-2 év) után végre a házaspár, mint szülők és a gyermek egymásra találnak, aktualizálódhatnak a korábban bagatellnek tűnő kétségek, vagy felszínre kerülnek olyan problémák, amiket korábban nem tartottak annak. És máris szembesülünk az ördögi körrel: egyszer alkalmasnak véltek minket, de még se vagyunk azok? S jönnek a saját erőből merített próbálkozások, az útkeresés, s én-védő mechanizmusként megerősödik a GÉN-ek szerepe. Holott lehet, hogy nincs másra szükség, csak egy kis megerősítésre, tanácsadásra.

Ettől az évtől törvény is szabályozza az örökbefogadás utánkövetését, eddig ez nem volt így. A gyámhatósági határozathozatalt követően úgy működhetett a család, mint egy „rendes” család. Most is „rendes” a család, csak igény esetén ott állnak mögötte a segítő, az örökbefogadásban jártas szakemberek. Van, aki ezt nehezményezi, van, aki pozitívan fogadja ezt a változást. A lényeg egy és ugyan az: megalapozott legyen a család harmónia.

Tóthné Haris Katalin - pszichológus, gyermekvédelmi szakértő

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!