Az, aki nem menekülve az érzései elől önmaga akar lenni, nem félhet a csalódástól.

Sokszor, ha körmünk szakadtáig ragaszkodunk valamihez, aminek láthatóan vége, ami változtatásért kiált, de nem engedjük el, az azért van, mert félünk, hogy elveszítjük. Soha többé nem jön vissza. Nem merjük vállalni a továbblépés, az újrakezdés kockázatát, nem merünk a szívünk szerint élni, felvállalni az érzést, még ha fáj is, hogy igenis tovább kell menj! Senkit nem lehet kötni. Tiszteletben kell tartani a másik sorsát. Mondd, te végig gondoltad, mi az, ami a szakításotokhoz vezetett? Mit csinálnál most, hogy a helyzet letérdeltetett esetleg másként, hogy jobb legyen? Tudom, hogy fáj. De ne nyomd el az érzéseidet! Merd vállalni úgy, hogy magadra nézel: Mit akar tanítani ez a helyzet neked?  Ahelyett, hogy folyton a másikat hibáztatva lélektelenül töltenél el éveket, évtizedeket. Mert az maga a halál. Az egyik ügyfelem mondta, inkább a karomat vágják le, mint a lassú kivéreztetés. Egyszer legyen nagytakarítás, de aztán végre rend!

„A cselekvés minden útja kockázatos, az elővigyázatosság tehát nem a veszély kerülésében rejlik, ami lehetetlen, hanem a kockázat kiszámításában és a határozott cselekvésben.” /Niccolo Machiavelli/

Az, aki nem menekülve az érzései elől önmaga akar lenni, nem félhet a csalódástól. Tudja, hogy minden ember csak azt közvetíti felé, ami Ő benne van. Ezért is találkoztál vele, hogy rámutasson a gyengeségeidre. Van, aki folyton hibást, kibúvót keres, mert nem tudja felvállalni a felelősséget a döntéseiért. Van, aki az érzelmei elől menekül, mert nem tartja szerethetőnek magát, ezért jönnek olyanok, akik ezt folyton megtapasztaltatják vele. Azt üzenve: Állj fel! Nincs szükséged rám! Senkire sincs szükséged önmagadon kívül! Senki nem bírja a hámot, a kontrollt, hát engedd el! Szabad, független, boldog, szeretett akar lenni mindenki. Szabad! Még akkor is, ha nem tudja pontosan mit is jelent szabadon szeretve lenni. De érezni fogja, mi az, ahelyett, hogy legyőzöttnek, eldobottnak, meg nem értettnek érezné magát. Amíg ezt nem érzi, menekül.

 „Vedd észre, hogy valahányszor legyőzöttnek érzed magad, csak azért van, mert körmöd szakadtáig ragaszkodsz valamihez, ami nem működik. Merj elengedni és semmit nem veszítesz egy folyton marcangoló gondolaton kívül.” /Guy Finley/

Én csak az ajtót mutatom meg. Neked kell százszor nekimenned, hogy egyszer észrevedd a kilincset!

Akivel rendkívül mélyen kötődtök egymáshoz, vagy te ragaszkodsz nagyon hozzá, a legtöbb esetben nem azért jön, hogy hosszan tartó, komoly kapcsolatotok legyen. Pedig szeretnéd, igaz? Persze lehet az is, ha jól csináljátok. És ez a lényeg. Megtanít valamit jól csinálni úgy, hogy közben rendkívül komoly tanításokat adtok át egymásnak. Ez a kötés szükséges ahhoz, hogy fennmaradjon a motiváció, az érdeklődés a lecke elsajátításához. Mert nagyon nehéz. A kötés pedig addig marad, míg meg nem tanított arra, amiért érkezett. Van, hogy végül a másik elvesztése ösztönöz ébredésre. Az életnek semmi sem drága, hogy simára csiszoljon. Csak tedd fel magadnak a kérdést: „Vajon mit kell megtanulnom a jelen helyzetemből?”

És tudd, hogy aminek meg kell történnie, az úgyis megtörténik. Hát ne izgulj! Hú, de nehéz volt nekem is eljutni idáig. Elfogadni, nem ítélkezni. Mert a lecke tétje egésszé válni arra, aki végül marad.

Addig azonban kapcsolati krízisként tükröt tartva jön az érzés az egyediségünket akadályozó, rosszul rögzült viselkedésminták megtörésére. A másik távolodása, megcsalása, el nem fogadása, leértékelése, mind-mind arról mesél, hol tagadod meg te önmagadat? Hol nem vagy az erődben, méltóságodban? Hol helyezted ki a bizalmat magadból másba? És a jelenlegi fájdalom tanít újra szelídnek, magabiztosnak, önmagadat szerethetővé tenni. A nehézség adott. A szenvedés az elme választása.

További írásaimat a honlapomon olvashatod.

• csalódás félelmek lélekhangok továbblépés

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!