Csalódott vagyok, mert az emberek már nem őszinték egymáshoz. Csalódott amiatt, mert kezdünk elveszíteni valamit, ami még igazi értékeket hordozott magában. A tiszteletet, a figyelmet, a szeretetet.

Elsiklunk egymás mellett. Játszunk egymással, miközben odabent lelkek törnek össze. Manapság már nem dívik kimutatni az érzéseinket. Manapság már félünk az őszinte szavaktól. Helyette dobálózunk azokkal a mondatokkal, amelyeket csak valódi érzésekkel megtöltve szabadna kimondanunk..."szeretlek", "hiányzol"...

Keménynek mutatjuk magunkat, erősítjük az egonkat, mert ez pontosan erről szól. Pedig mélyen magunkban önbizalomhiánnyal és szeretetéhséggel küzdünk. Folyamatosan csak kompenzálunk, és ezzel is csak azt erősítjük, hogy eltávolodunk önmagunktól.

Vágyjuk a boldogságot, de átverjük egymást és mindeközben magunkat is még inkább. Nem értékeljük azt, amikor valaki tisztán közeledik. Eltoljuk azt, ami értünk van és nem ellenünk. Kiüresedett kapcsolatokban tengődünk, félig-kapcsolatokban reménykedünk, és elvesztegetjük a tényleges érzelmeket. Hova tűnt belőlünk az emberség? Hova tűnt belőlünk a természetes magatartás? Hová tűnnek az igazi érzések? Elszomorító, amit látni magunk körül. Elszomorító, mert ez már nem egy őszinte világ...Ki tudja lesz-e ez még másképp...(?) Holott mind pontosan tudjuk, hogy csak rajtunk múlna. Csak ugye ehhez előbb bele kellene néznünk a lelkünkbe. Ez pedig veszélyes játék...

• érzések lélekhangok

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!