Rád nézek és értem. Mindent értek, amit az elmúlt években, vagyis dehogy az elmúlt években, jóformán egész életemben nem értettem. Úgy gondoltam, hogy vagyok én és az általam elgondolt paraméterek, ebbe belehelyezek egy társat, aki megfelel ezeknek és persze külsőre is az ínyemre van, szeret engem én is őt és kész.

Sekélyesnek hangzik, de ha mélyen magunkban vizslatunk, őszintén. Kell ennél több? Ennyi a történet, hát milyen egyszerű is ez az élet. Az általam elgondolt paramétereknek megfeleltek, szerettek, szerettem, beleillettek az életembe mégis megbuktunk. Nem ők, hanem mi, együtt buktunk meg. Nem értettem hol a probléma, magamtól rá sem jöttem volna. Az évek, amiket már nem kaphatok vissza azért tanítottak sok mindenre, nem akarom visszacsinálni, sok szívet melengető dolgot is megéltem.

Aztán jöttél te, aki megmutattad hol volt eddig a probléma, amit én nem láttam, kérdés nélkül választ adtál. Olyan ez, mint amikor nem érezzük szomjúságunkat, míg valaki vízzel nem kínál. Nem a régvolt „mi” nem egyeztünk, nem velem volt a baj, nem velük, csak az úttal. Minden embernek meg van a maga életútja, céljai, fordulatai. Vannak olyan utak, amik kereszteződnek és vannak olyanok, amik párhuzamosan futnak.

Homályban éltem és úgy véltem, hogy ami hasonló az azonos. Előbb utóbb minden út bármeddig is haladt egyenesen kénytelen kanyarodni, pici irányváltoztatás is elég ahhoz, hogy idővel már olyan messze jussunk, hogy ne is lássunk el egykori nyomvonalunk irányában. Eltávolodunk és a saját ösvényünkről letérni talán le tudnánk, de nem akarunk. Az a miénk, szerves részünk, a döntéseink alakították születésünk óta.

Mindvégig egyedül haladtam és még csak nem is tudtam róla, csak az a pillanat világított rá mikor éreztem, hogy igazi útitársam akadt. Elindultam a parkba, mellém szegődött valaki és nem kell bemennem még a postára meg a gyógyszertárba is és neki sem, hogy együtt tudjunk menni, mert ő is a parkba megy és nem más útvonalon, hanem ugyanazon tervezte el. Ő is és én is külön-külön. Leegyszerűsített példa ugyan, de az élet sem bonyolult, ha nem bonyolítjuk túl.

Nem azért nem távolodunk el, mert nem lett volna rá már ezer okunk. Hogyan is távolodhatnál el attól, aki melletted van? Valakinek odébb kellene állnia, de nem fog, nem akar, nem tud és én sem akarom. Közösek a célok a vágyak, nem az enyémek vagy a tieid, hanem a miénk az összes. Állítólag nem a cél a fontos, hanem az oda vezető út és nekem repes a szívem, hogy egy az utunk.

• érzések érzések nélkül lélekhangok

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!