Csak kihasználjuk egymást?
Érdekes, hogy sokszor olyan emberi kapcsolatokba bonyolódunk, ahol az érzésektől, a jóhiszeműségből és a kedvességünkből adódóan, talán túl segítőkészek és odaadóak leszünk
Ami egyenesen arányosan azt eredményezi, hogy rövid időn belül csalódni fogunk. Hogy miért? Azért, mert tudattalanul is azt várnánk a másiktól, hogy ő is ugyanennyire vagy legalábbis részarányosan, hasonló figyelmet, törődést és odaadást mutasson felénk.
De vajon el lehet ezt várni? Mindeközben a fejemben az a gondolat is megfordul, hogy bizonyos mértékben alap kellene, hogy legyen, megbecsülni azt azt embert, aki tenni akar, tesz értünk. Sokan elfelejtik azt, hogy mit jelent ez emberi érték szintjén, és csak belekényelmesedve természetesnek veszik a figyelemenergiát, amit nyújt nekik a másik fél. Persze, előfordul, hogy ennek egyik oka, hogy az adott fél még nem tart azon a szinten, ahol fel tudná mérni, mindez mekkora ajándék az élettől.
A probléma csak az, hogy a végeredmény csalódás lesz. Előbb-utóbb megáll az odaadó fél, hiszen megtörik benne valami, és már nem tud olyan intenzitással a másik felé fordulni, ahogyan azt korábban tette. A kapcsolat nagyjából innentől halálra van ítélve, mivel az életben tartó oldal alábbhagy. Szomorú, hogy elsiklunk egymás mellett anélkül, hogy megbecsülnénk az egymásra fordított minőségi időt, figyelmet és törődni akarást.
Pedig mindez nem kerülne semmibe, ha sokkal jobban tudatosítanánk magunkban, hogy egymásért tenni, egymásnak adni, fontos, és kölcsönös folyamat. Tisztelni a másikat annyira, hogy viszonzottan működjünk egymás iránt. Ez az, ami meg tud határozni egy jól működő emberi kapcsolatot.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez