Nevetséges lenne tagadni, hogy nincsenek piszkos ügyeink. Vagy csak egyszerűen részeink, darabkáink, melyek nem kristálytiszták.

Ma már jól tudom, hogy minden apró szennyeződés hozzám tett. Hiszen én a körülmények ellenére, legbelül még leporolhattam saját magam. Bármennyire is nehéz volt elsőre. A por, a szennyeződés,  ugyanis a szembe kerülve hirtelen fájdalmat és kontrollvesztést okoz. Ha nem látom a körvonalakat precízen, akkor mégis, merre tovább? Hova lépjek, ha már az első mező is egy téves állomásnak bizonyult?

Azt hiszem, az idők végezetéig is újra játszhatnánk ezeket a kérdéseket. Egy idő után viszont rájöttem, hogy semmit sem nyerek ezzel. Helyette megtanultam együtt élni a tudattal, hogy a világ nem egy letisztult, védőburokkal körülölelt, steril hely. És talán nem is baj, hogy ez így van.

Ha visszagondolok az összes bántó, megalázó töredékre az életemből, vagy arra, hogyan mocskoltam be olykor én saját magamat, már nem érzek keserű szájízt. Talán félve hisszük, de mindannyian kerülhetünk és kerülünk is olyan helyzetekbe, amelyekben ártanak nekünk. Sőt olyanokba is, amelyekben mi magunk vagyunk azok, akik károkat okoznak, még saját magunknak is, bármily meglepő.

Félmosolyra húzódik a szám, mert arra gondolok, valószínűleg mindannyian eljátszunk azzal a gondolattal, hogy bizonyos történeteket többféle verzióban látunk, képzelünk el, újra és újra. Miért is ne tennénk? Az idő kerekét bárki visszapörgetné. Erre viszont nincs lehetőség. Hogy kegyetlenség-e? Olykor, azt hiszem igen.

De összességében jó, hogy úgy alakultak a dolgok, ahogy. Természetesen, nem azt mondom, hogy kötelező jelleggel bekövetkező traumákat kellene átélnünk. Nem erre születtünk. És nem is ezt érdemeljük, de valahol legbelül azt érzem, hogy ez az érdekes, furcsa, tökéletlen, mégis nagyszerű, boldog, és valódi út formált azzá, aki ma vagyok. Mindannyiunkat ez formál és formált.

A beszennyezett lelkem tiszta darabjai dominálnak igazán. Ezek a darabok mutatják meg, ki is vagyok valóban. Ezek a darabok mutatják a múlt nehéz, de legyőzött aspektusait, és nem hagynak kétséget afelől, hogy a jövő egy kemény, ugyanakkor hihetetlen meglepetéseket tartogató történet lesz. Az útnak tehát még nincs vége, és ezalatt rengeteg mindent tehetünk, ami azt tanúsítja majd: MI álltuk ki keményen az ütéseket ebben az életnek nevezett szimulációban, nem a sérült, szennyezett darabkáink.

• elfogadás lélekhangok múlt traumák feldolgozása

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!