Az ünnepelt színész halálára

A sarki virágosnál futottak össze, amikor a mi barátnőnk fehér tulipánokat vásárolt az édesanyjának, a színész pedig vörös rózsaszálért igyekezett arrafelé éppen aznap, mert randevúzni vitt egy balerinát a Café Körbe. Tudod Juli, először mindig ez van. Rózsák és csókos randevúk, aztán a férfiak elfelejtik a virágárusok meg az éttermek nevét, biztos elhagyják az emlékeztető noteszukat, és ahelyett, hogy megkeresnék, igyekeznek inkább újat venni. De nem baj ez, Juli, erre van a világ berendezve, a színházi emberek szeretik a vékony és hajlékony lányokat, az üzleti életben dolgozók pedig a mutatósabb fajtát kedvelik, olyat, amelyikkel lehet villogni a bálon. 

 

Aliz viszont egészen másmilyen volt, mint a táncosnők, meg az üzletemberek kedvesei. Különleges ötvözete volt a szépségnek, az észnek és a szelídségnek. Ő tetszett a színházi embernek, meg annak a fajtának is, aki reggelente tárgyalni rohan, és sosincs ideje az előszobában felcsatolni a mandzsettát, mindig a titkárnőt kéri meg a liftben, hogy tűzze fel neki. Viszont Aliznál szóba sem jöhetett egy materialista ember, egy olyan, aki egész nap a pénz után fut, és az első randevút követően sokszázezres ajándékot küld, mert ostobán azt hiszi, hogy az ilyesmivel célt lehet érni egy ilyesfajta nőnél. Máskülönben pedig azt mondom neked, hogy én is megcsömörlöttem ettől a világtól, ami a mi barátnőnket ilyen rettenetmód riasztotta. Gondolkodtam hosszasan a múltkor a bemutatón, amin ott ültünk az első sorban az előkelő helyen, hogy vajon ez a rengeteg fel-alá rohangálás megéri-e csak azért, hogy szép ruhád legyen. Mert ugye a szép ruha nem is olyan fontos, ha nem segíti le senki se este. És azután a bemutató után megint egyedül mentem haza. Na, igen, én tényleg olyan kisgyerek voltam, aki belefeküdt a pocsolyába, ha nem adták rá azt a ruhát, amit háromévesen kigondolt magának. Juli, minden így volt, ahogy mondom, ne nevess ki, de ez is inkább ahhoz köthető, hogy már háromévesen is nagyon öntudatos emberke voltam. Nem éppen okos, mert egy okos gyerek nem fekszik bele a sárba, de olyankor próbálgatja a gyermek az emberi természet határait. Mondanom sem kell, hogy nagyanyám akkor egyszer adott pofont életében, aztán nem berzenkedtem vele soha többet én.

 

Na, de az Aliz. Alizról beszéltünk. Igen, végül a színész elcsavarta a fejét, pedig nem kifejezetten gondolom, hogy szerette a színházzal járó rivaldát, mégis volt akkora vonzereje annak az embernek, kár érte, hogy végül ilyen szomorú sorsa lett. Főbe lőtte magát 2005-ben, amikor Aliz otthagyta. El akart válni, nem tűrte tovább a labilis idegállapotú ura kilengéseit, és éjjeli tivornyáit a bemutatók után. Az meg nem tudott a felesége nélkül élni. Te, ezek a művészemberek mind ilyenek: isznak, nőznek, szórakoznak, de ha az otthoni asszony faképnél hagyja őket, akkor a feje tetejére áll a világ és rohannak a fegyverboltba revolverért. Nagy tragédia volt ez, tele voltak a lapok vele, a barátnőnket meg kiállította a bulvár pellengérre, és gyilkost próbáltak csinálni belőle. 

 

Aliz azóta visszavonultan él a világtól. Nem jár bemutatókra, nem vásárol a pesti sugárúton. Vidékre ment az új urával, illatos rakottkrumplit süt esténként a gyerekeknek, novemberben sütőtököt vájnak, decemberben meg mézeskalács emberkéket, húsvétkor pedig kirándulni mennek a Tokaji hegyre. Juli, nekem is ilyen volt régen, mármint a gyerekkorom. De majd ezt egy másik kávé mellett mesélem el egy másik kézműves cukrászmanufaktúrában, ahol tudnak a brownie mellé cappuccinos fagyit adni, mert tudod, én a csokis süteményt azzal szeretem.

 

 

 

                                                                                                                                                 Szentesi Évi

 

Szólj hozzá a cikkhez