Az exeket elfelejtik, ugye? Vagy húzzuk, vonszoljuk szuszogva, fújtatva a szellemét az új kapcsolat szép, frissen festett falai közé? Bezárult egy ajtó, kinyílt egy másik. Odabent napfényes, madárcsicsergős, reggeli frissesség van, egy új nap, új fejezet kezdete, mégsem kezdünk új életet a lerombolt, majd újépített ragyogó tisztaságban.

Mint amikor felújításkor képtelenek vagyunk kidobni a rengeteg hasztalan kacatot, és tároljuk azokat szakadt zsákokban a padlás polcain, úgy vagyunk képtelenek megérteni, hogy van olyan szerelem, amit már nem kell őrizgetni, ki kell dobni. Mert régen volt, igaz se volt, mert külön utakon járunk, mert semmi közünk már egymáshoz, mert értelmetlen, hasztalan kacat-kapcsolatunkra csak ráadtuk a barátság hamis álruháját. A szakítás nem egyenlő háborús blokád beállásával, de engedjük végre, hogy a kapcsolatunk kivérezzen, és békében átkeljen a szivárványhídon.

A szeretlek szó ellentéte nem a gyűlöllek, hanem a szerettelek. Így, egyszerűen múlt időben. És ha szerettelek, azt jelenti, hogy valaha számítottál, hogy helyed volt mellettem, hogy figyeltem rád, hogy megjegyeztem, amit mondasz. Akkor nem kell távol tartani magam, és óvakodnom tőled, mint valami negatív erőtől, ami pusztító hatással lehet mindennapjaimra. Ma nem tudjuk, hogyan kell valamit igazán lezárni, hogyan kell elköszönni, és elvarrni a szakadozó, szétfoszlott szálakat. A szerettelek az a jelen közönye, a semlegesség, a legnehezebb dolog a gyűlöletet kilélegezni manapság, és beengedni a semleges, pusztán emberbaráti érzéseket. Nem kell a jelenben sem szeretnünk, sem gyűlölnünk egymást. Nem kell nosztalgiáznunk, időt vesztegetnünk az elmúlt szerelmek elvarratlan szálainak rendezgetésével, vagy azon tűnődnünk, hogyan fejtsük le egymásról az ördögálarcot, hogy végre meglássuk alatta az ismerős, érzékeny emberi lényt.

A lezártnak hitt emberi kapcsolatok időnként még ott munkálnak bennünk. Latensen megbújnak, alattomosan lappanganak lelkünk zugaiban, és bármikor aktiválódhatnak, legyengítve, bizonytalanná, fegyvertelenné téve azt, aki gyenge. Csak az újrakezdést nehezíti, ha valaki folyton visszanéz. Egy kapcsolat megszakadása is gyász, veszteség, és ugyanúgy végig kell vánszorognunk a lelki feldolgozás fázisain. Pedig aki elment, nem vitte magával a napot, nem kell a tükröket letakarni, és nem kell megállítani az órát az ő kedvéért, számunkra nem állt meg az idő. Mégis van, hogy reménytelenül megrekedünk a gyászfolyamat legelején, tagadunk, nem akarjuk elengedni, meggyászolni, aki elment. Mert vele együtt álmot, jövőképet, életvitelt, napirendet, rituálékat veszítettünk el.

• elengedés szakítás újrakezdés

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!