Olykor megrettenünk a magánytól, és az a tévképzetünk jön létre, hogy kizárólag egy kapcsolat adhatja meg számunkra az élet boldogságát, a feloldozást a szürke és borús hétköznapok alól.

Nehezen ismerjük fel, hogy az egyedül töltött idő értékes is lehet. Egy lehetőség, amely alkalmat ad arra, hogy feltérképezzük önmagunk határait. Egy életszakasz, amelyben önmagunkra figyelhetünk, amelyben valóban a saját érzéseinket helyezhetjük előtérbe. Bele sem gondolunk, ha eljön a nagy szerelem, a család, mindaz, ami pillanatnyilag hiányzik az életünkből, akkor már nem lesz időnk arra, hogy megvizsgáljuk a belső folyamatainkat, hogy igazán magunkkal foglalkozzunk. Nem szabad a kapcsolatmenetes időszakot tragédiaként megélni. Hiszen annyi csodát tartogat az élet, és ezt a sok-sok csodát meg is élhetjük, ahelyett, hogy élből elutasítanánk.

Az elmúlt kapcsolatot meg kell gyászolni. Le kell zárni, és újra készen kell állni arra, hogy befogadhassuk a szerelmet. Ez nem egy rövid folyamat, ezt siettetni sem szabad.

Egy kapcsolatban gyakran feladjuk önmagunkat, és mindent a másik kívánságának vetünk alá, amely módszerrel lényegében nyerünk egy kis időt még, de voltaképpen csak az elkerülhetetlent halogatjuk vele. Mert az a kapcsolat, amelyben az egészséges kompromisszumon túl kell áldozni, az eleve bukásra van ítélve. Egy ilyen kapcsolat megtanít arra, hogy tisztelnünk kell a saját álmainkat, vágyainkat, céljainkat, és aki nem akar velünk egy csónakban evezni, azt a legközelebbi parton ki kell tenni. A szerelem sok mindent képes felülírni, de azért nem mindent. Hiába szeretünk valakit, ha az a valaki csak egy átmeneti kikötőnek használ minket, és nem úti célként szerepelünk az életében.

És bármennyire is mardos a magány, ne meneküljünk bele egy kapcsolatba, amelyre valójában nem vagyunk felkészülve, amelyben nem a színtiszta érzelmek vezetnek. Több hónapnyi gyötrelmet ki kell állni, mire eljut odáig az ember, hogy jól van, akkor összeszedem magam, és megnézem, hogy egyedül, csak a saját érzéseimet és motivációimat követve, hová jutok. És ha már itt tartunk, onnantól kezdve a lelkünk is gyógyulni kezd, és átértékeljük azt, amit eddig az életről gondoltunk. Minden színesebb lesz, és ezek a színek tengernyi impulzussal löknek előre.

Ha egy megromlott kapcsolatból belerohanunk egy másik kapcsolatba, egyrészt kihagyjuk a gyászidőszakot, amelyre ha beismerjük, ha nem, mindenkinek szüksége van, másrészt kihagyjuk azt a részt, amikor mindentől és mindenkitől függetlenül átgondolhatjuk az életünket. Hiszen egy új kapcsolatban automatikusan újra elkezdünk idomulni a másik félhez. Eleve sérülékenyebb szakaszban vagyunk egy szakítást követően, tehát még inkább elmehetünk egy olyan irányba, amely megint csak távolabb visz az elképzeléseinktől, a saját vágyainktól. Persze kivételek mindig vannak, lehet, hogy valaki azonnal rátalál a másik felére, arra az emberre, aki valóban a lelki társa.

• egyedüllét egyedüllét magány kapcsolat lélekhang magány

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!