A tetoválás nyomában
Gyakran halljuk féltudományos megállapításokkal kapcsolatban a „brit tudósok bebizonyították” kezdetű formulát. Ezúttal azonban az Alabamai Egyetem kutatói valóban megállapították, hogy a tetoválás erősíti az immunrendszert, s minél több ábrát „varratunk” magunkra, annál ellenállóbbak leszünk.
Első hallásra e megállapítás annyira tűnhet hitelesnek, mint a brit tudósok bizonyításai, pedig van mögötte logika. A folyamatot a sporthoz hasonlították, amikor edzés hatására az izmok elfáradnak, a test gyengébbnek érzi magát, de a folyamatos mozgás hozzászoktat az igénybevételhez. Tetováláskor a bőr alá juttatott idegen anyagok gyengítik el a szervezetet. A kutatók a vér immunglobulin A szintjét elemezték (az immunglobulin olyan ellenanyag, melyet az immunrendszer termel, hogy felismerje és semlegesítse a szervezetbe került idegen anyagokat). Eszerint az első tetováláskor a vér IgA-szintje leesik, de újabb tetoválások során már alig csökken. Ahogy a test hozzászokik a folyamatos stressz hatáshoz, már nem az egyensúlyi állapotba kerül vissza, hanem magasabb szintre emelkedik.
E fenti kutatás eredményét a rézkor idején élt gleccsermúmia, Ötzi (kinek testét 1991-ben az Ötz-völgyi Alpokban találták meg), nem ismerhette. Mégis, a mintegy 5300 éve élt ember testét 61 tetoválás borítja, ezek 1-3, illetve 7-40 mm hosszúságú vonalkák csoportja, melyek gerincén, térdén, bokáján és csuklóján figyelhetők meg. A radiológiai vizsgálatok szerint a tetovált testrészek csontozata, ízületei deformáltak voltak, így az ábrák akupresszúrás, akupunktúrás fájdalomcsillapítással függhettek össze. Ha valóban ezzel a céllal készültek, akkor Ötzi 2000 évvel megelőzi az első kínai akupunktúrás kezelés bizonyítékát. A jégember a legrégebbi tetovált múmia, melyet eddig találtak.
Az ókorban bár nem volt általánosan elterjedt jelenség, szinte mindenütt előfordult a tetoválás. Egyiptomban gyógyító céllal, a görögöknél bizonyos misztériumok papjait, papnőit jelölték meg, Rómában a rabszolgákat, gladiátorokat tetoválták büntetésből. Néhány ókori germán törzs körében is divat volt a tetoválás, de a kereszténység elterjedésével a pogányság továbbélésének tekintették, és tiltották. Az ókori Kínában barbár gyakorlatnak tartották, mégis viszonylag gyakori jelenség volt, főleg bűnözőket billogoztak meg vele, sokszor az arcukon. A gyarmatosítás előtt Kelet-, délkelet-Ázsia népeinél is bevett gyakorlat volt a bőr örökre szóló díszítése, s elsősorban rangot, teljesítményt vagy mágikus erőt jelentett.
A természeti népeknél a varázsláshoz, totemekhez, a szellemvilághoz kapcsolódik a tetoválás, s e törzsi ábrák (borneói, indonéz, maori) ma is kedveltnek számítanak a világ más részein is. Borneón a fiatal nőket is tetoválják, s teljes díszük még anyává válásuk előtt elkészül, ezután már illetlenség hozzájuk nyúlni. A borneói kajanoknál nők tetoválnak, de az ábrákat a férfiak vésik fatömbökbe. Thaiföldön a tetoválás szentség, amit buddhista papok végeznek, s a szimbólumok jelentése szakrális, spirituális. Wat Bang Phrában, a Repülő Tigris Templomában évente szertartással ünneplik e tradíciót. Az ábrák mellett fontos a minta elhelyezése a testen. Leggyakoribb motívum a tigris, melynek helye a hát alsó része. A tetoválást viselőbe beleköltözik az állat szelleme, s irányítja annak életét. Angelina Jolie amerikai színésznő 2004-ben varratta magára az egyik népszerű thai mesterrel a tigrist.
Japánban a Kr. e. V. évezredtől bizonyított, hogy a szigetország korabeli lakossága tetováláspárti volt, ez a Kr. u. VII. századra kínai hatásra megváltozott. Ekkortól kezdve tiltották, a tetováltakat megvetették, vagy büntetésből bélyegeztek. Egy évezreden át ez szokás élt, s a bűnözőket megbélyegző tetoválások motívumainak és elhelyezésének egész rendszere alakult ki Japánban. A XVII. századtól kezdve puhult a rendszer, ekkor a nincstelenek, a törvényen kívüli jakuzák körében volt divatos, s főként a bátorságot jelképezte, de bűnözői életmódjuk melletti elköteleződés is volt, hisz tetőtől talpig kivarrva nem lehetett a törvényes társadalomba beilleszkedni. 1877-ben újból betiltották a tetoválást, de ez csak a japánokra vonatkozott, a külföldiekre nem, így lassan özönleni kezdett a „tetováló turizmus” a szigetországba. A tetováló művészek kiváló kézművesek voltak, s a szakma elsajátítása hosszú és szigorú folyamat volt. A mintákat sosem a tetoválók alkották, hanem a velük alkotó fametszetek mesterei. Esztétikus, szabályokat követő szimbólumrendszere miatt ma is a legkedveltebb stílusok közé tartozik világszerte.
Talán a leghíresebb törzsi tetoválások a Csendes-óceán szigetvilágából, Polinéziából származnak. A tetoválás elnevezése is a szamoai, vagy tahiti ’tatau’ szóból ered – amit Cook kapitány ’tattow’ formában „örökített tovább” – s mivel errefelé nem volt írott nyelv, az eredeti szó változásokon ment keresztül. A szamoai kézi tetoválások hagyománya több mint kétezer éve alig változott. A mesterség apáról fiúra száll, a tudást hosszú évek során sajátítják el a tanoncok. Speciális eszközükkel – egy fanyélhez erősített, hegyes vadkanfogból és teknőspáncélból készült „fésű” – apró koppintásokkal juttatják a tintát a bőr alá, ez az eljárás fájdalmasabb, mint a nyugati világban alkalmazott gépi tetoválás. Az extrém fájdalom elviselése a kitartást és a bátorságot jelképezte, akinek hiányos, vagy kevés minta díszítette a bőrét, azt megvetették.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez