A sorozatok védelmében

Divat szidni a sorozatokat. Én mégsem teszem ezt, sőt. A sorozatok szerintem afféle pihentető kis szigetek lehetnek a hétköznapok tengerárjában. Ugyanakkor egyáltalán nem kötelező elbutulni vagy függőségbe kerülni tőlük. A jó sorozatok szórakoztatnak – és ugyan mi baj van a szórakozással? Semmi. Attól, hogy végignézzük Doktor House kalandos orvoskodását, még nem lesz belőlünk zombi.

Mindenkinek a saját kedvence. Ha krimi, akkor CSI: New York-i helyszínelők, ahol a jófiúk harcolnak a rosszakkal, és a végigizgult epizód végén megkönnyebbülten sóhajthatunk fel: győzött a jó. Ha nőcis vígjáték, akkor Szex és New York: élesen megrajzolt női karakterek csetlenek-botlanak a párkapcsolatok világában, keresik a boldogságot – jó adag humorba pácolva. Doktor House-ban a briliáns diagnosztát csodáljuk, keresztezve az enfant terrible deviáns magatartásával, amin viszont nevetve szörnyülködünk. És megjelent egy új, meglehetősen bizarr vonulat, amelyben a gonosz nem is olyan gonosz: nyolc évadon keresztül drukkolhattunk Dexternek, a szimpatikus sorozatgyilkosnak.

Pszichés problémát okozna? A sorozatok kritizálói azt hányják ezen ártalmatlan alkotások szemére, hogy ölnek, butítanak, nyomorba döntenek. Hatásukra nézőjük nem foglalkozik saját problémáival, gondolatait, érzéseit inkább a fiktív szereplők élete köti le. Mindebben annyi az igazság, hogy a jól megcsinált szériákba valóban beleéljük magunkat (egy profi változatnál erről egy egész alkotó- és szakértői stáb gondoskodik). De hát nem ugyanígy vagyunk a kiváló könyvekkel, lebilincselő regényekkel? Az, aki totálisan megfeledkezik a saját életéről, és éjjel-nappal a kedvenc sorozatára (vagy az általa éppen olvasott regényre) gondol, minek okán tíz centivel az aszfalt felett lebeg, netán igazi holdvilágfaló lesz belőle, annak sorozatok nélkül is van valami pszichés problémája.

Az okostojások hőzöngése. Na persze, a sznobok most élénken tiltakoznak, arra hivatkozva például, hogy annak idején némelyek igazi pénzt gyűjtöttek a sanyarú sorsú, de fiktív Isaura megsegítésére. Elismerem, groteszk egy fejlemény, és valóban sok köze van az emberi butasághoz. De ilyesmit az emberek elenyésző kisebbsége csinál. Mivel fura jelenség volt, a sajtó jó nagy lufit fújt belőle, amiért nem is lehet hibáztatni, elvégre ez a dolga. Na de mi van azzal, aki a zsebkendőjét leejtve is József Attilát idézgeti? Vagy egyszerűen a magas irodalom bűvöletében él, mással nem is hajlandó foglalkozni, és ajkát megvetően lebiggyesztve figyeli a tévéző tömeget? Természetesen mélyen meggyőződve saját felsőbbrendűségéről, a plebsénél jóval kifinomultabb ízléséről. Ő természetesen nem személyiségzavaros, ellentétben a sorozatmániásokkal, tartják az okostojások, hiszen szerintük helyénvaló dolgok töltik meg a fejét.

Demokrácia a választásban. Kiváló magyartanárnőm egyszer azt mondta: a világ megismerésének különböző módjai vannak a műalkotások szintjén is. Az egyik embernek A száz év magány mond el valami fontosat az életről, a másiknak A kis herceg. Egyikükre sem kell a másik kedvencét ráerőltetni, mert úgysem tudna mit kezdeni vele. E téren demokrácia van, úgyhogy nem kell behódolnunk a sznobok zsarnokságának. Mert olyat még nem hallottam, hogy valaki egy tévésorozat elé kötözte volna embertársát, de olyat nagyon is sokszor tapasztaltam, hogy némelyek legszívesebben belenyomnák a másik orrát az általuk preferált magas művészetbe.

A sorozatszereplő és a Nobel-díjas író. És mi van azzal, aki mindkettőt szereti? Például velem. Házimunka közben háttértévéként megy a videolejátszón kedvenc sorozatom, a Szex és New York, mosogatáskor is tudom, melyik mondatnál milyen arcot vág egy-egy karakter. A Dexterért pedig már leültem a képernyő elé, hogy tövig rágjam a körmömet. Most akkor én egy agymosott véglény vagyok, aki Carrie Bradshaw-t majmolva cipőkolóniákat vásárol, vagy sorozatgyilkosok társaságát keresem? Nem, kérem szépen, ugyanúgy megvannak az életem örömei és problémái, mint azoknak, akik nem néznek sorozatokat. Ráadásul magas irodalmat olvasok, most éppen a friss Nobel-díjas Alice Munrót. Na, erre varrjanak a nagyokosok gombot!

Rados Virág

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!