A jellem

Erős vagy gyenge. Meghatároz. Látszódik minden megnyilatkozásban. Te gyenge vagy. Erősnek látszol annak, aki nem ismer. De valójában nincs benned erő, valódi kitartás. Látszat csupán, amit rád nézve gondolnak az emberek. Én ismerlek. Pontosan tudom ki vagy, mire vagy képes. Ha játszol, én is játszom veled.

A szavaidban az enyészet pusztította el a halk igazságot. Igaz volt, de nem vált valóra az álom. Talán csak én álmodtam, a jellemeddel pedig tévútra csaltad minden érzékemet. S már látom, tévesen ítéltelek meg. Rohad a fű a sok eső alatt. A szél majd kifújja, s üde lesz, mint a frissen mosott lepedő. Megtisztul minden piszoktól és szennytől. Annyira akartam, hogy igaz legyen. De nem jöttél, hiába vártam. Nem az volt, amit mondtál. A copfom is csuromvíz lett a könnyeimtől, s csak vártam rád, mert erősnek hittelek. De nem voltál az. S most azt sem tudom, hogy elveszítettelek-e, vagy te veszítettél el engem. Minden zavaros, mert a jellemed zűrös, és már magam sem tudom, hogy mit akarok. A jellem alakulhat. Biztosan az évek teszik szilárddá. A tapasztalatok, az átélt csodák és borzalmak.

Vagy minden ember jellemtelenné válik, ha közelebb kerül hozzá a fékevesztett rém? És az én jellemem? Kacagtatóan siralmas, förtelmes őrület, zihálva kapkodom a levegőt, mert lelkemet eszi a méreg, hiszen szilárdságról szó sincs, itt sem. Egymásra találtunk egyetlenem, pont ugyanolyan rémesen jellemtelenek vagyunk. Megnyílhat alattunk a föld, elnyelhet minket a sár, a jellemtelenségünk tüzet okádva lökődik ki a föld mélyéből.

A jövőnk bizonyára szebb lesz. Jobb lesz. Erősödünk majd, és megkomolyodunk. Nem játszunk egymással és másokkal, komolyak leszünk, akár egy elnök. A szavunk igaz lesz, amennyire tőlünk telik. Az érzéseink. Azok sajátosak, lassan de biztosan az őrületbe kergetjük egymást, zakkant vének leszünk, mert sem ész, sem szív fel nem fogja majd a szenvedélyt, ami elvette azt, amitől voltunk valakik: a jellemünk odaveszett, s hiába üvölt a szél, mi tettük ezt, s az évek majd visszaépítik, vagy porrá zúzzák a maradékot is.

Változunk. Az évek alatt a jellemünk jobb lesz vagy rosszabb, erősebb vagy gyengébb, ez oly sok mindenen múlik. Rajtuk nem, rajtunk igen, a viszonyokon, a múlton. Én már tudom mit teszek. Lehúzom a redőnyt, és a sötétben üldögélve eltöprengek mivé is váljak, mi legyen belőlem. Előkeresem a külvilági jellemem, hogy váljék az mindenki egészségére.

Szilágyi Edina

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!