A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni?

“Csalódni csak az tud, aki valaha hitt.”

 

“Azért szenvedsz. Mert nem tudod, mi bánt. Ha az okát látod, megérted, és már nem is oly nagyon fáj. Szenvedésre vagyunk teremtve, nincsen olyan bánat, mely természetellenes és elviselhetetlen.”

 

“Az élet a legsilányabb ponyvaregény-író.”

 

“Türelmetlen vér nyargalt ereinkben,

szerettünk volna mindig menni, menni,

mit is sejtettük, hogy ez itt a minden,

és ami aztán jött, a semmi, semmi.”

 

“Csorogtak könnyeim, mintha sírnék, vagy megolvadt volna bennem az élet, mely még nem fagyott jégkupaccá.”

 

“Igy váltod a multat jelenné,

hogy itt se légy és megmaradj,

a végeset is végtelenné

és bárhová nézzek, te vagy.”

 

“A franciák azt mondják, hogy "elutazni annyi, mint meghalni egy kicsit". Ezt sohasem hittem, mert szeretek utazni, s valahányszor vonatra szállok, úgy érzem, hogy újra éledek.”

 

“Éjféltől hajnalig imádtam. 

A szánkon vacogott a csók. 

Köd hullt. A nedves éjszakában

lassan dalolva ballagott. 

És sírt. És sírtam én is, én is, 

és sírtak fönn a csillagok.”

 

“A művészet nem tűri a sokat, mert az szétrepeszti korlátjait, és megsemmisíti a szépet. A művészet inkább a keveset szereti, hogy azzal sokat fejezzen ki.”

 

“Már-már tükörbe sem tekintek, 

ködkép leszek, bizonytalan

árnyéka tűnő éveimnek.

És elfelejtem önmagam…”

 

“S nem kérdezem, az ég ragyog-e még,

Azt sem kérdezem, hogy vagyok-e még?”

 

“Akarsz-e élni, élni mindörökkön,

játékban élni, mely valóra vált?

Virágok közt feküdni lenn a földön,

s akarsz, akarsz-e játszani halált?”

 

 

 

“Én már nem leszek itt, s teneked leesik az a bizonyos kő a szívedről, fölsóhajtasz: "Végre elment", és csinálhatsz, barátom, bármit, amit kedved tart. Ígérd meg azonban, hogy majd figyelmeztetsz. Mihelyt letelt ez a kíméleti idő - nevezzük annak -, te fölállsz, és betűről betűre ezt mondod nekem: "(...) örültem, hogy volt szerencsém, de még jobban, hogy nincs, szedd a sátorfádat, menj isten hírével." Igen. Dobj ki úgy, hogy a lábam se érje a földet. Vagy ne is mondd ezt, csak nézz rám. Elég rám nézned, nem is bosszúsan, hanem úgy, ahogy máskor is nézel, úgy, ahogy most nézel rám. De biztosítalak, erre se lesz szükség, mert én hét perc múlva - azaz bocsánat: hat perc múlva, mert közben elmúlt egy perc - már elpárologtam, s ebben a szobában csak ittlétem kínzó emléke lebeg.”

 

“A halottak nagyon jó helyen lehetnek. Legalábbis évezredek óta még egyetlenegy se kéredzkedett vissza.”

 

“Már megtanultam nem beszélni, 

egy ágyba hálni a közönnyel, 

dermedten, élet nélkül élni, 

nevetni két szemembe könnyel.

Tudok köszönni ostobáknak, 

bókolni is, őrjöngve dúltan, 

hajrázni, ha fejemre hágnak. 

Az életet én megtanultam.”

 

“A könyv a szellemi manna, amelyből mindenki jóllakhatik, az égi táplálék, amely minél inkább fogyasztják, annál több lesz belőle, a bűvös kenyér, amely senkit nem hagy éhen, minden ínségest kielégít, hatalmassá tesz, úgyhogy mindenki az ismeretek tőkése és nagybirtokosa lehet általa, gondolat-milliomos.”

 

‘Örömtelenség, hó és csönd köröttem,

határtalan.

Olyan vagyok, mint téli fa az erdőn,

madártalan.”

 

“Én nem törődöm az elnyomott és fölszabadult okokkal, a tudattalan és tudatelőttes jelképekkel. Nem óhajtom magam fölboncolgatni, amíg élek. Hadd maradjon az, ami vagyok, zárt, egész és titkos. (...) Halálommal pedig teljesen semmisüljön meg, mint valami fölbontatlan levél. Hidd el, ez többet ér minden tudásnál.”

 

“Szerelmessé tettél,

Nem én tehettem róla,

Vágyat ébresztettél,

S végig tudtál róla.”

 

“A stílus mögött egy ember van, az ember mögött egy élet van.”

 

“Csak hallgatom, hogyan dobog szivem,

s hideg borúval bámulom magam,

mint a vasúton az első beszállót,

kit fáradott közönnyel megtekintünk.

Hogy később mindörökre elfelejtsük.”

 

“Nincs emberi egyenlőség. Csak emberi különbözőség van.”

 

“A középszerűség halhatatlan, és a hitványság örökkévaló.”

 

Szólj hozzá a cikkhez