Kovács-Vass Réka

Érdekel az emberi kommunikáció és a pszichológia, mindemellett minden, ami kreativitást és fantáziát igényel. Imádom a filmeket és a sorozatokat, amikről szívesen írok is, illetve úgy gondolom, hogy a világról való tanulás, tájékozódás, és a lelki fejlődés legjobb módja az utazás. Szeretem folyamatosan bővíteni a gasztronómiával, divattal, és szépségápolással kapcsolatos ismereteimet, amikről örömmel meg is fogalmazom a véleményem.




Top5: kedvenc filmjeink Andrew Garfield-tól

Andrew Garfield Los Angelesben született, ám Angliában nevelkedett. A rajongóit és az első szakmai elismeréseket a Social Network című, Facebook-ról szóló filmnek köszönhette, ráadásul ezt követően Pókember jelmezét is magára öltötte Emma Stone oldalán, így nem volt kérdés a világsiker. A mai napon lett 35 éves, így legjobb filmjeit gyűjtöttük össze!

olvass tovább

Top10: frizura tippek Amy Adams-től

Amy Adams-ért a Bűbáj óta rajongunk, mostanság pedig az Éles tárgyak című sorozatban borzolja az idegeket. A tehetséges és gyönyörű színésznő a mai napon ünnepli a 44. születésnapját, mi pedig ennek apropóján frizura tippeket hoztunk tőle, ugyanis a mindig kifogástalan stílusáról érdemes példát venni!

olvass tovább

Top10: kedvenc manikűr ötleteink, melyekkel az őszre hangolódhatsz

Kénytelenek vagyunk szembenézni a ténnyel, hogy vészesen közeledik az ősz, ezért most olyan manikűr ötleteket gyűjtöttünk össze, amelyekkel már az új évszakra hangolódhatunk. Szó sincs arról hogy búcsút kellene mondani a színeknek és mintáknak, mindössze egy kicsit inkább a természetközeli, kifinomult színek felé fordulunk a feltűnőbb árnyalatoktól.

olvass tovább

Az erős nő belső harcai

Van az a nőtípus, aki mindig tökéletesen néz ki, mindig vidám és lenyűgöző, céltudatos, pontosan tudja, hogy mit akar, és meg is valósítja azt. Támaszt nyújt másoknak, minden helyzetben kitart, bármikor lehet rá számítani. A társaság kedvelt tagja, az összejövetelek középpontja, akinek mindenki próbál a közelébe férkőzni. Senki sem gondolná, hogy belül folyamatosan hadakozik saját magával és a világgal.

olvass tovább