Nem fogom engedni, hogy rosszul bánj velem!

Amennyiben becsülöm önmagam, jól is bánok magammal, aligha fogom megengedni, hogy te rosszul bánj velem, és nem fogok félni attól, hogy ha magamat szükség szerint meg kell védenem. A helyes önbecsülés segít, hogy ne bántalmazzanak, de abban is, hogy ne váljunk bántalmazóvá - írja Pál Ferenc - A szorongástól az önbecsülésig című könyvében, mely mindenkinek ajánlott olvasásra, aki hadilábon áll a magába vetett hitével és/vagy olyanokat is elhitt önmagáról, aminek a fele sem volt igaz. A legtöbben egyébként ebbe a csoportba tartozunk. Sebeket hordozunk, szorongunk és a boldogságról álmodozunk.

olvass tovább

Tíz ember közül 7 elégedetlen az életével

Ráadásul a kutatási eredmények alapján tíz ember közül hét elégedetlen akkor is, ha a dolgai úgy alakultak, ahogy azt előzetesen szerette volna. Hogyan lehetséges ez? A képlet egyszerű: a legtöbb embernél a szabadon meghozott, jó döntése nyomán is viszonylag hamar megnő a veszteségtudat. Mert hiába veszi feleségül Dezső a számára tökéletes nőt, hát mégiscsak le kell mondania cserébe a másik három és fél milliárdnyi nőről - az meg azért, lássuk be, mégsem csekélység.

olvass tovább

Lehetek valaha elég jó? - Tényleg nárcisztikus az anyám?

Minden anya szereti a gyermekét, minden anya a legjobbat akarja szíve legdrágább kincsének. Legalábbis elviekben így mennek a dolgok. Aztán a kevésbé szerencséseket egyszer csak arcul csapja a valóság. Merthogy nem minden szülő alkalmas a szerepére és saját sebzettségük okán, bizony rengeteg fájdalmat tudnak okozni az állítólagosan imádott csemetéiknek.

olvass tovább

Hagyjunk fel a pozitív gondolkodással! - Az első lépés az egészség felé

A rák, a szenvedélybetegségek, sőt majd minden krónikus betegség visszavezethető a gyermekkori negatív élményekre és azok életünkre, viselkedésünkre és egészségünkre gyakorolt hatására - vallja a magyar származású, világhírű tudós, dr. Máté Gábor, aki A test lázadása címmel írt könyvében saját tapasztalatai, kutatási eredményei és pácienseinek példáján keresztül világítja meg, hogyan hatnak korai élményeink a stresszre adott reakcióinkra és hogyan befolyásolja a világról és más emberekről alkotott képünk az egészségünket. A könyv alapgondolata ilyenformán egészen egyszerű: szerzője arról ír, hogy az emberek egészsége nem független az érzelmeiktől és lelkiállaputoktól sem.

olvass tovább

Nem tudod, hogy mit nem tudsz

Azt hiszem, erre mondják, hogy csak az okos ember kételkedik a saját igazában, a hülyék mindenben holtbiztosak (ha szoktunk barangolni a kommentszekciók bugyraiban, akkor tudjuk, hogy ez az állítás bizony nem légből kapott).

olvass tovább

Meg kell érteni a bántalmazót is?

Sokszor sok helyen olvastam már, hogy meg kell érteni a bántalmazót is - hiszen biztosan a traumatikus gyerekkora miatt lett olyan, amilyen, őt is bántották, azt sugallva, szegény nem tehet róla, hogy bántalmazza - érzelmileg, pszichológiailag, fizikailag a környezetét.

olvass tovább