Kövess minket Facebookon.
Mondom ezt úgy, hogy egész eddigi életemben kikészített, ha bárki bármilyen negatív kritikát fogalmazott meg velem szemben. Az álarcom jól működött, sohasem vették észre, ha sikerült megbántaniuk. Sőt! Mindenki azt gondolta, hogy rólam aztán tényleg minden lepereg. Sokáig haragudtam ezért, még végül megértettem, hogy ők csak annyit ismerhettek belőlem, amennyit engedtem nekik és valójában annak láttak, aminek látni akartak.
olvass továbbLegalábbis abban a romantikus aspektusban nem, amit már az anyatejjel magunkba szívtunk.
olvass továbbA bánat és a magány szerintem olyan, mint a szürkehályog. Lassan történik az egész, napról napra, hétről hétre, hónapról hónapra, és az ember észre sem veszi, hogy minden megváltozott. A különbség az, hogy a magánytól és a szomorúságtól nem lehet egy egynapos műtéttel megszabadulni. Sőt, soha többé nem lehet. De akkor mégis mit tehet az, akinek idejekorán kettétörik az élete? Képessé válhat arra, hogy együtt létezzen a traumáival? Van gyógyulás? Létezik újrakezdés?
olvass továbbElég jó anya vagyok? Elég tehetséges vagyok? Elég jó barát - társ vagyok? Jól nevelem a gyerekemet? Jól vezetem a háztartást? Egyáltalán jó ember vagyok én? Kérdések milliói, amit mi emberek nap, mint nap képesek vagyunk feltenni önmagunknak, szabad utat engedve ezzel a csökkenő önbizalomnak és a magunkba vetett hit eltűnésének.
olvass továbbCsak képzeld el és sikerülni fog! A boldogság döntés kérdése. A jó emberekkel, jó dolgok történnek. A pozitív gondolkodás boldoggá tesz! Amit gondolsz, azt be is vonzod. Ömlik ránk a rengeteg "okosság" mindenhonnan. Előző bejegyzésem nyomán, most arra keresem a választ, hogy a pozitív gondolkodás vajon tényleg annyira hasznos -e , mint ahogy azt a legtöbben állítják ? Valóban mi vagyunk a hibásak (nem gondolkodtunk pozitívan) azért, ha megbetegszünk vagy tragédiákat élünk át ? És egyáltalán, tényleg jót tesz nekünk ez a fene nagy pozitív gondolkodás?
olvass továbbEgyre csak fejlődik a technika, okosodnak az eszközeink, újabb és újabb tudományos felfedezések látnak napvilágot, az orvostudomány egyre több betegség gyógyításában ér el áttörő eredményeket. Látszólag minden adott ahhoz, hogy a ma embere egyre minőségibb életet élhessen. De mindez úgy tűnik, hogy tényleg csak látszólagosan van így.
olvass továbbEgyik nap még lelkesen készült az olimpiára, egy másikon már abban az Auschwitzban találta magát, ahol egyetlen balra vagy jobbra intéssel dönthettek a sorsáról. 16 éves volt, mikor családjával együtt a haláltáborba deportálták és egy pillanat alatt foszlottak szerte az álmai. Az addig reményteljes jövőkép helyét átvette az állandó rettegés.
olvass tovább"... anyám szerint mindig ma van az a nap, ami a holnapra hatással lesz, és tegnap volt az a nap, aminek a döntéseit ma szenvedjük el, vagy leszünk éppen attól nagyon boldogok. A dolgok soha nem aznap dőlnek el. Csak a buta ember hiheti, hogy új fejezetet nyithat, hogy létezik a tiszta lap, amit aztán kénye-kedve szerint újra összevissza kenhet. Következmények nélkül, ahogy titkon számít rá." - micsoda nyers szókimondás, gondolhatjuk magunkban az idézet elolvasása után. De ha előre szóltam volna, hogy az idézett szöveg Náray Tamás Anyám szerint című könyvéből származik, akkor talán meg sem lepődünk rajta. Megint csak azt "kapjuk" ezek szerint, amit megszoktunk tőle.
olvass továbbBicskanyitogató egy cím nem mondom, de mivel ma már kb. hetedjére jött velem szembe a drága, gondoltam, megragadom az alkalmat és kifejtem én is a véleményemet a témával kapcsolatban. Hogy minek? - Mert megtehetem. És milyen jogcímen? Csak. - üdv. a szerk.
olvass továbbNem számít, hogy kirúgtak a munkahelyedről vagy, hogy elveszítetted, akit szeretsz. Ne vedd magadra, ha újabb rosszindulatú támadás ért, ne stresszelj a sárga csekkeken, légy türelmes a gyerekhez, igen, a sokadik hiszti után is. Ne mondd ki, ha valami fáj, eszedbe se jusson felvállalni, ha megtépázott az élet és még csak véletlenül se forduljon meg a fejedben, hogy sírni kezdesz, mert olyat aztán már, pláne csak a kretének, bocs, a gyengék tesznek.
olvass továbbRengetegen küzdünk különféle gátlásokkal, szorongásokkal, de csak kevesen merünk igazán beszélni róluk. Miért? Mert gyengeségeinket vállalni önmagunk előtt, csak az egyik része, ha úgy tetszik, könnyebbik fele az önismereti munkánknak. Sebezhetőségünket, tökéletlenségünket mások előtt is bátran feltárni, kockáztatván azt, hogy így talán majd kevésbé fognak szeretni minket, na, az a tényleges feladatunk oroszlánrésze, amiből a legtöbben szeretnénk is inkább jól kimaradni.
olvass továbbSokan sokféle gonddal küzdünk. Tűnjön bármennyire is csillogónak valaki élete, fontos tudnunk, hogy mindez csak a látszat. Tökéletes emberek ugyanis, bármennyire hihetetlen, de tényleg nem léteznek. Ebből pedig egyenesen következik az is, hogy tökéletes életek sincsenek. Maximum elhazudott tündöklések, amik mögött legtöbbször jó mélyre ásott problémák húzod(hat)nak.
olvass továbbLépten-nyomon mondvacsinált megmondóemberek osztják az észt mindenről, de tényleg mindenről. Arról, hogy mit, mikor és hogyan kellene tennünk, éreznünk. Hány kilósnak kellene lennünk, mikor kellene szülnünk, mitől leszünk értékes emberek és mitől nem. Jobbról-balról ömlenek a jó tanácsok, melyeknek számával aztán, egyenesen arányosan csökken az önbecsülésünk, az önértékelésünk, a magunkba vetett hittünk is.
olvass továbbMióta megnyitotta kapuit ez az internetnek nevezett csodagépezet, azóta boldog-boldogtalan előtt kinyílott a vég nélküli lehetőségek tárházának vaskos nagykapuja. Zöld utat kaptunk, véleményünket, gondolatainkat, vélt vagy valós igazságainkat a nagy közönség elé tárhatjuk, megcsillogtathatjuk éles elménket, veszekedhetünk, "kiabálhatunk", lealjasodhatunk, megtehetünk bármit, anélkül, hogy vállalnunk kellene érte a felelősséget. Nincs is ezzel semmi gond. Mindaddig, még ezeket a dolgokat a saját facebook, blog, instagram, stb. oldalunkon tesszük.
olvass továbbMindannyian úgy érkeztünk a földre, hogy a lelkünk szabad volt, hogy szeretet élt a szívünkben és nem lakoztak még olyan negatív érzések bennünk, mint a harag, a gyűlölet vagy a szégyen. Ezeket útközben "vettük" magunkra és a különféle emberekkel történt interakcióink során épültek be a személyiségünkbe. De nem muszáj annak lennünk, ami történt velünk, bármelyik nap dönthetünk úgy, hogy lesz, ami lesz, mi holnaptól akkor is szabadok leszünk.
olvass továbbA címben szereplő mondat a német filozófus, Max Scheler szavait idézte, mellyel kiválóan össze tudjuk foglalni azokat a lélekromboló érzéseket, amiket az irigység képes kiváltani az emberekből. De még mielőtt önelégülten bólogatni kezdenénk, hogy belőlünk aztán semmi ilyesféle kórság nem jöhet elő, jó ha tudjuk, hogy ez a gonosz kis "lény" kisebb-nagyobb mértékben mindannyiunkat megkísért élete során néhányszor. Ám, ha képessé válunk arra, hogy szolgálatunkba állítsuk őt holmi önmérgezés helyett, akár hajtóerőt is kovácsolhatunk belőle. S utóbbira olyan nagy szükség lenne idehaza, mint egy falat kenyérre.
olvass továbbNagyon fájdalmas dolog felébredni. Megérteni, hogy nem minden rajtunk múlik, hogy nem érhetünk el bármit, hogy nem csak rossz emberekkel történhetnek rossz dolgok.
olvass továbbRengetegszer jött szembe velem mostanában egy örök érvényű igazságnak szánt bölcsesség, mely szerint - és most nem pontosan idézek: aki rendben van önmagával, az másokat sem bánt. Elgondolkodtam kicsit a dolgon (jó szokásomhoz híven), hogy, ha mindez valóban így van, ahogy fentebb írva vagyon, akkor hogyan lehetséges az, hogy kismilliónyian vagyunk, akik napi szinten szorongunk, fájdalmas emlékeket cipelünk, dühösek vagyunk és soha az életben nem voltunk kibékülve önmagukkal, de mindennek ellenére mi mégsem a külvilágon próbáljuk megtorolni a sértettségeinket?
olvass továbbIdegeskedünk, szorongunk, bánkódunk olyan dolgokon és dolgokért, amiknek az égvilágon semmi jelentőségük ahhoz az aprócska tényhez képest, hogy az időnk véges.
olvass továbbMert a világban minden pusztító gyűlölködés így kezdődik. Egy kirekesztő gondolattal és az uszító szavakkal. Pedig, ha valaki más, mint a többiek, attól nem lesz se jobb, se rosszabb. Csak más. Ha ezt megértjük, békében élhetünk egymás mellett - olvashatjuk Lily Ebert és Dov Forman Lily fogadalma címen megjelent könyvében, mely a ma már 98 éves holokauszttúlélő történetét hivatott elmesélni. A 10 unokával és 34 dédunokával büszkélkedő Lily igyekszik betartani a fogadalmát, melyet még a felszabadításakor tett: a világnak meg kell tudnia mi történt - és ő mesél is rendületlenül.
olvass tovább
