Kulcsszó keresés /


Az amerikai divatikon búcsúja: 102 és félévesen hunyt el Iris Apfel

Women's Wear Daily lapnál dolgozott fiatal nőként, ahol mindössze 15 dollárt keresett. Mellette Elinor Johnson, belsőépítész mellett volt gyakornok. De az illusztrátor Robert Goodman asszisztenseként is feltűnt. 1948. február 22-én házasságot kötött Carl Apfellel, és két évvel később együtt megalapították az Old World Weavers textilipari céget, amit 1992-ig vezettek is. Ekkor mentek nyugdíjba, viszont 2019-ben, 97 éves korában Iris modellnek szerződött: az egyik legnagyobb ügynökséghez az IMG-hez, és maga Tommy Hilfiger bátorította, hogy írja alá a szerződést. Iris Apfel neve azonban nem csak a divatszakmában jelentős, mivel lakberendezőként ő és a lakberendezői alkotásai fennmaradtak: 9 amerikai elnök is az általa megálmodott szobákban élte életét a kormányzása alatt a Fehér Házban. A Nő, aki fény volt a világban.

olvass tovább

Mitől nő a nő?

Egy, de igen kényes kérdésem lenne! Mitől nő a nő? Örök téma, mint a létünk s az összes más téma is, mert az igazság az úgy is tőlünk független. Most úgy tűnik, hogy akkor nő a nő, ha:

olvass tovább

Tévhitek a növényi alapú táplálkozásról

  • 2024. február 26.

Hiánybetegségeket okozhat a vegán vagy a vegetáriánus étkezés, és nehezen lehet bevinni a szükséges tápanyagokat? Vagy azzal, hogy lemondunk az állati eredetű élelmiszerekről vagy legalább csökkentjük a mennyiségét, már eleget tettünk a fenntarthatóságért? Bár a húsmentes étkezésnek egészségügyi és környezetvédelmi előnyei is vannak, egyáltalán nem mindegy, miként választjuk meg az ételeinket.

olvass tovább

Oxford cipő – tökéletes választás a sokoldalúságot kedvelő nőknek

  • 2024. február 23.

Az oxford cipők hosszú időn át szinte kizárólagosan a férfiak klasszikus viseletének számítottak, de az utóbbi időben jött a pálfordulás, és egyre népszerűbbé váltak a nők körében is, köszönhetően sokoldalúságuknak, és eleganciájuknak. Az oxford stílusvilága ideális választás azoknak a nőknek, akik szeretik a divatos, egyúttal funkcionális darabokat. Következzen néhány megkérdőjelezhetetlen érv a típus mellett!

olvass tovább

A férfi, aki önző és egoista

Szeretném leszögezni, természetesen tudom, hogy vannak kivételek, és tisztelet a kivételnek, illetve azzal is tisztában vagyok, hogy mi nők sem vagyunk tökéletesek, és igen mi is rendelkezünk némi önző, és egoista hajlammal, de, ha tetszik, ha nem, a férfiak, sajnos, ők még mindig ezerszer önzőbbek, és egoistábbak, és sajnos vannak, akik ezt tudják magukról, de nem hajlandóak tenni ellene... épp ezért ne is csodálkozzanak, hogy miért hagyják el őket a nők…

olvass tovább

3 árulkodó jelzés, hogy a nő szexuálisan vonzódik hozzád

  • 2024. január 12.

Az egyik leglelombozóbb mondat egy nő szájából, amikor azt mondja: "Tudod, hogy nagyon kedvellek, de nem úgy...". Mi Férfiak sokszor nehezen tudjuk eldönteni, hogy valójában egy nő mikor tekint ránk csak barátként vagy éppen mikor érzi azt, hogy ágyba bújna velünk. Ezért hoztam egy kis segítséget, három árulkodó jelzést, hogy bizony zöld lámpa van Uraim...

olvass tovább

Hogyan lehet kielégíteni a nőt?

  • 2024. január 07.

Egy elhangzott kérdés, egy férfi ajkából. Elgondolkodtatott, ez a valószínűleg sok férfit foglalkoztató kérdés. Amire sajnos, nincs egy egzakt válaszom. Számomra ez a kérdés kicsit olyan, mint amikor felveszek egy palackot, és elkezdtem dörzsölgetni. Hátha benne lakozik maga Dzsinni szelleme! Hátha, amikor dörzsölöm, nekem előjön! És amikor erre gondolok, akkor azt érzem, hogy a kérdés, az alapgondolat téves. A megközelítés téves.

olvass tovább

Növényi alapú farsang? Nem lehetetlen! - Így készül a vegán szalagos fánk

  • 2024. január 05.

Hamarosan kezdődik a farsangi időszak, így indulhat a jelmezkeresés és a tökéletes szalagos fánk receptjének vadászata is. Sokan idén januárban – a „veganuár” elnevezésű kihívás alatt – döntöttek a növényi alapú vagy tejmentes étrend kipróbálása mellett, nekik pedig még nagyobb kihívást jelenthet egy klasszikus farsangi menü összeállítása úgy, hogy továbbra is mellőzik az állati eredetű alapanyagokat. Nem kell azonban lemondanunk a közös fánkozásról és az egyéb finomságokról: pár egyszerű trükk segítségével könnyedén összerakhatunk változatos, növényi alapú fogásokat, amiket az egész család imádni fog, sőt, akár új hagyományokat is teremthetünk.

olvass tovább