A menopauzának is köze lehet a demenciához
A göteborgi egyetem kutatóinak új vizsgálati eredményei szerint magasabb a demencia kialakulásának kockázata azon nők körében, akiknél később kezdődött a menopauza.
olvass továbbA göteborgi egyetem kutatóinak új vizsgálati eredményei szerint magasabb a demencia kialakulásának kockázata azon nők körében, akiknél később kezdődött a menopauza.
olvass továbbMerkúr január 30-án megállt az égen (nyilván szimbolikusan) és elkezdte idei első hátráló mozgását, ami 2021. február 21-ig tart. Ebben az időben lehetőséget ad számunkra, hogy átgondoljunk dolgokat, és mintegy felvezeti Jupiter lépését, aki szinte ugyanebben az égi helyzetben fordul majd meg később, és járja be ugyanazt az utat, amit most Merkúr megtesz. Tehát aki most odafigyel, és megfigyeli hétköznapi életében mi az, amin túl kell lépni, az Jupiter hasonló munkája során, már nem azon kell dolgozzon, hogy mi is az amit meg kéne érteni és túllépni rajta, hanem már arra tudja majd helyezni a fókuszt, hogy más szemszögből értse meg, és így lépjen tudatossága magasabb szintjére.
olvass továbbÉrdekes ellentét ez. Vannak olyan dolgok, amiket csak akkor ért meg az ember, ha valamiben hiányt szenved, így van ez a kapcsolatokkal is. Szóval ne bánkódj, ha egyelőre egyedül vagy, hiszen így olyan dolgokat tudsz majd hasznosítani a későbbiekben, amikkel nem biztos, hogy egyébként tisztában lennél.
olvass tovább1986-ban született. Az ELTE-re járt, aztán a Színház-, és Filmművészeti Egyetemre forgatókönyvíró szakra. Írt egy nagyjátékfilmet „Űrpiknik” címen, viszont a tavaszi karanténban fogta magát és elkezdett blogolni. A Libri megtalálta, és pár hónappal később kiadta könyv formájában. Így került a polcokra a „Rumbarumbamm”, és így lett tele a közösségi média Benedek Ágotával. Vele beszélgettünk.
olvass továbbElsősorban a budapesti közlekedésben, de máshol is az országban, elkerülhetetlen manapság az elektromos rollerek látványa. Praktikus közlekedési eszköznek tűnik kora tavasztól késő őszig a kis méretűre összecsukható közlekedési alkalmatosság. Az Urbanpandas jóvoltából 2 hétig lehetőségünk volt tesztelni ezeket a járgányokat. Jó mókának tűnt, így belevágtunk.
olvass továbbOktóber 9-én jelent meg Karafiáth Orsolya új prózakötete Amikor Szécsi Pál a csöveken keresztül üzent – avagy így tanultuk a szerelmet címmel. A kötet bemutatójára egy héttel később, október 16-án kerül sor 18:30-kor a Várkert Bazárban, a Margó Feszt keretén belül.
olvass továbbAz emberek azért házasodnak, mert társra vágynak, anélkül egyedül vannak. Aztán évekkel később elválnak, és amikor megkérdezik tőlük, hogy miért, azt válaszolják: “Mert egyedül éreztem magam.”
olvass továbbNem is gondolnánk, hogy milyen sok - köztük fiatal, 20-as, 30-as, 40-es éveiben járó - embernek jelent problémát, hogy nem működik a libidója, nem kívánja élete párját vagy ha mégis, akkor szexuális problémákkal, így merevedési zavarokkal, korai vagy késői magömléssel, nőként esetleg vaginizmussal (hüvelygörcs, fájdalmas szex) küzd.
olvass továbbOlyannyira komoly sikereket aratott az Astra K 2015-ben, hogy a következő évben el is happolta az év autója díjat. Lássuk, hogy állja a sarat a modell 5 évvel később, sőt, vizsgáljuk most meg az autót egy kicsit másképp; kifejezetten női szemmel.
olvass továbbA kétszeres Oscar-, Grammy- és kétszeres Golden Globe-díjas olasz zeneszerző volt az egyik legkiemelkedőbb alakja a filmzene készítésnek. Kezdetben főleg western filmekhez írt zenét, később azonban számos egyéb műfajban is kiemelkedően teljesített. Isten nyugosztalja!
olvass továbbNincs kapcsolat ismerkedés nélkül, viszont lássuk be, hogy ez cseppet sem egyszerű. Azonban a rendszeres randizás során nagyon sok hasznos dolgot tanulhatunk, amelyek a segítségünkre lesznek a későbbiekben, és ezeknek hála ha nem is a tökéletes, de a nagyon jól működő, kiegyensúlyozott párkapcsolatot megtalálhatjuk.
olvass továbbA közönség minden évben fokozott érdeklődéssel várja, hogy milyen programmal indul Zamárdiban a STRAND Fesztivál. 2020 augusztus 18-án egy igazán különleges koncerttel a Bagossy Brothers Company, a nagyszínpadon nyitja meg a későn induló fesztiválszezont.
olvass továbbMost, hogy újra lehetőségünk nyílt kimozdulni és randikra menni, nem árt összeválogatni a kedvenc szetteket. Ehhez hoztunk némi inspirációt. Mi ezeket viselnénk, ha randizni mennénk.
olvass továbbA dupla csokis cookie egy olyan édesség, amit bármikor, rövid idő alatt elkészíthetünk, akár forrón, akár kihűlve pár nappal később is bátran fogyaszthatunk. Remek ötlet lehet, ha szeretnénk valamilyen finomságot készíteni a családnak, de nem szeretnénk hosszú órákat a konyhában tölteni.
olvass továbbMindig gondolok rád, mint egy állandó tényezőre az életemben. Olyanná letté, mint a reggeli kávém. Mikor valami oknál fogva nem iszom meg reggel, én akkor is tudom, hogy majd később vagy holnap bepótolom. Egyszerűen holnap reggel újra megpróbálom.
olvass továbbTizenkét évesen dőlt el a sorsom; ekkor került kezembe Sienkiewicz gyönyörű történelmi regénye, a Quo Vadis, melynek bár legalább hússzor nekifutottam (kiskamaszként az első hatvan-valahány oldalon túl sok volt a római lakóház helyiségeinek latin elnevezése), de aztán nem tudtam letenni. Ez nem csak arról határozott, hogy később történelem tanár lettem, hanem arról is, hogy kedvenc városom Róma legyen.
olvass továbbMekkora hátránnyal indul egy lány a nagybetűs életben azzal, hogy állami gondozottként nőtt fel, majd később nyíltan felvállalja másságát? Ezekről valamint zenéről és célokról beszélgettünk Réti Denisszel, aki karaoke műsorvezetőként, hangtechnikusként és énekesként dolgozik a budapesti éjszakában.
olvass továbbMegint elaludtam, pedig megígértem magamnak, hogy idén más lesz. Megint az utolsó utáni pillanatban kezdtem el a vizsgáimra készülni és megint későn vittem ki a szemetet, pedig még csak január tizenötödikét írunk. Akkor most hogy is van ez?
olvass továbbAzt azért szögezzük le az elején, hogy a családtervezés mindig komoly felelősséget von maga után. Annak ellenére, hogy az egyik legcsodálatosabb dolog az életben, mégis érdemes előtte még megtenni olyan dolgokat, melyek később a prioritási sorrendben hátrébb fognak kerülni. Mindezt azért, hogy véletlenül se érezd azt, hogy valami kimaradt.
olvass továbbLegyártottak 44 millió darab Corollát de még soha nem jutott eszembe, hogy kellene egy ilyen, vagy egyszerűen csak ki kellene próbálni. Egészen egy késő őszi nyaralásunkig, ahol a parkolóban egy új, fehér Corolla Sedant pillantottam meg. „Ki az, aki ehelyett Lexust vesz?” Kérdeztem a párom. „Milyen jól néz ki ez az autó?! Na, egy ilyen kellene.” Működik a vonzás. Most itt áll a ház előtt. Az első métereket már megtettük. Nem egy Kardashian lány, inkább egy Kate Middleton. Elegáns, kimért, jószívű és megbízható.
olvass tovább