Életvirággal a szívemben
Belevágok a közepébe: igen, elsétáltam a szakadék szélére. Na, nem sietősen, viszont apró, félelmetesen biztos léptekkel. Tudattalan talán, s a lélekölő történések ellenére is, mindig bizakodóan.
olvass továbbBelevágok a közepébe: igen, elsétáltam a szakadék szélére. Na, nem sietősen, viszont apró, félelmetesen biztos léptekkel. Tudattalan talán, s a lélekölő történések ellenére is, mindig bizakodóan.
olvass továbbKevés dolog képes annyira megtörni egy emberi szívet, mint a viszonzatlan szerelem. A csalódottság sokszor egy nagyon mély és rossz lelki állapothoz vezethet. Azonban fontos tudni, hogy ezek a szívleckék is kellenek ahhoz, hogy erősebbé váljunk. Nézzük meg, mit is tehetünk abban az esetben, ha éppen nehéz időszakot vészelünk át érzelmi téren.
olvass továbbA hideg időszak nem igazán kedvez a gyönyörű hajkoronának, ami a nő – és ne tagadjuk a férfiak – ékessége lehet. A rideg időjárási viszonyok mint a hideg, a szél de még az ezek ellen védelmet nyújtó sapkák is roncsolják a haj állapotát, és ezzel a megjelenését is. Idővel azt tapasztalod, hogy a hajad száraz, fakó, a vége pedig töredezett lesz. Ez egy jel, hogy itt az ideje foglalkozni a hajad regenerációjával. Ha szeretnéd, hogy hajad gyorsan visszanyerje természetes ragyogását, kövesd az alábbi négy tippet, amelyet Juhász Bianka, a Nu Skin® termékspecialistája osztott meg velünk.
olvass továbbA pandémia és a szociális távolságtartás alapjaiban változtatta meg a magyar fogyasztási szokásokat. A vevőkiszolgálásban is izgalmas időszakot élünk: most nemcsak a felkészültebb és kedvesebb személyzet, hanem a biztonságérzet megteremtése dönt a versenytársak között. Az ügyfélélmény-menedzsment hazai szakértője, a ClientFirst Consulting ezért idén bevezette a „Járvány-biztos ügyfélkiszolgálás” minősítési rendszerét, amivel a fogyasztóknak a tájékozódásban, az üzleteknek pedig a bizalom kiépítésében segítenek.
olvass továbbMinden szezonváltáskor fontos kérdés a cipő, hiszen teljesen másra van szükség tavasszal és nyáron, mint a hidegebb évszakokban. Mind a férfiak, mind a nők esetében változik időnként a cipődivat, ezért akkor is beszerzünk időnként újabb darabokat, ha egyébként még a tavalyi is tökéletes állapotban van – hiszen mindenki törekszik arra, hogy a lehető legjobban nézzen ki.
olvass továbbSok szempontból párhuzam vonható a női lét ciklikussága és az évszakok váltakozása közt. Ahogy nőként megéljük mindennapjainkat kapcsolatban van azzal, ciklusunk mely szakaszában járunk épp. Észrevehető egy bizonyos minta, időszakok melyek követik egymást.
olvass továbbA mindössze 1.000 darabban limitált kiadású TAG Heuer Grand Prix de Monaco a veterán versenyautók hőskorszakot idéző futama előtt tiszteleg abból az alkalomból, hogy a kétévente megrendezett verseny hivatalos időmérője a motorsportokkal évtizedes barátságot ápoló svájci óragyártó lett.
olvass továbbA sötét szobában feküdnél az ágyban egész nap és merengnél a problémádon? Nincs kedved semmihez és piszok nagy nyomást érzel belül, amivel nem tudod mit kezdj? Rettenetesen el tudja rontani a mindennapokat a gondterheltség. Adunk pár tippet ahhoz, hogy egy kicsit enyhíthess a nyomáson és egy jobb állapotba kerülhess.
olvass továbbFelhőket sodor felém a szél, szürkületbe borul az ég. Halk robajjal dörren egyet a harag, s menekvésre inti a népet. Szaladunk a fedél alá, óvó helyet keresünk, elbújnánk, de a hang mindenhová elkísér. Félelmembe fohászfoszlányok sejlenek fel, borzongva állok, mivé lettem. Birodalmak épültek újjá a pusztulásból, erővel, bizakodással, reményekkel. Látták a célt, s küzdöttek érte.
olvass továbbÁltalában olyan szelfiket, képeket posztolunk, amiken boldogok vagyunk, vagy legalábbis annak látszunk. Amelyiken nem, azt is olyan információval töltjük meg, ami biztosít mindenkit (magunkat is) arról, hogy minden a legnagyobb rendben van, legfeljebb éppen csak elgondolkozós, unatkozós, rossz idős vagy „unomavizsgaidőszakot” kedvünkben vagyunk…
olvass továbbEgyre közeledik a nyár, és egyelőre csak bízni tudunk benne, hogy mire igazán tombolni fog, visszatér az életünk a jól megszokott kerékvágásba. Azonban mi próbálunk bizakodók lenni, és abban reménykedni, hogy legalább a vízi sportokról nem kell majd lemondanunk. A Jet Power Hungary jóvoltából lehetőségünk volt kipróbálni a BRP 2020-as jet-ski, quad és UTV kínálatát.
olvass továbbVannak olyan napok, hetek, hónapok, amikor az ember úgy érzi, hogy az élete irányítása teljesen kicsúszott a kezéből és maximum az ad megnyugvást, ha végre álomra hajthatja a fejét, mert akkor legalább nem kell a valóságon agyalnia. De hidd el, talán pont ezek a nehéz időszakok formálnak legjobban.
olvass továbbAz elkövetkezendő időszakban nagyon sokan otthonról dolgozunk, így nem csupán a munkarendünk, de a teljes életvitelünk, ezáltal pedig az étrendünk is megváltozik. Az ebédszünet fogalma is átalakul, egy ideig nem ugrunk ki a közeli étterembe, inkább otthon dobunk össze valami gyorsat a betárazott alapanyagokból, miközben próbáljuk a gyereket is lefoglalni. Elsőre nehéz kihívásnak tűnhet a 30 perces ebédidőben megoldani a család étkeztetését, de a Bonduelle segít pár egészséges és gyorsan elkészíthető ebédtippel, hogy közösen vészeljük át ezt a nehéz időszakot.
olvass továbbSzámtalan pillanat volt, amikor úgy éreztem, hogy meg akarok felelni a szüleimnek, hogy a legjobbat lássák bennem, ne csak egy gyereket, aki nem gondol semmire, ami a jövőt illeti, a páromnak, hogy egy-egy kósza dicséretet erőszakoljak ki belőle, a testvéreimnek, akik egyetemet végeztek.
olvass továbbHamarosan beköszönt a nagyböjt 40 napig tartó időszaka, ami a megtisztulás jegyében telik. Már a régiek is tudták, hogy a mozgásszegény, lakomázással töltött téli időszakot követően érdemes böjtöléssel megtisztítani testünket. De mi a helyzet a lelkünk megtisztításával? Nem úgy lenne igazán sikeres a következő böjti időszakod, ha kívül-belül megtisztulnál? Miért hasznos mentális böjtöt tartani, és hogyan érdemes ebbe belefogni? A jóga életmód erre is választ ad!
olvass továbbHa szeretnénk felidézni a tavaszt, a nyarat, a kellemes időt és a felhőtlen mindennapokat, akkor jó ötlet lehet egy olyan receptet választani, amihez epret kell használnunk, hiszen ennek köszönhetően könnyedén a hamarosan érkező évszakokban érezhetjük magunkat. Bár az eperszezon sajnos még várat magára, nyugodtan használhatunk fagyasztott epret, vagy konzervet is az eperhab elkészítéséhez, tavasszal pedig ismét elővehetjük a receptet, melynek köszönhetően egy egészen ínycsiklandó süteményt fogunk készíteni.
olvass továbbDr. Kerekes Fanni fogszabályzó szakorvossal beszélgettünk arról, hogy mennyiben változtatja meg az ember életét a rendezett fogsor, valamint arról, hogy mivel kell számolnunk, ha fogszabályozásra adnánk a fejünket.
olvass továbbA karácsony varázslatos időszaka az évnek: vidámság és meghitt, közös pillanatok a szeretteink körében. Miben is lehetne még jobb, mint összeillő családi szettekben tölteni ezt az időszakot!
olvass továbbHa arra gondolunk, hogy útnak indul az egész család, legyen szó vakációról, vagy csak egy rövidebb útról, akkor egészen biztos, hogy nem a kényelem az első szó, ami az eszünkbe jut. Az általunk tesztelt Volkswagen Caddy Maxi éppen ezt próbálja megcáfolni, ugyanis a hétszemélyes autóról nem csupán az mondható el, hogy valóban az egész családot bele lehet szuszakolni, hanem bizony kényelmesen, akár nagyobb csomagokkal megrakodva vághatunk neki az utazásnak.
olvass továbbMinden bizonnyal a legtöbben emlékszünk rá, hogy tinédzsernek lenni nem egy egyszerű dolog. Bár felnőttként visszaemlékezve már úgy tűnhet, mintha az életünk csak a bulikról, a barátainkkal eltöltött délutánokról és az első szerelemről szólt volna, valószínűleg a legtöbben sokszor éreztük úgy, hogy éppen az egész világ ellenünk van, és nap, mint nap vívtuk meg kisebb-nagyobb csatáinkat a szüleinkkel és tanárainkkal egyaránt. Bárhogy is történt, időnként jó visszakapni ezt a kicsit felelőtlen, gondtalan, mégis mindenből nagy ügyet csináló időszakot. Ehhez pedig itt egy tinédzserekről szóló sorozatokból álló lista!
olvass tovább