Fiatalkori kiégés
A kiégés más szóval „burnout” , egy olyan fizikai, mentális, és érzelmi, tünet együttes, amely folyamatos érzelmi, és mentális túlterheltség, fokozott stressz hatására jön létre.
olvass továbbA kiégés más szóval „burnout” , egy olyan fizikai, mentális, és érzelmi, tünet együttes, amely folyamatos érzelmi, és mentális túlterheltség, fokozott stressz hatására jön létre.
olvass továbbUgyanis egy fekete szoknyát bármilyen felsővel, illetve kiegészítővel lehet viselni, és valószínűleg bármilyen alkalomra könnyedén felkaphatjuk. Mutatjuk, hogy szerintünk hogyan mutat a legjobban, hiszen télen is bátran viselhetünk szoknyákat, mindössze csak jól kell harisnyát választanunk hozzá!
olvass továbbMondhat bárki bármit, de az elektromos autózás mostani forradalmát meggyőződésem, hogy a Teslanak köszönhetjük. Volt ugyan előtte is pár hervatag próbálkozás, de az összes autógyár akkor ijedt meg igazán, amikor a részvényeik kevesebbet kezdtek érni, mint az Elon Mask vezette start-up-é. Persze ezt a fantasztikus sikert nem a nyuszi tojta, a Tesla valóban forradalmasította ezt a technológiát és ezenkívül olyan kiegészítőkkel látta el az autóit, amit előtte el sem tudtunk képzelni. És ne felejtsük el, hogy a Tesla Model S típusához a saját töltőhálózatban az autó élettartamáig terjedő időszakban ingyen feltöltést kap a tulajdonos.
olvass továbbProfitorientált világunkban kisebb nagyobb mértékben mindannyian szembesülünk munkahelyi stresszel. A ránk háruló felelősség, a kötelességek nyomás alatti teljesítése, a határidők betartása és kényszeres megfelelés naponta emésztenek minket, és ez a folyamat az életminőség romlásához, végül kiégéshez vezethet. Ezért nagyon fontos, hogy még időben felvegyük a harcot azokkal a külső tényezőkkel szemben, melyek válaszreakcióinkban stresszhelyzetet teremtenek. Mi 10 pontban összegyűjtöttük nektek, hogyan birkózhattok meg a munkahelyi stresszel.
olvass továbbA hamarosan beköszöntő télben nem csupán stílusosak, de kifejezetten praktikusak is lehetnek a maxi kabátok, amelyek gondoskodnak arról, hogy hosszuknak köszönhetően egy pillanatig se fázzunk. Emellett kifejezetten sikkes outfiteket állíthatunk össze a segítségükkel, így szerintünk érdemes kiegészíteni velük a ruhatárunkat.
olvass továbbÖrök kérdés, hogy a farmer farmerral ötvözve ciki-e vagy inkább trendi? Mi inkább az utóbbira szavaznánk, nincs ez másként ősszel sem, főként akkor, ha tudjuk, hogy milyen kiegészítőkkel tegyük tökéletessé a kék anyagon alapuló szetteket. Most a kedvenc outfitjeinket válogattuk össze, amelyekben a farmeré a főszerep.
olvass továbbA combcsizma a szezon egyik legcsinosabb kiegészítője, így mindenképpen érdemes belőle beszerezni egyet, ugyanis a szoknyák és a pulcsiruhák mellett nadrágokkal is szuper nőiesen mutat. Meg is mutatjuk, hogy hogyan érdemes viselni!
olvass továbbA diéták, a fogyókúrás ételek és táplálékkiegészítők iránt jellemzően tavasszal és nyár elején szokott megugrani az érdeklődés, majd ez a trend egészen a nyári szezon végéig kitart. A tavalyi évben ez érzékelhetően elmaradt a meglehetősen váratlan, a megszokottnál sokkal kevesebb utazást és közösségi programot hozó nyár hatására. 2021-ben növekedni kezdett ez a trend, viszont még messze volt a két évvel ezelőtti adatoktól.
olvass tovább6 termékosztály, 40 luxus világmárka, több mint 1000 db rendszeresen frissülő termék, 2 féle, világszinten is egyedülálló luxusszolgáltatással kiegészítve: Magyarországon indult el a Kelet-Közép-Európában példa nélküli koncepció, amely a világ legelegánsabb luxusáruházainak miliőjét kínálja online formában a lokális vásárlóknak. A SNOBELIER több, mint luxustermékek lelőhelye, különleges kurátori koncepciójával, elegáns és felhasználóbarát kialakításával szeretne szakértő személyi tanácsadója lenni a kínálatában böngésző vásárlóknak.
olvass továbbTovábbra is jó ötlet lehet minél több sportos ruhadarabot beépíteni az összeállításainkba, az őszi szezon egyik nagy slágere lesz a baseball dzseki, ami elegánsabb, de lazább outfitek tökéletes kiegészítője lehet. Mutatjuk a kedvenceinket!
olvass továbbA mondás elvileg úgy tartja, hogy a kevesebb néha több, azonban abban megegyezhetünk, hogy ez a divat esetében nincs mindig így. De hogyan lehet ezt összeegyeztetni a fenntarthatósággal? Hiszen kénytelenek vagyunk beismerni, hogy egyre kevésbé trendi -és okos- dolog minden szezonban újabb és újabb ruhadarabokkal frissíteni a gardróbunkat, és ezzel párhuzamosan terhelni a környezetünket. Mi azon az állásponton vagyunk, hogy érdemes inkább új kiegészítőket, egészen pontosan új ékszereket beszerezni, amikor beköszönt az új szezon.
olvass továbbNem véletlenül rendelkeznek a basic ruhadarabok hatalmas rajongótáborral, hiszen egyszerűen lehet kombinálni őket úgy, hogy a végén nagyszerű eredményt kapjunk. Ezek közül is az igazi jolly joker a fehér felső, hiszen gyakorlatilag bármilyen stílusú, fazonú és anyagú darabbal lehet viselni, ráadásul a kiegészítők terén is számtalan lehetőségünk lesz. Íme, a kedvenceink!
olvass tovább