Kulcsszó keresés /


A valódi intimitás nem az ágyban kezdődik

Párkapcsolatra vágyunk és annak minden tartalmára amilyen gyorsan csak lehet. Az a szomorú helyzet, hogy az „instant” szelleme, már a kapcsolatainkba is beférkőzött, és ha ez önmagában nem lenne elég baj, ezt megsózza az is, hogy már a megismerkedésünk pillanatától kezdve, úgy lépünk a másik felé, mintha az ellenségünk lenne, akit le kéne győzni, és komoly játszmázási hadműveletekbe kezdünk, annak érdekében, hogy ne mi kerüljünk ki vesztesként.

olvass tovább

A pillanat megélése lehet a jól működő párkapcsolat kulcsa

Ha túlságosan stresszesek vagyunk, azt a párkapcsolatunk is könnyen megszenvedheti. Ha ingerlékenyek vagyunk, és túl nagynak érezzük magunkon a nyomást, az hatással lesz a kapcsolatunkra, méghozzá igen negatívan fogja befolyásolni, hiszen nem lesz sem energiánk, sem pedig időnk arra, hogy figyelmet szenteljünk a másiknak, és igazán minőségi időt tölthessünk vele.

olvass tovább

Férfiszempont: Elnyomás a kapcsolatban

Elnyomás nem csak a párkapcsolatban alakulhat ki, de felismerni és hatékonyan tenni ellene itt a legnehezebb, mégpedig az érzelmek miatt. A szerelem vakká tehet, így egy épeszű, objektíven és racionálisan gondolkodó ember is észrevétlenül csúszhat bele lehet az áldozat szerepébe, ugyanis a pszichopata viselkedést könnyű az ismerkedés kampány időszakában vonzónak feltüntetni.

olvass tovább

Gázláng jelenség - Egy manipulatív párkapcsolat szorításában

Sokszor az időnket pazarlókra vesztegetjük a legtöbb időt, az energiarabló kapcsolatainkra a legtöbb figyelmet, a szárnyaszegett szerelmekre a legtöbb könnyet. Manipulatív, mérgező kapcsolatokban rekedünk, pedig a vészharang ezerszer megszólalt már odabenn, mégsem csomagolunk és menekülünk a helyszínről. Egy manipulátor édes-mézes ígéreteit nagyon könnyű elhinni, szorító ölelésébe sajnos túl egyszerű belegabalyodni.

olvass tovább

A közösségi média új arcot ad a Valentin-napnak – de milyen áron?

  • 2025. február 12.

A Valentin-nap hagyományosan a szerelem és az intimitás ünnepe, de az elmúlt években a közösségi média teljesen új irányt adott az ünneplésnek. A szerelmesek számára már nemcsak a virág és a vacsora a fontos, hanem az is, hogy mindez „Instapozitív” legyen. A kérdés az, hogy a digitális világ valóban gazdagítja-e az ünnepet, vagy inkább új elvárásokat teremt és feszültségeket szül a párkapcsolatokban?

olvass tovább

A nők válogatósak, a férfiak nem tudnak elköteleződni? A szakértő szerint ezek a legnagyobb kihívások és sztereotípiák ma a párkeresésben

  • 2025. február 11.

Ha valakinek régóta nincs párja, az az ő hibája? Miért gondolják sokan azt a hosszú ideje egyedül élőkről, hogy problémásak? Min múlik, hogy valaki egy nagyobb párkapcsolati kudarc után tovább tud-e lépni? Mire vágyik a férfi és mire a nő egy kapcsolatban? Többek között ezekre a kérdésekre kereste a választ az Egyedülfekvők.hu, amely a közelgő Valentin-nap alkalmából szakértő segítségével járta körbe a párkeresés témakörét.

olvass tovább

A jó sosem természetes. Iszonyatosan kemény meló!

Minden jól indul és rosszul ér véget, ha nem így lenne, nem lenne vége. Egy párkapcsolat mégsem azért lesz rossz, mert eleve elrendeltetett, mert a világ kísértése, állandó impulzusa, hogy újat, izgalmasabbat találj, tönkreteszi a párkapcsolatokat, hanem mert két ember nem képes, vagy nem hajlandó jól együttműködni és ellenáll a fejlődésnek.

olvass tovább

Elfutunk, vagy vállaljuk? - A nagybetűs találkozások

  • 2025. január 25.

Kötődési mintáink miatt sokszor rettegünk tudat alatt a párkapcsolatoktól. Ugyanakkor az is igaz, hogy valahol legbelül mindenki vágyja a szerelmet. Még azok is, akik látszólag a legkevésbé sem nyitottak rá, valójában tudat alatt ők is keresik ezt az érzést.

olvass tovább