Kulcsszó keresés /


Angyalok kísérnek bennünket éjjel

  • 2015. május 21.

Engelsrufer – Angyalhívó egy igazán különleges ékszer amely most kezdte meg világhódító útját. A két német ékszerbolt tulajdonos Sabine és Mario Martini az egyik utazásuk alkalmával kapott ihletett és készítette el az első kollekciót.

olvass tovább

Recirquel - Az újcirkusz úttörői

A fiatalokból álló társulat 2012-ben mutatkozott be a Sziget Fesztiválon, és azóta az újcirkusz úttörőiként sikert sikerre halmoznak. A Művészetek Palotájában rendre teltházas előadásaik vannak, gyakorlatilag már bérelt helyük van, saját sátorral minden évben a Szigeten, tavaly pedig egy francia turnén mutathatták be tudásukat számos nagyvárosban a nagyközönség előtt. Másfél évvel ezelőtt volt már alkalmam a társulat vezetőjével, Vági Bencével, és a fiatalokból álló artista csapattal beszélgetni, és a Cirkusz az éjszakában című előadásukat megtekinteni. Most ismét Vági Bencével beszélgettem, és ezúttal a társulat legújabb darabja, a Párizs éjjel varázsolt el teljesen.

olvass tovább

Starbucks kávékisokos

  • 2015. április 07.

1200 éve része napi rituálénknak, több népcsoport szertartással ünnepli a kávézást, megannyi eljárással számos különféle kávéitalt kérhetünk és készíthetünk otthon is. Sokan a feketére esküsznek, de van, aki inkább tejjel issza az eltérő régiókból származó, a más és más pörkölésű kávébabokból készült frissítőket. A Starbucks kávémestere, Rauzer Zoltán a legfőbb különbségeket mutatja be a kávéfajták és régiók között, emellett a Starbucks tavaszi kávékülönlegességéről, a közepesen erős diós, kakaós ízű Peru-ról mesél.

olvass tovább

A bizalom nem visszaváltható

  • 2015. március 15.

Gyakran felnőtt fejjel is azt hisszük, hogy a bizalommal játszani lehet. Nem mérjük fel a dolgok súlyát, talán mert nem érdekel, talán mert nem hisszük, hogy a szavainknak, tetteinknek tényleg következményei lesznek, talán mert azt hisszük úgyis mindent megúszunk, hát minek ilyen kellemetlen részletekkel foglalkozni?

olvass tovább

Igazi csodatápszer - az anyatej

  • 2015. március 10.

Az alábbiakban 11 tudományosan is megalapozott érvet sorolunk fel, hogy ha rendelkezel kellő mennyiségű anyatejjel, miért nem szabad azt a gyermekedtől megvonni, miben fejleszti gyermekedet, és miért is használd ki a természet adta előnyeit az utolsó cseppig is.

olvass tovább

Élet az első kanál pürék után

  • 2015. március 04.

Az egészséges táplálkozás szerintünk a szoptatással és az anyatejjel kezdődik. A kisgyermekes anyák első nagy dilemmája, hogy mire érdemes odafigyelni legalább az első időkben, hogyan, illetve hogyan ne folytassuk a hozzátáplálást az első kanál pürék után.

olvass tovább

Milyen a menyasszonyság? 2. rész: Egy koszorúslány szemével

  • 2015. február 10.

Teljesen őrült állapot. Az még rendben lenne, hogy nagyjából egy évig semmi másról nem tudott beszélni az esküvőn kívül (pedig néha láthatóan próbálta visszafogni magát, elismerem). De azt sosem gondoltam volna, hogy valaki rá tud venni arra, főzzünk együtt házi levendula szörpöt az esküvőjére. Mindezt persze egy csütörtöki napon éjjel kettőig tegyük, amikor másnap fontos megbeszélések várnak minket a munkahelyen. Ő megtette.

olvass tovább

A boldogság nyomában - beszélgetés D. Tóth Krisztával

  • 2014. november 07.

A húszezer éjszakát két éjjel alatt olvastam el. Alig bírtam kivárni, hogyan dönt végül a főhős, na és hogy mi a válasz arra, vajon miképpen lehet együtt maradni oly sok éven keresztül szeretetben, hűségben és békében egy házasságban, vagy egy kapcsolatban. Azok a kérdések foglalkoztatnak engem is, mint sok más embert: az életet és a kapcsolatokat nem csupán kibírni kell, ugye? D. Tóth Kriszta erre ad választ legújabb, villámsebességgel elfogyó könyvében.

olvass tovább

Éjjeli ekloga

  • 2014. május 02.

Éjjel olvasok az erkélyen. Te ennek örülsz, én meg örülök annak, hogy van erkélyem, végre. Kipakoltam rá a bútorokat, bentre nem is kell, minek, innentől fogva a késő deres őszig én már mindég csak az erkélyen leszek. Tudod, ide könnyebben jön az ihlet. És ha jön az ihlet, nincs menekülés, előle vétek volna kitérni.

olvass tovább