Kulcsszó keresés /


Breier Ádám: „Bemutatni a zsidóságot a Holokauszt nélkül – már egy kicsit egészségtelennek tartom, hogy egy bizonyos traumához nyúlunk mindig vissza”

2024. február 22-től válik elérhetővé a mozikban Breier Ádám első nagyjátékfilmje, a Lefkovicsék gyászolnak. A hivatalos premier a Művész Art Moziban jön létre, ahol a vetítés után Nyáry Luca és Turai Barna fog beszélgetni mindarról, amit láttak vagy épp gondolnak a téma kapcsán. Biztosan szóba jön majd a zsidó önazonosság, vagy épp a nagynevű főszereplők mint Bezerédi Zoltán és Szabó Kimmel Tamás. Mi inkább arról beszélgettünk a rendezővel, hogy milyen hatásai vannak a kubai tanulmányainak, hogy kiváltott-e belőle nagyfokú bizonyítási vágyat az, hogy nem nyert felvételt a budapesti Színművészeti Főiskolára, vagy éppenséggel miért is fontosak a szeretetnyelvek az emberek között.

olvass tovább

A munkahelyi stressz, és annak hatásai

A munkahelyi stressz minden dolgozó ember életében jelen van, ám eltérő mértékben. Szintje függ a foglalkoztatás körétől, a ledolgozott órák számától, a szabadnapok mennyiségétől, és persze a kollégáktól, valamint a főnöktől is. Egy bizonyos szintig még nem ártalmas, ám ha túllép egy bizonyos határt, akkor már káros lehet a fizikai és a mentális egészségünkre is.

olvass tovább

Az érzelmeinkért felelős Hold beért az Oroszlán jegyébe

A napok óta aktív derékszögünk a Mars, a Jupiter és a Pluto között még aktív, de mivel már elérte mindegyik fényszögkapcsolat a csúcspontját, így hatásai kifutóban vannak. Ennek a háromszögnek a munkásságát „támogatja" a Nap és a Szaturnusz csiki-csukis fényszögkapcsolata is. Emellett az érzelmeinkért felelős Hold beért az Oroszlán jegyébe.

olvass tovább

Fontos lecke - a haragunk elengedésének művészete

  • 2023. május 24.

A harag alapvető emberi érzelem, amelyet mindenki átél és megtapasztal. A harag megfelelő kezelésének elsajátítása fontos lecke, hiszen ha elfojtjuk a bennünk lévő érzelmeket, annak káros hatásai lehetnek, míg ha egészségtelen módon szabadjára engedjük az indulatainkat, az árthat nekünk és azoknak, akiket szeretünk. Hogyan kezeljük tehát a haragunkat? Milyen egészséges formái vannak a kifejezésének, és hogyan engedhetjük el úgy, hogy megkönnyebbüljünk, és ezáltal jobban megértsük önmagunkat is?

olvass tovább

Segítségünkre lesz a Hold, valamint egy nagyon kellemes fényszöge a Jupiterrel

A múlt heti posztokban vesézgetett derékszögű háromszög még aktív, hatásai még egy darabig érezhetőek lesznek. De ahogy szokott, most is kapunk több apró segítséget, hogy ne billenjünk meg teljesen. Segítségünkre lesz a Hold, valamint egy nagyon kellemes fényszöge a Jupiterrel, a Mars fokra pontos szextilje a Nappal, valamint a Pluto-Nap trigonja. Nézzük, hogyan hathatnak most ezek a napunkra.

olvass tovább

'A pszichés trauma nem elfelejthető, nem kitörölhető és nem tehető semmissé.' - Mit jelent az örökölt sors?

Orvos- Tóth Noémi 2018-ban írta meg az első könyvét, az Örökölt sors címmel. Fő érdeklődési területei a transzgenerációs átadások, a korai kötődés felnőtt párkapcsolatokra gyakorolt hatásai és a traumák élethosszig tartó befolyása. Csomó kérdésre kerestem a választ, mikor szembe jött velem ez a könyv. Ha kíváncsi vagy arra, mennyire befolyásol, hogy milyen neműnek akartak téged, hogy vártak-e rád, hogy mit jelent a testvérsorrend, akkor ez a könyv neked szól. Rávilágított a tényre-hogy minden csak akkor mutathat javulást, ha dolgozunk vele, ha beleereszkedünk a legsötétebb titkokba is. Elhoztam pár kedvenc sorom a könyvből, jó szórakozást hozzá.

olvass tovább