Ha túl görcsösen vágyunk rá
Az ember vágyai és a valóság nem mindig találkoznak. Legalábbis előfordult már mindannyiunk életében, hogy az, amit nagyon akartunk, nem jött össze. Pedig mi tényleg, igazán vágytuk azt.
olvass továbbAz ember vágyai és a valóság nem mindig találkoznak. Legalábbis előfordult már mindannyiunk életében, hogy az, amit nagyon akartunk, nem jött össze. Pedig mi tényleg, igazán vágytuk azt.
olvass továbbVonzónak lenni nem a külsőségeken múlik. Jóval több kell hozzá. Vonzónak lenni sokkal inkább azt jelenti, hogy olyan tulajdonságoknak vagyunk birtokában, melyeknek mások képtelenek ellenállni. És ez legfőképpen belülről jön, nem pedig a drágán megvásárolt ruhák által, vagy az éppen tökéletes frizuránknak és sminkünknek köszönhetően. Tehát a kérdés akkor az, hogy mi tesz egy embert igazán vonzóvá?
olvass továbbVannak szerelmek, amik nem tűrik a múltidézést. Talán joggal, sőt igazából, ha érzelmileg elköteleződünk a másik iránt, akkor azon túl, hogy feltárjuk a régi tapasztalatokat és a múltcsomagot, mégsem húzzuk-vonjuk új kapcsolatunkba a múltunk sleppjét.
olvass továbbSokan csak akkor tesznek lépéseket és jönnek el hozzám, hogy változás történjen, amikor már annyira sz*r a helyzet, hogy kb. semmire nincs energia, már semmi nem működik, minden megakadt, és vagy már rég kiégtünk, vagy vészesen közel vagyunk hozzá..
olvass továbbEgy színes ing igazi megmentő lehet, amikor valami egyszerű, de mégis nagyszerű szettet szeretnénk összeállítani. Tökéletes lehet egy farmer shorttal vagy szoknyával. Mutatjuk a kedven outfitjeinket!
olvass továbbA érintés egy olyan érzék, amit általában nem is veszünk figyelembe, hiszen legtöbben a hallást, vagy a látást tekintjük elsődleges érzékünknek. Pedig nap, mint nap, számos alkalommal használjuk ezt a képességünket is. Gondoljunk csak arra, mit vált ki belőlünk egy másik ember érintése. Most pedig lássuk, hogy még mi mindenért fontos is ez.
olvass továbbAkkor vagy erre képes, ha az öröm állapotában vagy. Az öröm állapotában lenni azt jelenti, hogy érzékeled azokat a csodálatos lehetőségeket, melyek előtted állnak és rád várnak. Érzed, hogy van választásod, érzed, hogy neked csak választanod kell.
olvass továbbEz a hét nem igazán mondható eseménydúsnak új fényszögkapcsolatok tekintetében… itt is uborkaszezon van. A hónap első pár napjában indult fényszögkapcsolatoktól köszönünk el a héten, amik így vagy úgy, de az új én-kifejezést támogatták.
olvass továbbAvagy hogyan ismerd fel időben a hormonháztartásod segélykiáltásait és mit tehetsz megelőzésképp nőként A mai nőkre rengeteg szerep hárul: helytállunk a munkahelyen, a családban, próbálunk egészségesen élni, szépnek maradni, de közben sokszor nem vesszük észre a testünk finom kis jeleit, amivel figyelmeztetni próbál minket.
olvass továbbAzt figyeltem meg, az emberi visszajelzések kapcsán, hogy a stagnálás szó egy teljesen negatív értelmezést kapott napjainkban. Pedig a stagnálás se nem pozitív, és se nem negatív, valahogy a kettő között helyezkedik el félúton. Az az időszak, az az állapot, amikor már átestél a mélyponton, amikor már elfogadtad, hogy mi történt, hogy hol vagy éppen, de még tart a feldolgozás és a sokkos állapot, hogy hova is helyezd el újra önmagadat. A feldolgozás időszaka.
olvass továbbHa valaki már évek óta nem találja a számára megfelelő partnert, akkor két dolog történhet: képes lesz mindenkiről azt hinni, hogy ő lesz az igazi, vagy éppenséggel csak akkor kötelezi el magát, ha minden porcikája igen-t kiált, amikor a másikra néz.
olvass továbbHa te is különösen érzékeny ember vagy, aki mindennek ellenére erős személyiséggel rendelkezik, akkor te is tudod, hogy ezt a komplexitást nem mindenki tudja követni.
olvass továbbNagyon nehéz fába vágtam a fejszém, amikor elkezdtem kutatni a bizalmatlanság ellenszerét. Egyáltalán ez egy olyan „betegség”, amire ha csak megtalálod a titok nyitját se perc alatt rendbe jössz? Eltűnik végleg a lelkedből, kitisztul a szervezetedből? Vagy ez csak egy zavar a rendszerben, amit, ha átkódolsz minden működés helyreáll?
olvass továbbLehetsz vékony, vagy mutathat épp többet a mérleg. Küzdhetsz legbelül számtalan megoldatlan feladattal, sőt, az is rendben van, ha a fáradtságtól már megint a száraz sampon győz a reggeli kapkodásban.
olvass továbbRengetegféleképpen vagyunk képesek kommunikálni egymással. Sokszor semmitmondóan, üres fecsegésekkel töltjük meg a napjainkat, de be kell látni, hogy két ember bármilyen emberi kapcsolatát a valódi beszélgetések mélyítik el.
olvass továbbTalán az egyik legnehezebb dolog a világon elfogadni azt a tényt, ha nem vagyunk elég jók valakinek. Ez nem jelenti azt, hogy egyébként nem vagyunk elég szépek, intelligensek, ambiciózusak, figyelmesek és odaadóak. Egyszerűen csak arról van szó, hogy a szeretetünket nem a megfelelő embernek szeretnénk adni. Ilyenkor általában magunkat okoljuk, pedig elegendő lenne kívülről vizsgálni a helyzetet, és észrevenni, hogy a szeretett személy nem illik hozzánk.
olvass továbbA kezdetektől fogva el volt várva a nőktől sok minden. Legyenek anyák, legyenek a család lelkei, legyenek háztartásvezetők, legyenek jó feleségek már akár nagyon fiatalként. Ez, az évek és a korszakok előrehaladtával változott, mássá alakult.
olvass továbbAz elején szeretném leszögezni, hogy én magam sem tudom a biztos receptet a boldogsághoz, és párkapcsolati vagy párkeresési tanácsokat sem szeretnék osztogatni, azonban úgy gondolom, ha már újra és újra lerágjuk a csontot arról, hogy miért nem találunk megfelelő partnert a másik fél hibájából, nem árt szemügyre venni, hogy mi magunk mit csinálhatunk rosszul. Nem állítom, hogy változni fog a helyzet, és megtalálod álmaid hercegét, ha végiggondolod azokat, amiket itt fel fogok sorolni, azonban úgy vélem, hogy nem árt azon elgondolkozni, hogy mi magunk hogyan teszünk folyamatosan (közel sem csak tudatosan) azért, hogy ne találjuk meg a nagy Őt!
olvass továbbHa a nő túl sokat ad, nem elégszik meg azzal, amit a férfi önszántából nyújt: többet akar. Sok nő már a legelején elrontja a kapcsolatot, legtöbbször az első hónapban. Ugyanis nem ad feladatot, nem várakoztat, nem engedi, hogy a férfi fantáziáljon és vágyjon. Nem teremt hiányérzetet, és nem hagy felfedezni valót.
olvass tovább„Ezt most már tényleg nem hiszem el!”- kelsz ki magadból hangosan, mert már komolyan úgy érzed, hogy valaki egy nagyon csúnya tréfát játszik veled. Semmi sem jön össze és csak nézed, ahogyan az életed darabjaira hullik. Itt már a katasztrófa elhárítás sem segít, az univerzum kipécézett magának és sikeresen a padlóra küldött. - De várjunk csak, miért mosolyog rám szeretettel, kedvesen? Most akkor barátok vagyunk vagy ellenségek? Egyáltalán mit akar még tőlem?
olvass tovább