6 régimódi randizási szokás, ami újra divatba kellene hozni
Néha bizony elcserélnénk a mostani korszak játszmázását a ’70-es évek romantikájára. De mik is azok a dolgok, amiket ma is nagy becsben tartanánk? Lássuk csak!
olvass továbbNéha bizony elcserélnénk a mostani korszak játszmázását a ’70-es évek romantikájára. De mik is azok a dolgok, amiket ma is nagy becsben tartanánk? Lássuk csak!
olvass továbbA teddy coat-ok már évek óta töretlen népszerűségnek örvendenek - nem véletlenül. Amellett, hogy stílusos és csinos viselet, nagyon kényelmes is, ráadásul a legnagyobb hidegben sem fogunk fázni, ha beszerzünk egy ilyen darabot. Most pedig azt is megmutatjuk, hogy hogyan érdemes viselni!
olvass továbbAkezdet kezdetén, amikor a tudatos önismeret útjára léptem és egy játszmámat, mintámat sikerült kihámoznom, meg is álltam az oknál, és már ennek is örültem, mint majom a farkának. Olykor visszavezettem a múltba, ahonnan elindult a téves minta, de ez önmagában még mindig nem hozott gyógyulást. Mostanság, már óva is intek mindenkit, saját tapasztalatból, hogy többet időzzön a kiinduló ponton, mint amennyit szükséges. Nagyon bele lehet ragadni és ebből csodálatos áldozati mintát gyártani, meg hasonló finomságokat.
olvass továbbA barna szín tökéletes választás a téli szezonban, és igazi felüdülést jelent a fekete és szürke darabok után. Érdemes kihasználni az időt, ami a hidegebb hónapokból maradt, tavasszal úgyis áttérünk a feltűnőbb árnyalatokra. Most meg is mutatjuk, hogy miért érdemes barna darabokat választani, amikor összeállítod az outfitedet!
olvass továbbCsukd be egy pillanatra a szemed….s hallgasd csak meg a csend muzsikáját, ahogy zümmög a szobában egy légy, ahogy tiktakkol az óra és azt ahogyan mélyet szippantasz a szobában szét áradó citromfüves olaj illatába. A pokrócodba begubózva hálát mormolsz el magadban, hiszen képessé váltál nyakon csípni a “most” élményét és csak ringatózni benne.
olvass továbbEckhart Tolle spirituális tanító, A most hatalma és az Új Föld című bestsellerek szerzője. Jelen korunk egyik legtisztább, legtudatosabb embere, aki már több millió embert ébresztett fel gondolatainak rémálmaiból. A Most hatalma című könyvében, többek között arról beszél, hogy mi okozza az életünkben a legtöbb szenvedést és hogyan vethetünk ennek véget.
olvass továbbNos, nem tudom ti hogy vagytok vele, de mostanában rengeteg minden történik, sok minden kiszámíthatatlan… és mégis a sok nehézség ellenére a megoldókulcs is megjelenik. Ezen a héten további támogató konstellációk aktiválódnak, viszont a saját MAGunk mélységeibe való betekintés is erősödni kezd.
olvass továbbA kalapok azok a kiegészítők, amelyek pillanatok alatt megváltoztatják és stílusossá teszik a megjelenésünket, ráadásul minden évszakban, így télen is remek ötlet lehet őket elővenni a gardróbunkból. Ezért most megmutatjuk, hogy hogyan érdemes kalapokat viselni!
olvass továbbAzt sulykolják belénk, hogy legyünk különlegesek bármit is csinálunk, legyünk a legjobbak és mindig adjuk meg azt az embereknek amire vágynak. Mindig azt mutassuk, amit látni akarnak belőlünk, és mindig hagyni, hogy „kicsavarjanak”. Utána már senki se leszel a szemükbe. Mert elfáradtál, és már megváltoztál. Én csak kérdezem, megéri ez? Megéri mindenkit szolgálni? Mi annyira fontos, hogy ezt eltűrjük? A pénz? A hatalom? A dicséretek? Az, ha tudják kik vagyunk? Ha uralkodhatunk? Miért ez tesz boldoggá sokunkat? Akkor beszéljünk most erről.
olvass továbbEgyre bővül az elektromos autók kínálata, új modellekből pedig úgy tűnik, 2025-ben sem lesz hiány: elképesztő technológiai megoldásokat, környezetbarát működést és még nagyobb hatótávolságot ígérnek a jövő év újdonságai. Hazánk legnagyobb mobilitási szolgáltatója, az Ayvens most összegyűjtötte, melyik 10 új elektromos autót övezi majd a legnagyobb figyelem 2025-ben.
olvass továbbSzinte holtbiztos meggyőződésem, hogy ezekben a napokban a jelenlegi helyzeten jár minden egyes ember agya. Nem szoktam politizálni, sem észt osztani, vagy előadást tartani arról, hogyan is kéne tennünk, vagy éreznünk bizonyos szituációkban.
olvass továbbLelkünk mélyén olyan párkapcsolatról álmodunk, ahol találkozásunk azonnali kapcsolódás. Ahol nincs megfelelési kényszer, félelem, bizonytalanság, érzelmi ridegen tartás, és nincsenek elvárások, csupán ösztönös, és akarattalan együtt létezés van.
olvass továbbÚtjaink mióta keresztezik már egymást? Hányadik alkalommal állok már a keresztútnál, azt remélve, most végre arra az útra lépek, ahol soha többé nem találkozom veled? A sorsunk úgy tűnik, élvezi, hogy csapnivalóan rossz ripacsokat csinál belőlünk. Szántszándékkal játszunk botrányosan tehetségtelenül a való élet színpadán, előre elrendelt sorsú tragikus hősök vagyunk, kiknek az élete eredendően boldogtalan.
olvass tovább2025 izgalmas fordulatokat ígér a szerelem terén. A bolygók egyedi mozgásai és az égi energiák most különösen erőteljes hatással lehetnek a kapcsolataidra. Akár régi érzelmek élednek újra, akár új szerelmek szökkennek szárba, ez az év biztosan tartogat meglepetéseket. Lássuk, mit üzennek a csillagok az egyes csillagjegyeknek!
olvass továbbÉrezted valaha, hogy ha most nem változtatsz, akkor soha? Van egy jó hírem, ha változást szeretnél, légy te magad a változás! Ennek határideje kötetlen. Mindaddig amíg az elhatározás meg nem születik benned. Bármikor elkezdheted, nem feltétlenül, de sok esetben eseményhez kötve könnyebb ennek rajtja. Az újévi fogadalmakat abszolút lehetséges és érdemes is pozitív irányból megközelíteni, amolyan lelki mentőövként bevetni és rövid távú célkitűzéseid között szerepeltetni.
olvass továbbEgy dolog azonban most is állandó. „ Az lát jól, aki szeret.” Az ér el változást, aki a másik viselkedése mögött meglátja a segélykiáltást, és reakciójával arra válaszol.
olvass továbbMert mindig így van. Szívfájdalom, fájdalom, szomorúság. Mindig elmúlik, ha elegendő időt adsz neki. Az idő olyasvalami, amit néha nem engedünk meg magunknak.
olvass továbbTagadhatatlan, hogy az év egyik legjobban várt eseménye, és legcsodásabb ünnepe a karácsony. Az igazi karácsony- imádók gyakorlatilag már januártól, de legalábbis nyár közepétől azt várják, hogy mikor kezdhetik el az „All I Want For Christmas Is You”-t bömböltetni anélkül, hogy a grincsek a fejüket vennék. Ez az ünnep azért is sokak kedvence, mert rengeteg szokás, szín, dallam, illat, íz és élmény teszi egyedivé és igazán különlegessé. Most ezekből gyűjtöttük össze a 10 legjellemzőbbet, amelyek nélkül egyszerűen nincs karácsony!
olvass továbbNe legyél más. Kizárólag így képes rád találni az a Férfi, aki, ha esténként álomra hajtja a fejét, imáiban téged kér. Igen, a férfiak is álmodoznak. A nőről, akit szerethetnek, és aki viszontszereti őket. Nem gondoltad volna? Na, akkor ezt most nekünk, nőknek. Sok, rengeteg férfi ügyfelem van. Talán, mert érzik, értem őket. És egyszerűen imádom. Ugyanis a férfiak annyira mások, mint mi, és ez csodálatos. Igen, jól írtam. Így akartam. A sokszínűségük, a másságuk jó. Pont nekünk való. Mondd, te látod? Nem? Oké, akkor segítek.
olvass továbbMa a csillagok különleges energiákat mozgatnak meg, ami izgalmas fordulatokat és új lehetőségeket hozhat az életedbe. Lehet, hogy egy váratlan találkozás vagy egy apró jel segít más szemszögből látni a dolgokat. Az érzelmek is intenzívebben jelentkezhetnek, de ha türelmes vagy, könnyebben megőrizheted a harmóniát. Érdemes hallgatni a megérzéseidre, mert most különösen erős intuíció vezethet a helyes döntésekhez. Készülj fel a változásra a holnapi nap mindenkinek tartogat valami meglepetést.
olvass tovább