Férfiszempont: A laza kapcsolatokról
Az egyéjszakás futamok és laza kapcsolatok fő jellemzője a közös öröm, külön bánat. Ilyenkor semmilyen elkötelezettségről nem beszélhetünk, merthogy sokszor éppen ennek elkerülése a cél.
olvass továbbAz egyéjszakás futamok és laza kapcsolatok fő jellemzője a közös öröm, külön bánat. Ilyenkor semmilyen elkötelezettségről nem beszélhetünk, merthogy sokszor éppen ennek elkerülése a cél.
olvass továbbKözhelynek számít, hogy túlhajszolt és stresszes életet élünk, és arról is egyre több szó esik, hogy már egészen fiatal korban is meg kell küzdenünk a kiégéssel. De vajon valóban fenyegető probléma ez, vagy csak napjaink ügyeletes mumusa? Vajon nem is tudunk úgy jól, és elegendőt teljesíteni, hogy ne lenne kiégés a vége?
olvass tovább„Számomra csak kétféle nő létezik: istennő, és lábtörlő.” Picasso lételeme volt a szerelem, ritkán volt egyedül, életében és ágyában sok nő megfordult, folyamatos női jelenlétre, állandó múzsára volt szüksége. Életének kilencvenkét éve alatt számos női arc és test ihlette meg, és köszönnek vissza a festményein.
olvass továbbAz élet bármelyik területén előfordulhat, hogy az ember úgy érezi: nem veszik komolyan. Nem hallgatják meg, nem kíváncsiak a véleményére, ötleteire, vagy épp ellenkezőleg, minden gátlás nélkül eltulajdonítják, mintha ő ott sem lenne. Pedig mindenki megérdemli, hogy észrevegyék és tiszteljék. Ám, ha a karizma mégsem jön magától, ideje dolgozni érte!
olvass továbbA Victoria’s Secret Fashion Show idén újra életre kelt – és nemcsak a divat, hanem a nőiesség új korszakát is elhozta. A 2025-ös bemutatót október 15-én rendezték meg New Yorkban, ahol a márka legendás kifutója modern szemlélettel újult meg: az ikonikus angyalszárnyak, a drámai fények és a látványos szettek most a tudatos, magabiztos és sokszínű nő ünnepévé váltak.
olvass továbbKözeleg a 23. MittelCinemaFest, ahol november 7-15. között 11 kortárs olasz filmet nézhet meg a hazai közönség a budapesti Puskin és Tabán moziban, eredeti nyelven, magyar felirattal. A Budapesti Olasz Kultúrintézet és a Cinecittà közös rendezvényét, a 23. Olasz Filmfesztivált Mario Martone a 2025-es Cannes-i Filmfesztivál versenyében debütált Odakint című alkotása nyitja.
olvass továbbNem olyan régen úgy alakult, hogy az élet egy új feladatot sodort az utamba, ezáltal picit mélyebben bele kellett merülnöm az értékrendem részleteibe. Igazából mindig úgy álltam ehhez a kérdéshez, hogy kellő intelligenciával rendelkezem mind érzelmileg mint egyébként, és ezáltal alapvető, hogy van értékrendem is.
olvass tovább„Ha megadod magad annak, ami van, és így teljes mértékben jelen leszel, a múltnak megszűnik hatalma feletted. A jelenlét a kulcs." – Eckhart Tolle szavai bőven jól leírják a megengedés hatalmát. Persze nem mindig ilyen könnyű ez.
olvass továbbBármikor kibillenhetünk, ha a traumák árnyékában próbálunk létezni, bármennyire is jól funkcionáló életvitelt folytassunk. Az elfojtás egy bizonyos pontig működőképes szerep, valamelyest háttérbe tudjuk szorítani a múltat, ám erre építeni sosem kifizetődő – és előbb-utóbb hiba csúszik a rendszerbe.
olvass továbbTeljesen természetes, hogy a pénz az egyik legfontosabb dolog az életben, hiszen pénzből vásárolunk a közértben, pénzbe kerül az otthonunk, és annak fenntartása, a tanulás és még sorolhatnám. A másik nagyon fontos dolog szerintem, a pénzen túl (persze rengeteg fontos dolog létezik még mint például az egészség stb.) a hivatásunk megtalálása.
olvass továbbA rohanó napokban ritkán jut idő egy hosszú, többfogásos vacsorára de az egyszerűség nem kell, hogy a minőség rovására menjen. Ez a mediterrán hangulatú egytálétel minden szempontból a „kevesebb több” elvét követi: könnyű, tápláló, és pont annyira színes, mint amennyire egészséges. A friss zöldségek, az omlós csirkemell és az illatos fűszerek együtt egy olyan harmóniát alkotnak, amitől az egész konyha megtelik a mediterrán életérzés illatával – anélkül, hogy órákig állnál a tűzhely mellett. Tökéletes választás egy stresszes munkanap után, vagy könnyed ebédnek is.
olvass továbbEgy szakítás után, különösen akkor ha a kapcsolat hosszabb ideig tartott, keletkezik egy űr a lélekben. De nem csak a lélekben, hanem az életünkön is egy megfoghatatlan érzés lesz úrrá. Ilyenkor még nem is gondoljuk, hogy az egyedüllét kis idő elteltével számos olyan dologra tanít majd meg, amik mind egytől-egyig a fejlődésünket szolgálja.
olvass továbbVégérvényesen beköszöntött az ősz, úgyhogy mindenképp érdemes kipróbálni az alábbi lélekmelegítő italt, ami antioxidáns hatású, vitamin- és ásványi anyagokban gazdag, ráadásul afrodiziákumként is fogyasztható, hogy a takaró alá bújva esetleg máshoz is kedvet kapjunk.
olvass továbbLépj be a bőrápolás új korszakába, ahol a tudomány és a szépség valóban kéz a kézben jár! A Mary Kay Clinical Solutions® dermokozmetikai termékcsaládja elhozza Neked azt a professzionális hatékonyságot, amit eddig csak bőrgyógyászati rendelőkben végzett kezelésektől remélhettél – mindezt az otthonod kényelmében.
olvass továbbA BDPST Group fejlesztésében megvalósult Dorothea Hotel újabb rangos nemzetközi elismerésben részesült: a szálloda belső udvarának növénydekorációs koncepciója bronzérmet nyert az EILO (European Interior Landscaping Organization) 2025-ös Best Projects Competition versenyén.
olvass továbbHányszor halhattuk ezt a mondatot?! Nem feltétlenül szüleinktől. Sőt, sokkal inkább onnan bentről, a saját fejünkből! Mindenkiben ott van az igazságosztó mumus, a lelkiismeret, a becsület és az öntudat kétélű címein, és bizony megvan a véleménye arról, hogy miért kell szégyenkezned, és miért nem.
olvass továbbOlykor mind vágyunk egy kis pozitív megerősítésre az élettel kapcsolatban. Néha elég egy jól időzített gondolat, mondat, ami megváltoztatja az egészhez való hozzáállásunkat. A most következő filmes idézetek egytől-egyig mély igazságot hordoznak magukban.
olvass továbbNem csapod be az ajtót egy jelentéktelen vita után, azt kiáltva az érzelmeidnek, hogy „gyertek srácok, költözünk!”. Ha szeretsz valakit, nem sétálsz el az első konfliktusnál, mondvánTe nem erre fizettél be.
olvass továbbA hétvége arról szól, hogy egy kicsit lassítsunk, és megengedjük magunknak a valódi élvezeteket , akár egy jól sikerült beszélgetést, akár egy illatos, selymesen krémes fogást a tányéron. Ez a fokhagymás-sajtos csirke pontosan ilyen: egyszerű, de mégis elegáns, tele ízzel . Kívül aranyló, belül omlós, a szósz pedig annyira krémes, hogy szinte magát kínálja egy darab friss bagettre.
olvass továbbA BMW a 2025-ös modellévre frissítette a népszerű C400-as robogócsaládját, amelynek két tagja, a C400GT és a C400X is új, izgalmas vonásokkal gazdagodott. Tesztünk fókuszában a C400X Rugged változata áll, amely merészebb, kalandosabb karaktert kapott, amíg a C400GT továbbra is a klasszikus túrarobogók kényelmét kínálja. A két modell ugyanazon az alapokon osztozik, mégis teljesen más élményt nyújtanak. A kérdés az, hogy a te motoros életstílusodhoz melyik illik jobban?
olvass tovább