Nem kutatjuk a másik gondolatait, hanem a sajátjainkból építkezünk. Pedig mennyivel igazabb lenne a világ, ha megpróbálnánk kihallani az árnyalatokat és meglátni az arcizmok akaratlan rezdülését.

Ha igazán figyelnénk.

Ha tudnánk bízni abban, hogy bár a szavakat másképp használjuk, mégis a tett az, ami a közös jelrendszerünk alapjait adja.

Hogy lehet, hogy én másképp gondolok a szeretetre, lehet, hogy én örvényt és feladást látok, de a másik csak parázsló békés tűzet.

Mi lenne, ha felismernénk, hogy nem minden tűznek kell felégetnie az utat mögöttünk. Hogy nem mindig kell, hogy lángba boruljanak a hidak, hogy a szenvedélyes élet alapja nem csak a folyamatos dráma lehet, hanem inkább az, hogy megéljük, amit érzünk, nem dobozoljuk be.

Mert nem lehet minden csak fekete és hófehér. Mert nem mondhatom meg, hogy hogyan szeress az én elképzelésem szerint.

Nem írhatom le pontról pontra, hogy az én valóságom szerint hogy kellene, hogy működjön az élet, mert akkor mi lesz a többi színnel?

További írások ITT!

• értelmezés hazugság szerelem szeretet

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!