Lássuk csak.

Ne akarj valakivel egymás utáni napokon lógni, mert kétségbeesettnek tűnsz. Ha legutóbb te írtál, akkor eszed ágába se jusson újra nekiveselkedni, azt pedig, hogy tőszavaknál terjengősebben válaszolj, felejtsd el. Ne vedd biztosnak, hogy bármi komolyabb is alakul köztetek, még akkor se, ha bemutatott a legjobb barátainak, még akkor se, ha már hónapok óta megy ez a valami köztetek. Jegyezd meg, hogy „nem akarok címkét aggatni erre, ami köztünk van”! Ha mégis rákérdeznél arra, hogy végülis hányadán álltok, akkor vágj megértő arcot, ha azt a választ kapod, hogy „nem tudom, csak érezzük jól magunk.”

Egyszerű, nem?

Ezek voltak azok a dolgok, amiket a fejedbe kell vésni, ha ismerkedni akarsz.

De mi van akkor, ha én nem így akarom?

Mi van akkor, ha szeretnék azzal lenni, akit kedvelek, akár heti kétszer is.? Mi van akkor, ha a kezemben van a telefonom, amikor ír, és rögtön válaszolok, nem csak órák múlva?

Ha tényleg csillogó szemmel nézek rá.

Ha vitatkozom, mert fontos nekem a másik, ha kinyitom a szám, amikor nem tetszik valami, és kimutatom, ha igen.

Mi van akkor, ha én emberi akarok lenni?

Ha úgy gondolom, hogy nem kellene érzéketlen baromként viselkedni, és röhögni a tisztelet szón?

Ha éreztetni akarom, hogy fontos nekem a másik.

Ha ki akarom mondani, hogy inspirál. Ha el akarom küldeni azt az üzenetet. Ha valóban meg akarom érteni a másikat, nem csak úgy mondom.

Mi van akkor, ha már meguntam a játszmázást és hátradőlnék végre és azt érezném, hogy most jó, most nem kell félnem?

Ha inkább leszek retro, és megélem az érzéseim.

Attól vajon rosszabb lesz-e nekem?

• 21. század játszmázás kapcsolatok randi

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!