Vallani akarok neked
Azért mesélek erről, mert új ez nekem. Hiába is kértél volna erre, úgy hiszem, ezidáig nem voltam képes. Hiába is áhítoztál türelemre, egy kicsit több bizalomra tőlem. A túlélőm nem ezt diktálna nekem, az áldozat bennem pedig állandóan elszenvedte a helyzetemet. Kész csoda, hogy kijutottam a fényre.
Megszólal még bennem a csalódás hangja és nem tagadom, a félelem is rendszeresen megmar. De valami most erősebben lüktet bennem, valami elemien elhiszi bennem azt, amit magamnak kiterveltem. Álmot adtál nekem. Igaz, sokat vettél el. Követelted a helyet. Miután megijedtél, csak visszabújtál, s azt mondtad, küzdeni fogsz értem. Akaratos voltál velem. Megkövetelted, hogy küzdjek érted. S, gyorsabban mint valaha, az álom valósággá lehet.
Nekem már az, úgy érzem. Hiánypótló a biztonság, hogy végre valami „sikerül”, hogy helyesen mentem arra, amerre az érzéseim vezettek. Jutalmazó veled az élet. Hosszú idő óta először, most vagyok csak igazán szerelmes. Talán még nem beléd, hiszen hogyan is lehetnék, de kettőnk lehetőségébe. A tudatba, hogy hozzád fog érni az orrom, s gyűlni fog az érzés a szívemben. A bizonyosság, hogy egyhamar ott leszek, mindenemmel mondani akarom, szeretlek. Ezt most is teszem, de nem úgy, nem azzal a mindenestül, mindent neked adok érzéssel. A szabadsággal bennem, hogy minden porcikámat rád tudom kiélesíteni, s tudatosan, tudattalan, minden lépésemet a lényed felé teszem. Ráadásul, megérkezem.
Vallani akarok neked. Zavarbaejtően, szemérmesen. Izgulva, de mégis magabiztosan mondani neked, hogy megérkeztem az életünkbe. Készenállok odaadni a mindenem. Kéred?
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez