Alattam Anacapri házai, jobbra a tenger, a különös sziklákkal. Sokszor elképzeltem már, milyen is lesz Caprin lenni, de azt, hogy a tenger felett egy székben lebegek, elképzelni sem tudtam. Olyan hirtelenséggel kerültem ide fel. Reggel még az is kétséges volt, hogy egyáltalán elindulok –e Caprira, miután a női társaság lemondta az utat. De bevállaltam, hogy egyedül is vállalom az utat, és onnan, már nincsen megállás. Mintha felgyorsult volna az idő, hirtelen minden csak történik. Egyik élményből a másikba kerülök. Most ugyan mozdulatlanul ülök az Anacapri felett libegő székben, élvezem az alattam elterülő kékség hullámzását, magát az érzést, hogy a csoda felett lebeghetek. Lehet, hogy itt lassabb a mozgás, nem én mozdulok, hanem engem emelnek, de a lelkemnek ez
éppen elég intenzitás. Én már a kikötőben a proseccos koccintásnál megálltam volna, de a kabrió, Perla, a lift tovább emel. Mindig csak tovább és tovább. Nincs limit, nincsen gyönyörplafon. Hirtelen megértem, hogy miért mondják azt, hogy a legnagyobb félelem a boldogságtól való félelem. Mert bár a világ egyik legvarázslatosabb helyén, az álmok szigetén emelkedem egyre feljebb, mégis úgy érzem, nem is velem történik mindez, talán a következő pillanatban felébredek, mint egy különös álomból, és megpihenhetek szürke hétköznapom biztonságos vizein. A lift hamarosan felér a csúcsra és már kicsit bátrabban, mint a beszállásnál kiszállok a székből. Fenn vagyunk Perlával Anacapri tetején a Monte Solaron. Csodálatos a kilátás. Arany ruhám most tényleg ragyog a szikrázó napsütésben. Perla pedig készségesen fotóz, mint valami sztárt. Körbe sétáljuk a kilátót, majd vissza utazunk a liften. Éhesek is vagyunk, no meg hajt minket a vágy, hogy még idejében találjunk egy hajóst, aki majd körbe hajózza velünk Capri szigetét. Mivel nem alszunk meg itt, még időben el kell érnünk a Nápolyba vissza induló hajót.

A finom anacapri –i ebéd után egy másik kabrió taxival visszaautózunk a Kikötőbe. Lefelé is ugyan az a varázslat. Perla és a sofőr olaszul beszélgetnek, én pedig igyekszem kiélvezni minden pillanatot.

- Milyen jó, hogy a Kikötőben megvettem ezt a kalapot – érintem meg kecses mozdulatokkal a
fejembe nyomott vagány szalmakalapot. Úgy érzem jól áll, a bohém eleganciát erősíti fel bennem.
A Kikötőbe visszaérve Perla azonnak a megfelelő hajóskapitány megtalálásába kezd. Ugyanezzel a
gondos vehemenciával kutatta fel már kétszer is megfelelő kabrió sofőrt is.
- Nem mindegy, kit bízunk meg? - kérdezem halkan tőle.
- Dehogy mindegy! Pont ez a lényeg, megtalálni a legalkalmasabbat! – válaszul kissé
türelmetlenül Perla.

Most igazán érzem, milyen nagy ajándék nekem Perla. Valószínű, hogy nélküle elvesznék a naiv turisták tengerében, és alaposan megkopasztanának. De itt van Ő, és vele az a meghitt, barátsággal fűszerezett mosolygós, nevetős bizalom is. Egyszerre érezhetem, mintha otthon lennék, de mégis vendég is, különös figyelmet érdemelve. Mintha Isten a tenyerén hordozna körbe itt, pedig csak Perla kopott szandálja után loholok boldog ámulatomban.

Perla telefonál, egy hívás, majd még egy, még egy… Kedvenc kapitánya után nyomoz, aki valószínű most kinn van a tengeren. Rövid, pörgős telefonok olaszul, mér lemondtam róla, hogy kövessem a fejleményeket. Perla egy Andrea nevű hajóst emleget, vele szeretne kihajózni a késő délutánban. Erős a gyanúm, hogy Andrea lehet az a hajós, akivel a reggeli érkezéskor még közös fotót is készítettünk a kikötőben. Végül nem Andreával megyünk ki a tengerre, hanem egy másik kapitánnyal. Perla megadja a jelet, gyors léptekkel a kis hajó felé indulunk. A fiatal kapitány a kezét nyújtja, hogy beszállhassunk a hajóra. Meglepően fiatal és jóképű. Egy pillanatra elbizonytalanodom, hogy mennyire merjem egy ennyire fiatal kapitányra bízni magam, de igazából nincsen már más
választásom. A fiatal kapitány szépsége, izmos testének üde látvány aztán felülírja az aggodalmaimat. Elfogadom kinyújtott karját, csak egy pillanatra kapaszkodom bele, miközben arra fókuszálok, hogy úgy tűnjön, fiatalos lendülettel bukdácsolok át a hajó orrába készített szivacsokhoz. Felbúg a motor
hangja, a fiatal kapitány határozottan kezébe veszi a kormányt, és kigördülünk a Marina Grande öleléséből.

További írásaimat a Facebook oldalamon illetve az Instagramon olvashatod.

• capri sziget nápoly olaszország utazás

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!