Lehetünk érzékeny kis lelkek, akik nem ártanának a világnak és nem óhajtanak konfliktusba keveredni, pont ezért fog a figyelmünkért minden nálunk hatalmasabbnak ható erő harcolni. A másik ember ugyanolyan anyagból formálódott, és nincs gyenge vagy erős. Ha szeretjük önmagunkat nem hagyjuk, hogy mások elhitessék velünk saját gyengeségeinket, akkor felemeljük a szavunkat, mikor máskor hallgatnánk. Ha szeretjük magunkat, az nem változtatja meg közvetlenül mások érzéseit, viszont megváltozik a környezet érzékelése irányunkban. Mert az önszeretet erőt ad. Ad egy olyan biztonságot és bizalmat bennünk, amivel tudjuk, hogy az élet bármely viszontagságában gond nélkül helyt tudunk állni. Ha szeretjük magunkat másokat is jobban tudjuk szeretni. Ha elfogadjuk a hibáinkat és azokkal együtt szeretjük meg a lelkünket, akkor mások hibáival is toleránsak leszünk. Ha megtanuljuk szeretni magunkat a kudarc pillanatában is, akkor tudjuk, hogy megtaláljuk azokat a lehetőségeket, amellyel kiutat találunk a mélyből.
Természetesen ez nem egy két perces egyszerű folyamat. Ha megvizsgáljuk gondolatainkat, akkor számtalan rossz beidegződéssel találkozunk, amelyeket újra és újra lejátszunk a fejünkben. Ha kudarcainkból nem vonjuk le a konzekvenciát önmagunkra vonatkozóan, akkor addig kerülünk szembe a fájdalmas élménnyel, míg a gondolatkörök bennünk ragadnak. Ezeket az automatizmusokat az elménkben nem tudjuk felülmúlni. Figyelem, önfegyelem és kitartás szükségeltetik hozzá. De minden egyes nap próbálkoznunk kell a saját szívünk igényeit nézni. Aki csak hajtja a lelkét de nem áramoltat vissza magának semmit cserébe, csak kifelé él, beteggé változik. Kiég.
Szeressük magunkat annyira, hogy elhiggyük, hogy számtalan lehetőségünk van, bármelyik ajtón beléphetünk és kiléphetünk szabadon, senki sem lehet ura a tetteinknek rajtunk kívül. Emberek sétálhatnak el mellettünk, belénk karolva egy darabon, majd szabadon engedve, de mi állandóak maradunk. Kitárjuk a lelkünket a világnak és bármi jön, bármi marad, akkor is társunknak kell maradjunk. Nem mehetünk széllel szemben, amikor nem tudunk megállni biztosan a lábunkon. Szeressük magunkat annyira, hogy a másik szeretete vagy gyűlölete ne legyen hatással önmagunk megítélésére.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez