Sokszor későn ébredünk
- 2018. március 23.
-
Kövesfalvi Carmen
- Komment
Tudod bocsánatot kell kérnem tőled. Bocsánatot dolgokért, melyeket sosem osztottam meg veled. Kérni, hogy olvasd el, aztán felejtsd el, ahogy engem elfelejtettél.
Sajnálom, hogy gyerek voltam, mikor megismertelek. Azt, hogy azt gondoltam magamról, egy érett, tapasztalt és magabiztos lány vagyok, aki tudja milyen egy igazi kapcsolat, s tőled is ezt várja el. Azt, hogy lepleztem, hogy veled együtt tanulom a kapcsolatunk lépéseit, hogy én is annyira bizonytalan vagyok a következőben, mint te.
Sajnálom, hogy minden sérelmem, amit évekig cipeltem, átadtam neked, nálad hagytam, néha rá is tapostam, hogy neked még nehezebb legyen, igazán sajnálom.
Sajnálom, hogy hibáztál az elején, amikor még azt sem tudtad, hogy milyen egy kapcsolat, főként azt nem, milyen egy kapcsolat velem. Sajnálom, hogy ezt a hibát felnagyítottam, hogy betettem egy színház közepébe, ahol én voltam a főszereplő, a drámakirálynő, a kiengesztelhetetlen primadonna, és évekig téged tettelek mellékszereplővé.
Sajnálom, hogy azt éreztem talán nem is szeretsz igazán, csupán azért, mert a magad módján szerettél. Azt, hogy telhetetlen voltam, hogy minden gondolatodra és lélegzetedre szükségem volt, hogy folyton kutattam a jelentésüket, miközben a válasz egyszerű volt, és ott hevert előttem, mindig.
Sajnálom, hogy egy olyan álomvilágban éltem, ahova te nem találtad meg az utat, miközben a valóságunkat, mely egy igazi álomvilág volt, néha messziről elkerültem.
Sajnálom, hogy a határtalan szeretetem ellenére sokszor bántottalak. Azt, hogy ebbe a szeretetbe csomagoltam az akaratomat, hogy ezáltal értem el nálad bűntudatot, néha kételyt. Sajnálom, hogy azt hittem mindenhez jogom van.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez