Megint ugyanott feküdtünk, ahol pontosan egy éve. Egy éve, amikor belém csapódtál, mint egy elszabadult meteorit, ami fékevesztetten keres valamit, de irányt veszít, és csak zuhan, zuhan. Tudod teljesen összezavartál.

Azt keresem, ami köztünk van, mert néha elveszítem a hitem abban, hogy lesz még ilyen az életemben. Hogy lesz olyan, hogy valaki így szeret, mint te. Nem kényelmesen szeretsz, ez a pulzálás az egész kapcsolatunkat jellemzi. Korlátok nélkül szeretsz, úgy mint egy kitörő vulkán, azt mondod, hogy sosem bántanál, de úgy maga alá temet a szereteted, hogy moccanni sem tudok. Hogy fáj. Fáj rád néznem és látnom a szemedben magam. Hogy valami olyan dolgot őrzünk, ami már csak nyomokban található meg ebben a világban. Hogy azt mondod, nem tudnék olyat csinálni, ami miatt kevésbé szeretnél.

Hogy mindig itt leszel, bármi van, mindig csak egy telefonhívásnyira, csak annyira, hogy ne szóljak semmit, csak egymás csöndjeit hallgassuk a vonal másik oldaláról. Hogy aztán letegyük, és szó nélkül szeress tovább.

Amikor legutóbb láttalak felszakadt bennünk valami. Én generáltam. A tűzzel játszottam, robbanószert adtam a kezedbe, mert tudni akartam, hogy meddig mennél el értem. Most már tudom. A végletekig.

Láttam rajtad, hogy fáj. Hogy tudod, hogy szándékosan akartam neked fájdalmat okozni, gyomorszorító érzést, azért, hogy végre elengedhessük egymást. Hogy végre azt tudjuk mondani, hogy elég volt, eleget pusztítottunk már, nem bír el többet a lelkünk a másikból. Hogy végre felégessük a hidat.

Csak tudod, az a baj, hogy köztünk minden újraépül. Hogy azt érzem, hogy a robbanás csak még közelebb hozza a sejtjeinket és ez már nem fog változni. Hogy valami teljesen szürreális módon mindig ott leszünk egymásnak.

Ugyanott ültünk egy évvel később, a kezeddel, a szemeddel simítottál, nem csak a szavaiddal, én pedig nem tudtam megszólalni. Nem tudtam azt mondani, hogy maradj, nem tudtam kimondani, hogy szeretlek, és azt akarom, hogy csak én legyek, hogy egy közös buborékban létezzünk, hogy semmi ne számítson, csak hogy vagyunk egymásnak. Nem tudtam azt mondani, hogy minden nap akarlak, hogy mindig azt remélem, hogy egyszer úgy ébredek melletted, hogy nyugalom lesz a mellkasomban, nem a félelem. Te kimondtad helyettem.

• érzelmek félelem lélekhangok szerelem viszonzás

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!