Naponta dől rám a rengeteg tudás. Mikor is kell és mit éreznem, hogyan kell reagálnom bizonyos helyzetekben és mindent fogadjak kétkedéssel. Mert ha okos vagyok és egyedülálló, akkor az a baj, ha nehezen nyílok meg az is gond és ha sérült a lelkem azt ne hurcoljam magammal. Csak segíteni akarnak nekem, mégis tehetetlenek velem szemben.

Mindent és mindig kézben tartok. Az anyagiakat, a napi teendőket, a munkámat és minden mást, ami csak szóba jöhet. De eltűnődtem, hogy amikor az érzelmeim a hatalmukba kerítenek vajon jó ötlet-e azokat is megpróbálni irányítani. Megvannak annak is az okai. Hogy védjem magam, hogy ne szavazzak olyan embernek bizalmat, aki nem érdemli meg.

De számomra nincs is szebb dolog az őszinte érzéseknél. Mindig, mindenben ott lapul a bukás lehetősége, de ha csak egyetlen egy százalék az, amiben hihetek és az jön be, akkor a világ legboldogabb emberévé válhatok. A csillagokig repíthet. A vastag páncéllal nyerhetek is, de el is veszíthetem a reményt és a lehetőséget is. Örökre arra kárhoztatnám magam, hogy mindenkit távol tartok magamtól és beigazolom saját magamnak azt, hogy senki nem érdemelte a bizalmam.

Ha butaság az, hogy minden percét meg szeretném élni az ismerkedésnek, elmélázni egy-egy mondaton, emlékezni az utolsó találkozáskor elköszönő szempárra, akkor roppant buta lehetek. Természetesen felmérem a lehetőségeket és nem minden jöttment embernek osztogatom a bizalmam, de mindenre nem lehet felkészülni.  Ezért ezekben az időkben nem szeretnék teret engedni az agyamnak. Nem fogok gyeplőt rántani és koordinálni mindent. El szeretném engedni magam és minden pillanatát kiélvezni.

Nem játszani akarok és győzni vagy veszíteni, hanem csak átélni az érzelmek kavalkádját. Szeretni, ragaszkodni, haragudni, nevetni, hiányolni, tervezni és mindent, de mindent, amit csak hoz magával. Ahol taktika van, ott nem laknak őszinte érzelmek. Az érzelmek nem tesztelnek, nem követelnek és nem játszanak. Olyan őszintén laknak az ember szívében és mégis, olyan sokan akarják elnyomni őket.

Ezért én megfogadtam magamnak, hogy nem fogom a homokba dugni a fejem. Nem fogok menekülni előlük. Ha jönnek, akkor jöjjenek és én örömmel várom őket. Tegyenek boldoggá vagy szomorúvá, de mindenekelőtt igazivá és élővé. Nem fogok műanyaggá válni, akit a félelmei irányítanak és eltaszít magától mindent. Én élek és mindent, amit ez az egyetlen életem hoz, ki akarom élvezni nem pedig lenavigálni.

Úgy tervezem, hogy csak mosoly lesz az arcomon, természetesen tudom, hogy ez nem így lesz mindig. Azonban a sírást is követhet mosoly és ha rajtam múlik, biztosan a sírás marad alul. 

• lélekhangok párkapcsolat személyiség

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!