Az egész kapcsolatunk alatt azon dolgoztam, hogy boldogok lehessünk. Teljesen megbénított az érzés, amit irántad éreztem. Csak azt akartam, hogy a tiéd legyek. Az agyammal, a szívemmel és mindenemmel teljes mértékben odaadó voltam irántad. Bármit megtettem volna érted, bármit megtettem volna értünk; csak kérned kellett volna. Ilyen a szerelem.

A tiéd voltam, és te az enyém  - legalábbis így gondoltam. De valahol az út mentén valami megváltozott. Lassan új oldaladat ismertem meg. Észrevettem, hogy választási lehetőségként kezelsz engem, amolyan opcióként, miközben én mindig is a prioritás élére helyeztelek. Érdekes kettős mérce, igaz? Aztán az arcomba ordított a valóság.

Használtál engem. Neked valószínűleg tökéletes célpont voltam. Ártatlan, reményteljes, szerelmes - és talán egy kicsit túl naiv. Kihasználtál engem.
Szerettelek. Azt hittem, a világ te vagy. Örökké szerettem volna neked adni a szívemet, de te végig csak használtál engem. Csak hintába ültettél engem, és hagytad, hogy reményeket tápláljak. Hamis illúziókat.

Játszottál velem. Én csak valami olyasmi voltam számodra, mint egy tökéletes időtöltés. Beteggé tette a lelkemet ez az egész, és az is, hogy képes voltam szembecsukva elhinni mindent. De talán nem kellene büntetnem magamat tovább. Azt mondtad, hogy szeretsz, de csak üres szavak voltak. Soha nem tettél semmit annak érdekében, hogy megmutasd, hogy valóban törődsz velem. Soha nem voltál ott, amikor szükségem lett volna rád. Soha nem álltál mellettem, amikor a igazán kellett volna. A tetteid pedig egy idő után hangosabban beszéltek hozzám, mint a szavaid. És azt hiszem, ez tartotta elém a valóság tükrét.

Az igazság az, hogy soha nem érdemeltél meg engem. Nem voltál méltó arra,  hogy ilyen hatalmas része legyél az életemnek. Nem voltál méltó az időmre, a szerelmemre vagy a könnyeimre. Elveszítettél, mert soha nem tudtad igazán, hogy mennyire jó voltam neked. A szabad élet, és a saját önzőséged előrébb volt jóval. És nézd meg, egy napon majd felébredsz és érteni fogod. Érteni fogod, hogy óriási hibát követtél el. És remélem akkor majd tudatosulni fog benned, hogy nem voltál más csak egy önző, éretlen farok.

Nem tudom, hogy pontosan mi az, amit megérdemlek, de egy biztos, hogy ennél többet, mint, amit te hajlandó voltál nyújtani nekem. Rájöttem, hogy megérdemelem a boldogságot. Rájöttem, hogy megérdemelek valakit, aki valóban szeret, legalább annyira, amennyire én. És a legnagyobb kicseszés az egészben, hogy még mindig nem állok készen az újra, hiába tudom mindezt. De talán idővel az élet engem is megsegít a továbblépésre.

Hát így veszítettél el - a legjobb dolog, ami valaha történt veled. Ha egy nap azt érzed majd, hogy megbántad a tetteidet, azt, ahogyan bántál velem, akkor tudd, hogy a pokolban, nincs mód arra, hogy valaha is visszatérjek hozzád. Volt egy esélyed, és elcseszted. Most pedig mély levegőt veszek, és továbblépek rajtad, ahogyan azt te tetted. 

• csalódás kihasználva szerelem

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!