Miattad könnycseppet reggeliztem

Alig vártam, hogy végezzünk az interjúval, mert már a felénél éreztem, hogy kezd homályos lenni a szemem, és nem, csak azért mert szédülni is kezdtem az éhségtől, mert ugye semmit nem ettem reggel, hanem mert tudtam, nem sokáig fogom bírni, és a könny áradat megindul a szememből…
Miután, megvolt az interjú, a munkaidőm is lejárt este, tudtam, hogy még maradt egy befejezetlen ügyem, amit le kellett zárnom egyszer, s mindenkorra. Megtettem azt a lépést, amit most a szívem tiltott, mert tudta csak szenvedés lesz az éjszakám, de az eszem most biztatott, hogy igenis, meg kell lépned ezt a lépést, mert senki nem viselkedhet így veled, neked is van női önbecsülésed. Így az eszemre hallgattam, és megtettem.

Elmentem hozzád, a szemedbe néztem, és elmondtam neked, amit gondoltam. Vagyis amit hagytál, mert nem számítottál rám, meglepődtél nem kicsit. Amit bevallok őszintén, hogy élveztem is kicsit, mert láttam rajtad, hogy olyan zavarban voltál, mint még talán soha. A lelkemnek viszont nem tett jót, mert , nyilván rossz volt látni úgy, hogy nem értél hozzám, és én nem érhettem hozzád, de ezért jó ilyenkor, a hosszú séta a buszmegállóból hazáig, mert van ideje az embernek kisírnia magát. Én is így tettem, hazáig csak zokogtam, majd itthon miután belenéztem a tükörbe, és megláttam a vöröses, feldagadt szememet, akkor eldöntöttem, hogy kész, vége, ennyi volt, nincs több sírás, nincs több könny, nincs több szenvedés, és nincs több "nézzük hülyének ezt a lányt, úgyse veszi észre" játék…
Ahogy ott ültem a szőnyegen, és pörögtem a gondolatok a fejemben, a meg nem válaszolt kérdések, a rengeteg miértek, rájöttem valamire. Igazából már rég sejtettem, csak magamnak se mertem bevallani, te csak egy jót játszottál velem, használtál, mint egy rongyot, majd mikor már nem kellettem, eldobtál…Én voltam megint a bolond, de ez volt az utolsó az biztos. És az is, hogy miattad, könnycseppet reggelizzek…

Előző

2 / 2. oldal

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!