Eltűnődtem a lány haragos arcán, a fájdalom és a megkönnyebbülés elegye tükröződött szép szemében. A fiú szeme is roppant beszédes volt, megtört szíve dobogott a pupilláin át, könnyel telve.

De hol is kezdődött a történetük. Gyönyörű kapcsolatuk volt, nem hibátlan, de mindig mosoly ült az arcukon és az összetartozás érzése lengte őket körül. Nem tudták ugyan minden idejüket együtt tölteni, de a távolból is nagyon szerették egymást.

Az idő múlásával, a lány érezni kezdte azt, amit azelőtt még soha. Távolságtartás és némi hidegség, ez, amit érzett a párjától. Már nem volt oly önfeledt az örömük, ő pedig csak magát okolta mélyen a lelkében. Nem értette mi romlott el, hogy oldja meg. Amikor meg szerette volna beszélni, már nem talált nyitott fülekre. A fiú szépen, okosan játszott. Addig a pontig tartotta őt távol, ahonnan még vissza tudott jönni. Túl messzire sosem üldözte.

A lány már nem a kedvesség mintaképe volt, már csak egy stresszes és ideges jellem árulkodott jelenlétéről. Az állandó feszültség hatására bármikor robbanhatott és ezért a vitáik megsokszorozódtak. Meg akarta oldani, bár azt sem tudta, hogyan lásson neki. A fiú nem játszott, tapasztalatlanságból adódóan, nem tudta megbecsülni, ami az ölébe hullt. ”Szenet kell bányászni, mielőtt értékelnéd a gyémántot."- szokták mondani. Így teljes természetességgel kezelte az odaadást, a kedvességet, a hűséget. Nem is tudta ez milyen ritka, hiszen neki nem kellett sok semmitmondó kapcsolaton átrágnia magát. Idővel elhatalmasodott rajta az érzés, hogy ez már nem elég a számára. Ezért véget vetett az ő világuknak, kimondta az ítéletet.

A lány összetörten, könnyekkel küzdve gondolta végig az eseményeket még napokkal később is. Nem is értette mi történt, felőle a föld forgási iránya is megváltozhatott, ezután már az sem rázta volna meg. Próbálta gyógyítani a lelkét, csapongott, nem tudta, mitől lenne jobban. Buli, buli után, egyszer-egyszer alkalmi pár is előfordult nála, mert ezek a szeretetdarabkák is többek a semminél, kapcsolatra pedig még képtelen lett volna. 
A fiú előtt kirajzolódott a kép, a szén és a gyémánt közti különbségről. Megbánta a viselkedését, szégyellte, hogy ennyire nem becsülte meg, amije volt. Így megkereste a lányt, hogy elmondja neki. A lány már nem tudott a vallomásra reagálni, mert nem volt mit. Elfogyott a mondanivalója, túl nagy volt a fájdalom a szívében. Így egymás szemébe néztek, a lány megfordult és elsétált, így lett vége, ez volt az utolsó séta, egy gyönyörű kapcsolat alkonyán.

• eltávolodás érzelmek szerelem

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!