Ha nem félnénk egymást szeretni, talán már boldogok lehetnénk

Zavarban vagy, úgy ahogyan én, keresgéljük a szavakat, mintha nem tudnánk, hogy a csend néha többet ér. Védekező, zárt falaink frusztráltságba temetnek be minket, csak azért, mert nem merjük egymás felé megnyitni a szívűnket. Ilyenkor azt kérdezem magamtól, miért jó ez így nekünk, Neked? Miért vágyod ezeket a látszólag kínos pillanatokat és meddig tehetjük ezt még meg?

Képtelen vagyok elhinni, hogy megéri neked ez a sok bonyodalom velem, ilyen hosszú ideje, csupán a pásztorórákért. Titkokat suttogsz, majd úgy ölelsz át éjjel, hogy reggel még messzebbre löksz el. Elmenekülök, hiszen mi mást tehetnék, ha te sose felelsz a szívemre, de mielőtt végleg kihűlne helyem, visszarántasz még épp időbe, de továbbra is csak toporgunk egyhelyben. Fekszem melletted némán, és néha magam is elhiszem már, hogy ez soha sem lehetséges. A félelmeidtől születnek az én kétségeim, és a kétségeim szülik a te félelmeidet, hogy megadd magad. Hogy melyikünkben és hol kezdődtek, igazából már magam sem tudom, csak azt az egyet, hogy ha mindketten letennénk őket, és csak egyszer még, újra bátran őszinték lennénk egymáshoz, megsemmisülnének. Nem lenne hatalmuk felettünk, mert végre igazán látnánk egymást, nem csak sejtenénk, hogy ott vagyunk, akkor már megértenénk, hogy nincs mitől félni, a lelkünk mélyen ugyanarra vágyunk.

Mindig vannak útelágazások, és sokszor volt, hogy azt hittem útjaink örökre elválnak, de mégis itt vagy még te is, ahogy én is. Mintha egy csillag terelnek minket újra és újra egymás felé, hogy emlékezzünk, mit ígértünk egymásnak egyszer a felhők felett."

Emlékszel már hányszor elbuktuk a régmúlt időkben, és mennyire fájt? Lehetséges, hogy ennek emléke rémiszti meg elménk egy kis zugát, mikor tekintetünk egymásra talál? Igaz volna az, hogy ez az erős szívverés a lelkeink egymásra ébredése és bíztatása lenne a szeretet felfedezésére? Játsszuk el, hogy ez igaz, nézzük meg, hogy mi van akkor, ha most csak végre őszinték leszünk és nem a veszteségre koncentrálunk, hanem az ajándékokra, amit egymás mellett kaphatunk, amíg kaphatjuk. Romboljuk le a gátakat, ami elfojtja a ki nem mondott szavakat, mert csak rajtunk áll, hogy ebben az életben célba érünk, vagy most is hagyjuk veszni a régen megírt közös utunkat.

További írásaim itt és itt!

Instagram ITT

Előző

2 / 2. oldal

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!