Kisgyermekként normális a testtel való teljes azonosulás is, de az igazi felnőtté válás a testtől és az elmétől való függetlenedésen múlik. Ez nem azt jelenti, hogy ne lenne szükségünk a testre. Vagy ne lenne szükség az elmére, hiszen a nyelv, amivel kommunikálunk, az elme eszköze. Az elme készítette az elme számára. Ugyanúgy, mint ahogy megrajzolja, kivetíti, kiszínezi a képeket, és mozgófilmet készít belőle.

Amikor például találkozol valakivel, akit korábban nem ismertél, akkor ő egy idegen számodra, miközben ő a saját környezete számára egy nagyon is valóságos személy. Nélküled is voltak barátai, volt családja, sőt, saját magának sem volt ismeretlen.

Ha elköteleződött párkapcsolatra léptek, akkor megszületik a Mi, ha összevesztek, ellenségeddé válhat az ő. Eközben ugyanaz a személy marad, de a te nézőpontodat, a te elméd fogja meghatározni, mint ahogy azt is, hogy mit jelent ő, a te számodra. Így alkotnak egységet a részek.

Egyszer elfogadtál egy okot, ami nélkül Isten se lehetne a végső ok, és a világ se lehetne a hatás. Ezek egymástól nagyon különböző, de semmi esetre sem különálló dolgokként jelennek meg.

Nincs a világtól különálló Isten, hogy is lehetne?

Ezért amikor a világot látod, akkor Istent látod. Ha nincs világ, akkor Isten sincs. Bármelyiket tagadhatod, de akkor tagadod a másikat is. Inkább ismerd meg. Ehhez a legrövidebb út az elfogadás és a szeretet, ami talán az ember legnagyobb feladata az életben. Legyen bátrabb a szíved, vagy elveszíted a játszmát.

További írások ITT!

• férfiszemmel stylemagazin férfiszempont

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!