Amikor a fiam nagycsoportos volt, akkor az egyik télen éppen én vittem óvodába, és nem szeretett volna átöltözni, azt akarta, hogy én öltöztessem át. Mondtam neki, hogy Danikám, nem vagyok az öltöztető nénid, öltözz át, kérlek, egyedül, nagyfiú vagy már. Erre jött a hiszti. Mondtam neki „figyelj akkor maradj így egész nap ebben az overallban. Semmi nem történik veled, kicsit bebüdösödsz, belerohadsz, egyéb nagy baj nem lesz, sőt hozzáteszem, hogy én fogok jönni érted délután, úgyhogy nekem okozol könnyebbséget, merthogy nem kell hogy felöltöztesselek, hiszen egész nap abban voltál”.

Az óvónőket is megkértem arra, hogy ne nyúljanak a gyerekhez. Ha így neki jó, hadd legyen így egész nap. Eljöttem. Nem telt el öt perc, telefonált az egyik óvónő: „Gábor képzeld el, a gyerek átöltözve bent játszik a többiekkel, a legnagyobb rendben van minden.”

Akkor ez a játékszabály kettőnk között tisztázódott, hogy én nem öltöztetem őt, mert tényleg van annyira nagyfiú, hogy egyedül tudjon öltözni. Egyébként nekem is lett volna olyan érzésem, hogy valami olyan dolgot teszek meg, amit nem kéne.

A történet messze nem ért véget, sőt innen izgalmasabb. Tudjuk, hogy általában mindenki addig megy el, ameddig csak lehet, gyerek, felnőtt egyaránt, attól függetlenül, hogy óvodáról, sportszakkörről vagy munkahelyről beszélünk.

Itt is ez történt. Miután tisztázódott ez kettőnk között, hogy én nem öltöztetem, mert ő fel tud öltözni egyedül, meg le is tud vetkőzni, innentől kezdve – ezt értsd szó szerint –, az anyukájának még fél éven keresztül, még egyszer mondom, fél éven keresztül simán eladta az ötletet, hogy őt öltöztetni kell.

Kerüljük el az „én olyan sok mindent beleteszek ebbe a kapcsolatba, a másik meg csak azt veszi ki, ami neki a jó” érzést legalább azzal, hogy megegyezünk dolgokban. Javaslom, hogy már az elején nagyon őszintén beszéljük meg, hogy kinek mi az elvárása. Elvárás: ez olyan hülye szó, mégis valahol ezt kell mondanom. Hogyha elég részletességgel sikerül megbeszélni, hogy kinek mi a jó, akkor onnantól kezdve már csak – idézőjelben mondom, hogy „csak”, mert azért az a csak az nagyon-nagy csak – jön az a fajta etikus hozzáállás, hogy mindent, amit megbeszéltünk, be is tartunk.

• férfiszemmel férfiszempont párkapcsolat

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!