Tudom, hogy minden szavaidnak súlya van, mégis legbelül haragszom rád. Haragszom magamra, amiért nem tudlak elhelyezni magamban. Amiért nem tudom, hogy befejezett történet vagy-e vagy egy tökéletes indulás. És haragszom mindenre, amiért nem tudom megfelelően kifejezni a lelkem lényegét. Nem vagy szerelem, de mégis kellesz. Nem vagy barátság, mégis veled osztom meg a titkokat. 

Ostobaság tudom, de itt a hideg szoba közepén most melletted ülve is csak a plafont bámulom, meg az órámat, mert túl késő van elkezdeni, és túl korán befejezni. Hajnalban minden kimondott gondolat erősebb súlyt rak a szívekre. Hát mondd, mit kezdjek most veled? Magammal? És azzal a tudattal, hogy talán sosem lesz elég idő lerajzolni az érzéseket. Vajon tudod-e, hogy női mivoltom éppen most esett ki a kezemből, attól, hogy úgy érzem nem vágyod az érintést. És látod-e azt, hogy holnap már egy másik ember leszek?

Még mindig nézel. Engem nézel. És én csak a számba harapva, arra gondolok, hogy bárcsak tudnád, hogy egyetlen mozdulattal helyrehozhatnád a bennem lévő zűrzavart. Hogy ha most nem szólnánk semmit, csak szeretkeznénk egész éjjel, több lenne, mint elég. Mert nem mindig kellenek ezek az átkozott szavak. Te is talán csak egy múló pillanat leszel? 

Indulnom kell, vár a taxim…és már újra az ajtón kívül vagyok…

Továbbiak írások itt!

Instagram ITT 

• érzések gondolatok hajnal lélekhangok szerelem vágy vonzalom

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!