Valahol mindig is úgy éreztem, hogy valami nem kerek a világunkkal, és a benne játszott szerepeinkkel. Vajon meg merjük élni önmagunk nemiségét, vagy pedig szerepeket játszva, egymáson felmászva igyekszünk a felszín felett tartani a fejünket?
Mindent behálóz ez a csodás marketing, a közösségi média hazugságai és cikkek ömlenek a nyakunkba, amelyek megmondják, hogy milyen nőnek vagy férfinak kell lennünk. De a játszmázáson kívül vajon meg tudjuk élni a férfi vagy női mivoltunkat?
A nők törtetnek. Küzdenek az egyenjogúságért, és ezért a kiharcolt szabadságért cserébe fel kellett venniük a kesztyűt a férfiakkal. Mindemellett a nagy harcban a férfiaknak szánt világban kénytelenek felvenni a férfi attitűdjét. Sokan hazaérve már nem tudnak olyan könnyen visszavedleni a tűzhely szent őrzőjének mintaképébe. A nőknek rengeteg dolgot kell egyensúlyozni a vállaikon, és sokszor a család és a női lét nyűg lesz számukra. A női oldalunkat használjuk, hogy dominanciát sugározzunk magunkból, de valójában már eleve kudarcra van ítélve minden próbálkozásunk, hiszen valamit elveszítünk azzal, ha a férfiak világában próbálunk érvényesülni. Éjt nappallá téve kidolgozzuk a lelkünket, sokszor jóval kevesebb fizetésért, hogy aztán otthon a főzés, takarítás, gyereknevelés szentháromsága mellett kimerülten forduljunk ágyba. Később aztán azon csodálkozunk, hogy elfogy az önmagunkba vetett bizalmunk és kétségbeesetten járunk jógázni, meditálni, hogy magunkra találjunk ismét.
Ebben a zavarodott helyzetben a férfiak sem találják a helyüket. A férfinem erős és kitartó, gyengeséget nem ismerő pompás teremtmény, aki megvívja a napi harcát az elemekkel és a környezettel. Ám hazatérve nem várja semmi, csak a kiüresedett nő, aki a saját frontján ugyanezeket a harcokat vívja. Nincs meg a férfinak az a biztos támaszpont, ahol elengedheti a mindennapi feszültségeit, nem kapja meg a fészek melegét. Mert dolgozni és helytállni mindannyiunknak kell. Számos esetben a férfi is bizonytalan talajon kezdi érezni magát, és képes átvenni a papucs szerepét, csak hogy morzsákat kapjon legalább a női karok közt. Iszonyatosan függünk egymástól, mégsem tudunk tenni egymásért. Mert a saját fejünkben is káosz van. Túlságosan leköt minket a környezetünk által ránk nehezedő nyomás, és így már nem halljuk meg a saját gondolatainkat sem.
Mi tesz téged nővé? Mi tesz téged férfivá?
Megválaszolja ezt az a reklám, ami épp az orrod előtt fut? Pont attól lesz kiegyensúlyozottabb házaséleted, ha minden egyes praktikát megfogadsz a magazinokból, vagy megnézed az összes „tanmesét” az ágybéli trükkökről? Amikor a tükör elé kerülnek a felek este fogmosás közben, mit látnak magukkal szemben? Egy elcsigázott, fáradt arcot, aki alig várja, hogy párna kerüljön a feje alá? Mit látnak ezek az emberek, amikor egymásra néznek? Az isteni Adoniszt és a légies Aphroditét? Mi tartja fenn az érdeklődésünket, amikor megpróbálunk megfelelni a külső és belső elvárásoknak? Vajon tudunk egymáshoz úgy közelíteni, hogy feloldódjunk egymásban és minden igényünk megvalósuljon? Vagy pedig elmaszatolunk valamit, de közben árgus szemekkel nézünk körbe, filmeket, cikkeket, vetkőzős műsorokat nézünk, hogy fenntartsuk magunkban az illúziót, hogy bizony nők és férfiak vagyunk.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez