A mai rohanó Világban sokszor kapom magam azon, délután kettőkor, hogy reggelizni is elfelejtettem. Felkelek, elkészítem a gyerekek tízóraiját, és a reggeli, iskolába tartó versenyfutás közben igyekszem magamnak is olyan külsőt varázsolni, amitől az utcán szembejövő emberek nem futnak el a másik irányba ijedtükbe.

Persze, mindig az utolsó pillanatban marad otthon valakinek a kulacsa, a tornazsákja, esetleg épp a saját ebédem, vagy ne adj isten a párom forgalmija marad az én fekete lyukra hasonlító női táskámban.

A káosz mindennapos, pedig én alapvetően szerencsésnek mondhatom magam, mert a párom igencsak rend és rendszer szerető. Már-már néha idegesítően is. (tudom – tudom, téged meg az én „zseni átlát a káoszon” spontaneitásom kerget az őrületbe.)

De hogyan is éljük túl a mindennapokat, és uraljuk a rendszertelen rendszert mind a munkában, mint otthon? Hogyan legyünk nők, társak, anyák, mindeközben pedig szánjunk időt magunkra is?

A rövid, tömör válaszom az, hogy: SEHOGY!

Egyszerűen képtelenség minden téren maximumot nyújtani. Újra és újra belefutunk a lehetetlen megugrásának mókuskerekébe, de tulajdonképpen minél inkább törekszünk a precíz, maximumot teljesíteni, annál inkább szét fognak esni körülöttünk a dolgok. A szerveztünk jelez, és egyszer csak egészségügyi/ lelki problémák sokaságával találjuk szembe magunkat, ami korántsem az az irány, ahonnan mindent koordinálni tudnánk.

Észre sem vesszük, és az életvidám, energiával teli nőt, anyát felváltja a házisárkány, aki folyton stresszes, és türelmetlen. Azt pedig mind tudjuk, hogy ha „anya nincs jól, az mindenre és mindenkire hatással van”.

Tudnunk kell priorizálni, szelektálni, olykor elengedni.

Olykor emlékeztetni kell magunkat, hogy a mosatlan megvár, és a „szennyeskommandó” sem valószínű, hogy bekopogtat az ajtón. Senki nem fogja a szemünkre hányni, ha a nap végén inkább társasoznánk egyet a gyerekekkel. Aki pedig mégis, annak az ajtón kívül a helye!

• dolgozó nő női lét

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!