Sokszor ijesztő a jövő gondolata. Elképzeltem egy életet magam előtt, és csalódott vagyok, amiért nem tudtam még eljutni életemnek arra a pontjára. Néha úgy érzem, hogy a napok csak telnek és tényleg nem számítanak többnek, mint rutinnak.

Annyira erősen ráfeszültem arra, hogy minden úgy legyen, ahogy elterveztem, hogy egy idő után azon kaptam magam, hogy szó szerint elfelejtek élni. Nem tudom milyen a jelenemben lenni. Elfelejtettem élvezni a legapróbb dolgokat is. Elfelejtettem vigyázni magamra. 

Túlságosan féltem kockáztatni, vagy bármilyen lépést tenni, ami esetleg nem jó útra vezetne a tervezett jövőm szempontjából. És tényleg szó szerint egy határidő volt húzva az agyamban. Ettől persze csak egyre stresszesebbé és frusztráltabbá váltam. De egy napon rám tört: ezek a határidők, amiket magamnak szabtam, a boldogságomat teszik tönkre. Szeretném megbánás nélkül élni az életet, és egy lépést tenni afelé, hogy jobban hinni tudjak magamban és abban, hogy az élet okosabb nálam.  

Tudom, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki fél a jövőtől, de rájöttem, hogy az elfogadás lesz a legjobb barátom, és a dolgok nem történnek meg egyetlen pillanat alatt. Itt az ideje megállnom egy percre és elfogadnom, hogy jelenleg itt tartok, de ez még bőven változhat. 

Nem akarok többé azon agyalni, hogy mi lesz akkor, ha... Szeretnék végre egy kicsit arra fókuszálni, amiben jelenleg vagyok. Megpróbálni fejlődni és megélni a pillanatokat a maguk nemében. Abba kell hagynom a túlgondolást, az aggodalmaskodást és el kell fogadnom azt, hogy néha a dolgok nem úgy és nem olyan tempóban haladnak, ahogyan azt én elterveztem.

De tudod mit, ez így van rendben!

A saját tapasztalatom azt mondatja most velem, hogy nem szabad az életet egy versenypályaként kezelni, ahol adott időn belül adott dolgokat kell elérni. Egy kicsit jobban kellene bíznunk az élet időzítésében. Minden, de tényleg minden akkor történik meg, amikor annak helye és ideje van, és amikor a legjobb lesz számunkra.

• életszemlélet

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!